Földünk nyersanyag- és erőforrásai végesek – ezt már tudják az alapiskolások is. Egy zsákból nem lehet a végtelenségig csak kivenni, néha-néha tenni is kell bele valamit. Elméleti szinten ezzel a fenntartható fejlődés elmélete foglalkozik…
A Wikipédia (rövidítve) így definál: ...A fenntartható fejlődés (sustainable development) olyan fejlődési folyamat (földeké, városoké, termelési folyamatoké, társadalmaké stb.), ami „kielégíti a jelen szükségleteit anélkül, hogy csökkentené a jövendő generációk képességét, hogy kielégítsék a saját szükségleteiket...”. A másik tényező, amit le kellene küzdenie, a környezet elhasználódása, de ezt úgy kell véghezvinnie, hogy közben ne mondjon le sem a gazdasági fejlődés, sem a társadalmi egyenlőség és igazságosság igényeiről...
Az utóbbi gondolatokkal van a baj, amit ha magyarra fordítunk, akkor valahogy így lehet leírni: nem lemondva a gazdasági és más fejlődésről, nem csökkentve a jövendő generációk képességét és azok szükségleteit, meg kell állítani a környezet elhasználódását.
Szép és okos gondolat és elmélet. Ha azonban matematikai alapon állunk a dologhoz, előbb-utóbb rájövünk, hogy „valami nem stimmel“.
A könnyebb megérthetőség kedvéért tételezzük fel, hogy a fejlődés, a népesedés, a nyersanyag-felhasználás és energia-fogyasztás csak 1%-al növekszik évente. Ez egy nagyon kicsi érték, ma ennél magasabb értékeknél tartunk – főleg az energiáknál. Ez mondjuk 100 év alatt (ha nem jön közbe semmi lassító vagy gyorsító körülmény) úgy kb. 2,7 -szeres tehát 270 %-os növekedést jelentene. Ez pedig lehetetlen! A fenntartható fejlődés elmélete kitér mindenre (lásd Internet), csak azzal nem számol, hogyan kellene folyamatosan csökkenteni a Föld lakosságának számát, a gazdasági növekedést és jólétet, hogy csak annyit „vegyünk ki a zsákból, amennyit itt-ott betenni tudunk“. Ez egy nagyon rázós kérdés, nem mer hozzányúlni senki sem.
Illetve mégis: a francia közgazdász Serge Latouche (lásd a kezdőképet) felvetette a „nemnövekedés elméletét“. Alaptételként megfogalmazta, hogy a kapitalizmust be kell fejezni, a reklámipart pedig meg kellene regulázni. Van még ugyan pár közgazdász, aki már elmondja, hogy a megszokott üzleti rendszerek, modellek hamarosan csődöt mondanak. Latouche szerint lassan meg fog állni a növekedés, mert a fosszilis nyersanyagaink kimerülőben vannak. Ez korlátot fog szabni az anyagáramlásnak (ember- és áruszállítás), lokálisabbá válik a termelés és a piac, kevesebb lesz a fogyasztás, mert egyszerűen nem lesz mit fogyasztani. Több embernek kéne (kevesebbet) dolgoznia a robotok helyett, hogy legyen értelme életüknek és mindemellett több szabadidejük maradjon az értékesebb életre.
Latouche felveti, hogy (talán) alternatívát jelenthetne egy „ökoszocializmusnak“ elkeresztelt rendszer, amely megakadályozná azt, hogy a természeti erőforrások termékké alakuljanak. A nyugalmazott professzor így fogalmaz (magyarul is megjelent A nemnövekedés diszkrét bája című könyvében): „...Hiába adunk el környezettudatos termékeket, attól még a logika ugyanaz marad, hogy adjunk el egyre többet. Hiába adunk el környezetkímélő autókat, ha abból is egyre többet adunk el, az ugyanúgy növelni fogja a rombolást...”
A reklámot a fogyasztói társadalom „rákfenéjének“ tartja, szigorúan korlátozni kéne mértékét. Ugyancsak megemlíti, hogy tartósabb, magasabb használati értékkel bíró termékeket kellene előállítani, mert ugyebár, a kétéves garancia lejárta után három héttel megy tönkre a mosógép vagy televízió, hogy újat kelljen venni, ami ugyan munkát ad, de újabb energiát használ fel, a kidobott holmi pedig szennyezi a környezetet. Ha pedig ez megoldható valamilyen módon, az újabb energiát emészt fel.
A professzor elég borulátóan fogalmaz: “...A biológiai sokszínűség csökkenése, a klímaváltozás és ennek következményei, mint például az éhezés vagy a környezeti katasztrófák fokozatosan rágják szét a rendszert. Tehát mindenképpen eljutunk valamiféle nemnövekedéshez, a kérdés az, hogy tudatosan és békés úton felkészülünk-e erre, vagy kaotikusan, beláthatatlan következményekkel érünk el odáig...”
Gondolom a kaotikus és beláthatatlan következményekről nem kell külön cikket kreálni, tudjuk miről van szó. A globális migráció és a készülőben lévő (talán elkerülhető ?) világkáosz ugyanis a professzor elméleti megoldása ellen dolgozik – nem véletlenül...
Agárdy Gábor