Felhangzik egy kellemes hang, ami az előadás előtti felhívás: Köszönjük, hogy nem felejtették el kikapcsolni mobiltelefonjukat! Tart az előadás. Bereményi-darab: Az arany ára. A színpadon a Komáromi Jókai Színház szinészei. Telt ház, még a teremben lévő egyetlen légy zümmögését is hallani. Feszült a hangulat, izzik a levegő…
Már jó ideje az okostelefonját bütykölte az előadás előtt. Nem telefonált. Írogatott - szélsebesen. Majd felgördült a függöny, kialudtak a fények és kezdődött az előadás. Gondoltam, elteszi - de nem tette el. A fényes nagy kijelző tovább világított, jelezvén a folyamatos kommunikációt. Félperces nézelődés, majd szélsebes nyomogatás - talán válasz, majd megint nézelődés. Már zavarja a szomszédait is, furcsán tekingetnek, egyikük a szeme mellé teszi a nyitott tenyerét, hogy ne világítson a szemébe a kijelző. Nem segít, nyomogat tovább. A darab pedig megy a maga keserves útján, emberi sorsok villannak fel, a teljes tragikumukkal együtt. A színpad fényei követik az ott játszódó nyomorúságot, a reflektorok elhalaványulnak, szinte sötét van. Már vagy harmincadszor fog neki a nyomogatásnak - vége az első felvonásnak. Gondolom, a szünetben kimegy és végre telefonál, hogy ne zavarja az előadás hátralévő részét. De nem! Marad ülve és nyomogat tovább, kisebb-nagyobb megszakításokkal - eszeveszett sebességgel, amit egy rádiótávírász is megirigyelhetne.
Felmegy a függöny, kezdődik a második felvonás. Talán a szünetben elintézte bizonyára nagyon sürgős tennivalóját, amit a színházi előadás miatt sem lehet megszakítani. Nem intézte el - nyomogat és világít tovább. A szomszédai ignorálják, de nem szólnak rá, pedig úgy 16-17 éves lehet. Csak!
A színpadon éppen gégemetszést hajtanak végre, sűrű a levegő, néhány nézőn látszik a rémület, mert átélik a darabot. A nyomogatás azonban előbbrevaló, most álló helyzetbe teszi az okostelefont és nézegeti, majd visszafordítja, megint nyomogat. Végre, kikapcsolja. Két perc múlva vége az előadásnak...
*******
Pazarul feldíszített bálterem, csupa fiatal, vannak vagy kétszázötvenen. Ötven felett inkább csak mutatóba vannak vendégek. A zenekar tánczenét játszik, fele magyar szöveggel, fele angolul. Majd a tánckör vége felé csárdásfeldolgozásokat játszik a rutinos zenekar, sokan a fiatalok is éneklik, jól megizzadnak és a kör végén leülnek az asztalukhoz. Majd felébresztik okostelefonjukat és nyomogatják, úgy egymás mellett ülve, szótlanul. Szemben a többiek is így tesznek - a példa ragadós. Közben nem felejti el egy kezével elkészíteni az innivalót: vörösbor Coca Colával. Issza, de közben egy kézzel nyomogat, majd bámul egy ideig és megint nyomogat. Majd kezdődik az új tánckör, elaltatja okostelefonját, ott hagyja az asztalon a másik tizenöt darabbal együtt és megy táncolni - vagy hatan körbe állnak és a csárdásra „körberázzák“ a rongyot. Szünet. Leül és ébreszti az okostelefont és kezdődik minden előlről...