Vasárnap (szept. 13-án) a Szlovák Püspöki Kar felhívást tett közzé, amiben felkéri a szlovákiai katolikus híveket és parókiákat, hogy erejükhöz mérten fogadjanak be egy-egy háborús menekültet, akik százezrével jönnek Szíriából, Afganisztánból, Észak- és Közép-Afrikából, stb…

 

Az indíték - gondolom - a felebaráti szeretet gyakorlása, mert ez így nem hangzott el a körlevélben.

A ránk zúduló menekültek és gazdasági migránsok tömege, nagy többségük az iszlám tagja (muzulmán), a Saríja szellemében szocializálódott, számunkra idegen kultúrát hoz és egy részüknek az Iszlám Állam mosta ki az agyát. Tehát megtanulta, hogy a keresztény és a zsidó az igazi irtani való ellenség.

Az utóbbi napok német és osztrák egy helyben topogása, valamint az EÚ vezetőinek teljes tehetetlensége (akik a nyugati jólétben degenerálódtak a kontraszelekció folytán) csak azt bizonyítja, hogy Európa halad az öngyilkossága felé. Lakossága saját magát számolja fel - természetesen ez eltart egy ideig. Közben saját hóhérát szándékozik támogatni és megsegíteni.

Megszűnik Európa kultúrája, szellemisége, eltűnnek szokásai és felépül majd 200 mecset Németországban, amit a migránsáradat közepette Szaúd-Arábia segítségképpen nagylelkűen felajánlott.

Hallván a vasárnapi felhívást, felmerült bennem a kérdés: ha választani kéne, hogy egy embertársamon segítsek felebaráti alapon (aki már nincs életveszélyben) vagy megakadályozzam saját öngyilkosságomat - mit választanák? Úgy gondolom, hogy az utóbbit tenném. Ha elhanyagolom felebarátom megsegítését, az a keresztény tanok szerint is bűnnek számít. Az efféle bűnt meg lehet bánni, majd javítani lehet a magatartáson. Az öngyilkosság megakadályozása ellenben fontosabb, mert ezt a bűnt utána már nem lehet megbánni és utólag sem javítható. Ezért helyesnek tartom előbb megakadályozni Európa öngyilkosságát, majd utána segíthetünk az igazán rászorulókon - a háborús menekülteken.

Az öngyilkosság megakadályozásába beletartozik az is, hogy a gazdasági migránsokat, kiket csak a német, holland, svéd jólét érdekel, egyszerűen haza kell küldeni, ill. megakadályozni, hogy egyáltalán ide jöjjenek. Ezután pedig majd ránk törhet a felebaráti szeretet gyakorlása!

Agárdy Gábor