A szenci tóparti Szentháromság-kápolna 300 éves, épült 1718-ban, kb. a község akkori utolsó házaitól 5-600 lépésnyire. A kápolnát fogadalomból nemes Bornemissza István építtette. A kuruc háborúságok nyomán Szencen is felütötte fejét a „fekete betegség“ – a pestis. A betegségnek Bornemissza István hajadon lánya is áldozatul esett és egész cselédsége is a betegségben sínylődött. Bornemissza fogadalmat tett, hogy ha megszűnik a csapás, kápolnát építtet. Megszűnt – és építtetett...
Ezt ünnepeltük a kápolnánál május 28-án koraeste is, a Szentháromság-vasárnapi búcsú másnapján. Ott álltam a szabadtéri szentmise alatt a kápolna előtt, magamban felidézve a 300 évvel ezelőtt történteket. Szinte láttam az akkori földesurat, hogy fogadalmához híven, kiadja az építtetési utasítást.
Állok egy öreg akácfa alatt, mert koraeste is hétrét süt a nap, meleg van. Ülőhely a szabadban már nincs, sokan eljöttek az ünnepségre, behúzódva az árnyékos helyekre. Korom ellenére nem okoz nehézséget a kb. egyórás álldogálás, hiszen történelmi és egyházi ünnep is van – ki kellene bírni. Valaki a tömegből - látván jócskán (vagy 40 éve) deres hajamat - hoz egy kempingszéket és felkínálja, hogy üljek le. Látom, hogy vannak öregebbek is a környéken az álldogálók között, ezért megköszönöm és jelzem, hogy adja másnak. Nem viszi el a széket, én meg állok tovább.
Oldalvást látom, hogy egy áldott állapotának utolsó szakaszában lévő anyuka ott van két pici gyerekével. Mint minden gyerek, ezek is rakoncántlankodva unatkoznak, nyűgösek, anyjuk itt-ott felváltva felemeli őket, puszit ad nekik, nyugtatja őket. Közben a 300 éve ott álló, kb. három méter magas kőfeszület hátuljának támaszkodik. Szemlátomást nehezen viseli a meleget és az áldott állapot gyönyörű, de nehéz szakaszát.
Odaviszem neki a széket, megkönnyebbülten, egy köszönő mosollyal átveszi és leül. A kisebbik csemete mindjárt a térdére telepszik, simogatja őt, nyugtatja, a nagyobbik ott futkározik a gyepen és pár apró virágot szed csokorba, amit mosolyogva odavisz anyjának. Az anyuka - a kisebbiket a térdén tartva - meghatódva elfogadja, majd megsimogatja az értelmesebb nagyobbikat.
Ritka egy pillanat! Mikor egy anyuka azt csinálja, amit a természet rábízott!
Rám tör a hatvanéves szenvedélyem – a fotózás – és hirtelen előkapom a mobilomat és csinálok róluk két-három pillanatfelvételt, mert megható a bensőséges lelkiállapot. Meg talán egyszer jó lesz egy illusztrációhoz...
Telik az idő, másnap kapok egy FB-s Google-üzenetet: tudatják velem, hogy megnézhetem az általam készített fotók animációját a nyilvános csatornán. Kíváncsi vagyok – kinyitom.
S lám, a három fotóm egy rövid „gif-ben“ mutatja az anyuka térdén ülő csemete lábfejének mozgását - nem küldtem fotókat senkinek, utóbb ellenőriztem a saját beállításaimat is – minden rendben volt. Mivel aránylag jártas vagyok a multimediális technikában, feltételezhetem, hogy a Google-nak megvan a fotós fényképe is, hiszen a beépített szelfi-kamera ezt is felvehette a külső - számomra észrevehetetlen – parancs alapján.
Csak a publikálás jogának kikérése (és a szerzői díj felajánlása) valahogy elmaradt.
Nos!
Üzenem az elkövetőknek: nem fogok protestálni! Inkább nézzék meg a boldog anyuka átszellemült puszizó arcát és irigyeljék: mert ilyet - ilyen hozzáállással – nem tudnak, nem fognak tudni produkálni! (Röviden: Allahu akbar EU-s GDPR!)
Agárdy Gábor