Nejem találta a neten és felolvasta. Tetszett és ezért közlöm – így Adventben…
Magyar Ottó:
Az élet alkonyán
Mikor kezed, lábad úgy fáj, majd leszakad, A hátad meggörbül az élet súlya alatt. Mikor bajodról tudsz már csak beszélni, Azt kérded magadtól: Érdemes még élni?
Ha zimankós télben kicsi szobád hideg, Ha sok ismerős arc mind fásult és rideg Ha a vérnyomásod naponta kell mérni, Megint csak azt kérded: Érdemes még élni?
Amikor nem bírsz el már egy üres szakajtót, Amikor napokig nem nyitnak rád ajtót, Mikor a holnaptól rettegve kell félni, Újra csak azt kérded: Érdemes még élni?
Amikor az idő ólomlábon halad, És megkeseredik a szádban a falat, Imádságodban sem tudsz semmit kérni, Így sóhajtasz: Uram, érdemes még élni?
Ha népes családodból egyszál magad maradsz, Amikor nem vetsz és már nem is aratsz, A sorstól nem tudsz semmi jót remélni, Hát csoda, ha azt kérded: Érdemes még élni?
Agyonhajszolt szíved akadozik, s kihagy, Amikor rádöbbensz arra, hogy már senki se vagy, Szégyenkezve indulsz némi segélyt kérni, Keserűn fakadsz ki: Érdemes még élni?
Ó felebarátom, megértem keserved, Méltányolom, hogy sokszor panaszra áll nyelved, Túl kemény fából faragták kereszted, Cipeled, vonszolod, minden tagod reszket.
Mégis arra kérlek, próbálj meg remélni, Próbálj a Sorssal bátran szembenézni! Hiszen, lelked még nem üres, kiégett, Vedd észre bátran körülötted a szépet!
Vedd észre tavasszal, ha megjönnek a gólyák, Szélkuszálta fészkük hogyan igazgatják. Villásfarkú fecskék hogy hordják a sarat, Hogyan rakják fészküket az ereszed alatt.
Ugye, hogy szíved nem csak hideg márvány, Vedd észre, mily csodás nyáron a szivárvány! Feslő rózsabimbón hogy csillog a harmat, Örülj nyár reggelén a sok madárdalnak!
Mosolyogj megértőn szerelmesek láttán! Te békédet is őrzik katona a vártán. Teérted is felkél Isten áldott napja, Érted is mond imát kis templomod papja.
Tárd ki szívedet minden szépnek, jónak, Nyújts segítő kezet a rászorulónak! Adjál szeretet, mit majd viszonoznak, Mert hidd el az emberek nem is olyan rosszak!
Sütkérezz még kissé az őszi napsütésbe, Lapogass csendesen az emlékek könyvébe! S ha majd a Sorssal meg tudtál békülni, A még hátralévőt könnyebb lesz leélni.