Igencsak furcsa címe kerekedett ennek a meglátásomnak. A címet csak a blog megírása után adtam, minek következtében újra kellett szerkeszteni a blogot - de nem bántam meg...
A magyar nyelvű sajtó (itthon és a határon túl is) a közelmúltban hozta le a hírt, hogy a Civil Akadémia konferenciáján Menyhárt József, az MKP elnöke arról is beszélt, hogyan lehetne felgyorsítani a déli régiók gazdasági felemelkedését. Így fogalmazott: „Amikor azon gondolkodunk, hogy a déli régiónak fölfelé kell magát becsatornáznia, sose gondoltunk arra, hogy mi lenne, ha a térképen lefelé gondolkodnánk? Az anyaország felé. Ha az útjait, a gazdasági vonalait – Európában vagyunk, állítólag –, nem felfelé kötné, nem egy olyan többségi nemzet felé, amely gyakorlatilag keveset adott neki – vagy semmit – , hiszen az adóit nem forgatja vissza a térségbe, hanem elkezdene az anyaország felé utakat, vonalakat kiépíteni.”
Kemény beszéd ez első olvasatra!
Mielőtt elhamarkodottan ezt vagy azt kotyognánk ki a csuszalesőnkön, nézzük meg jobban a dolgogat. És itt jön be segítségül a (geo)patológia.
A Wikipedia szerint „a patológia (a görög pathosz = fájdalom és logosz = tudomány szavakból) vagy kórtan az emberi orvoslásban a beteg sejtek, szövetek és szervek szerkezeti és funkcionális változásaival foglalkozik. A patológia az orvostudomány alapja, összeköti az elméleti tudományokat a klinikummal, választ keres a betegségek tüneteit és a betegek panaszait okozó morfológiai és funkcionális elváltozásokkal kapcsolatos kérdésekre.”
A patológia általában négy részproblémával foglalkozik:
1. etiológia: tehát mi okozza a betegséget 2. patogenezis: a betegség lefolyása, mechanizmusa 3. morfológia: a sejtek, szövetek szerveket érintő szerkezeti változások 4. klinikai szempont: a morfológiai változások funkcionális következményei.
Nézzük meg a déli régiónkat ezekből a látszólag semmiben sem összefüggő szempontokból.
1. Az első kérdésre, hogy mi okozza a betegséget, elég szélesen kellene értekezni, túlhaladná ezen írás kereteit. De azért röviden: a nagyhatalmi döntés (Trianon, ami ma már hatalmi bűnözésnek is nevezhető), a lakosságcsere, a csehországi „málenkij robot“, a szlovák nacionalizmus, a kommunista internacionalizmus, a térség tudatos gazdasági elhanyagolása, a régi gazdasági útvonalak elvágása (pl. az Ipollyal, amely ugye hajózható nagyfolyó a trianoniak szerint), a talán régen és véletlenül ide telepített ipar (pl. rozsnyói bányák, füleki zománcművek, érsekújvári konzervipar, dunaszerdahelyi cukorgyár, párkányi papírgyár, stb...) tudatos leépítése és felszámolása. A mezőgazdaság egy külön fejezet, mivel az ott helyben mindig működött, nem kellett hozzá a szocialista „ötéves terv“ és hasonló „peresztrojka-szerű“ intézkedés. Ezt a mezőgazdaságot és benne a szövetkezeteket már a bársonyos után tették padlóra, „hála“ Čarnogurský áldásos tevékenységének. A felsorolásból nem kihagyható a saját tohonyaságunk és megalkuvásunk sem, meg az a tény, hogy rosszkor voltunk rossz helyen.
2. Betegségünk lefolyása gyors volt, csak pár év, talán egy évtized kellett hozzá, akutnak nyilváníthatjuk. A mechanizmust a Kassai Kormányprogram fektette le, végre is hajtották „becsülettel“. Majd az 1970-es évek normalizációja és a „bársonyos“ utáni folyamatok, a népszaporulat radikális csökkenése, a globalizáció és a neoliberális őrjöngés mindezt csak betetézni tudta.
3. A létező sejtek (családok, legényegyletek, sportklubok, amatőr színházak, később a Csemadok, stb) megszüntetése ill. szigorú kontroll alatt tartása, az egymásra utalt falusi népesség panellakásokba való betelepítése, a rablásszerű földreform, az 1968 utáni normalizáció, az ifjúság ideológiai agymosása...) szétverte a bevált szerkezeteket és visszafordíthatatlan változásokat idézett elő (ajánlott olvasmány: Fábry Z.- A vádlott megszólal). A morfológia pedig benne van minden alapiskolás történelemkönyvében - kár rá több időt vesztegetni.
4. A klinikai szempontok pedig világosak: legmagasabb halálozási- és legalacsonyabb születési ráta, kiürülő falvak, elvándorló fiatalság, minimális számú befektetés az állam részéről, úgy az iparba, infrastruktúrába és a mezőgazdaságba is. Ami még mutat valami langyos életjelet, azt is meg kell szüntetni a gazdaságtalanság varázslatos formulájával. Hogy ne legyen botrány, időnként jön egy rövid infúzió (pl. 10 km gyorsforgalmi út, egy-egy ipari parkocska) és minden megy tovább.
Ha komplex állapotában nézzük ezt a geopatológiát, az az érzése támadhat a figyelmesen szemlélődőnek, hogy itt elsősorban lelkiismereti problémával állunk szemben. Valaki(k)nek lelkiismeret-furdalásuk van a történtek miatt, és ezért nem tudják saját tulajdonuknak - saját területüknek tekinteni a déli területeket. Mintha ott lebegne Damoklész kardja a durván 20-80 km széles és 300-400 km hosszú földsáv felett és a cérna bármikor elszakadhat. Mintha nem ezé az országé lenne (jogilag) a terület. Ilyenkor a lelkiismeret megszólal: minek oda befektetni, fejleszteni, építeni, iskoláztatni, ami csak ideiglenes, talán átmeneti állapot?
Ugyanis: ha a kompetensek magukénak éreznék és főleg magukénak tartanák a déli kiéheztetett régiót, akkor már törődnének vele, hasonlóan a Vág-völgyéhez vagy a Tátra-aljához, hogy Pozsony szűkebb környékéről vagy a Hegyhátról (Záhorie) ne is beszéljünk.
Menyhárt József megállapítása tényszerű: „...Azt már bőven volt időnk megtanulni, hogy a felvidéki magyar közösséget fogva tartó utódállamtól semmi jóra ne számítsunk: amikor épp nem marhavagonkérdésként tartanak bennünket számon, akkor folyik a csendes népirtás a kultúra, oktatás és főleg a gazdaságunk elsorvasztásával. Adóinkat az utolsó centig beszedik, de vissza már ennek a töredéke irányul, az is janicsárok közreműködésével...“
Ha nem megy a hegy Mohamedhez, Mohamed megy a hegyhez. Ez a régi arab igazság talán megfordíthatja gondolkodásmódunkat abban a tekintetben, hogy ami nem megy, azt nem kell erőltetni. EU-s tagok vagyunk, szabad a munkaerő, a tőke és a szolgáltatások áramlása az unión belül. Ki kellene ezt használni, míg van EU.
A helyzet komoly, öt perc múlva tizenkettő - ami még nem tragédia. Túléltünk tatárt, törököt, Sztálint, Hitlert, Mečiart - túl fogjuk ezt is!
Egyet azonban józan ésszel nem bírok felfogni: a lelkiismeret-furdalásban szenvedők, hogy céljaikat elérjék, képesek feláldozni 800 ezer velünk élő szlovákot is? És ez már tragédia!
Aztán azért jó volna valamilyen gyorsan ható gyógymódot találni, nehogy a gyógyító orvos helyett csak a patológus jelenjen meg tájainkon.
Agárdy Gábor