Vannak olyan jogkörök az Európai Unióban, ahol a szavazásoknál az összes tagország beleegyezése szükséges, tehát egyetlen ország is megvétózhatja a beterjesztést...
Ez így van már évek óta és garantálja az EU konszenzusos és demokrartikus működését. Csak így lehet biztosítani, hogy a kisebb tagországok is beleszólást kaphassanak a döntéshozatalba.
Az EP-választások kampányában azonban felbukkant egy más nézet is – persze ki mástól mint Frans Timmermanstól, a szocialista frakció és Guy Verhofstadt, a liberális frakció csúcsjelöltjeitől. Mindketten kifejtették, hogy az EU-ban meghonosodott, konszenzusos döntéseket igénylő eljárások rosszak, mert így az EU egy béna kacsához hasonlít, nem tud érvényesülni a „nagyok“ akarata.
Javasolták, hogy ezt a sima többségi döntések szintjére kellene hozni. Így csaknem minden ügyben döntés születhetne, elmaradhatnának a hosszantartó egyeztető tárgyalások és az EU sokkal hatékonyabb lehetne.
Látszólag egy logikus követelmény, amely csökkenthetné a brüsszeli bürokráciával szembeni ellenszenvet. Ha azonban összevetjük a javaslatot a történelmi tapasztalatainkkal (1905...1915-ös oroszországi időszakban a bolsevik-mensevik csatározásokkal és az 1933...1935-ös németországi kommunista-náci időszakkal), akkor kétségek merülhetnek fel a jobbítást célzó javaslattal szemben.
Az említett két időszakot két világégés követte. Az egyik ok pedig az volt, hogy az addig a hatalmat nem birtokló csoport erőszakkal kényszerítette ki a hatalomátvételt. Majd megalkotta a saját ideológiáját, amit tévedhetetlennek minősített és ettől a hatalom hamarosan diktatórikussá vált. Törvényszerűen megjelent a diktátor is.
Ma ez a kényszerítési kisérlet az EU-s jobboldal és a szocialista-balliberális-zöld szövetség és ugyanúgy a globalisták és lokalisták között más, kifinomultabb eszközökkel zajlik. Ilyen pl. a migráció, a gender-ideológia, népszaporulati kérdések, kereszténység, az oktatás liberalizációja, a család fontos intézményének marginalizációja, a globalizáció támogatása, stb. Különösen kiéleződött a helyzet a mostani EP-választások előtt és elhangzottak olyan mondatok is, amelyeket a kampányon kívül ki sem ejtenének a szájukon.
A többségi döntés bevezetése teljes természetességgel megteremthetné azt az új ideológiát, amely hatalmi szempontból megfelelne a „nagyoknak“. Ezután már semmi sem állna útjába az Európai Egyesült Államok megteremtésének a „nagyok“ elitjének kizárólagos vezetése alatt.
Ugyanúgy, mint 1910 és 1933 körül, most is itt a veszély, hogy a döntések meghozatalának ilyen mértékű torzítása ismét megteremthetné azt az ideológiát, amely rövid idő után átcsaphatna egy újfajta diktatúrába, aminek csak nehezen elkerülhető következménye egy újabb világégés lehetne.
Az Európai Unió gondolata (az alapító atyák akarata és elképzelése mentén) egy jó dolog. Megteremtette a már több mint 70 éve tartó európai békét, fellendült a gazdaság és megnyíltak a határok. Uniós tagnak lenni jó a sajnálatosan megtapasztalt negatívumokkal együtt is. Itt az idő a jobbításra, az EU megreformálására.
Ezért nem szabad kiengedni azt a kártékony dzsinnt a palackból, amely a szolidaritás szép elve és leple alatt valójában az új ideológia és az azt követő diktatúra alapjait rakná le – számunkra csaknem észrevétlenül.
Erről is szól majd a május 25-ei EP-választás. A magas lakossági részvétel segíthetne a problémák mihamarabbi megoldásában.
Agárdy Gábor