Kenyerem javának elfogyasztása után, két nappal azelőtt, hogy Nagy-Britanniában megtartanák az EU-ból való kilépésről szóló népszavazást (Brexit), megállapítom, hogy a hétvégén nyugodtam fogom elfogyasztani azt a kenyér-maradékot is, amit a Gondviselés még előre kimért...

Ugyanis nem lesz Brexit. Akár megszavazzák a kilépést, akár nem. Mindkét esetben más lesz a „ceremónia“, az eredmény pedig nagyon hasonló lesz. Nagy-Britannia a kilépési döntéssel és az azt követő (több évig is elhúzódható) tárgyalásokkal de jure nem is, azonban de facto valamilyen „társult tagja“ marad az EU-nak (mint pl. Svájc, Norvégia). A józan ész diktálja, hogy nem lehet egy valóságos kilépést produkálni. Amennyiben a bennmaradás-pártiak győznek, akkor majd megszólal a német-francia tandem: lám-lám, mi megmondtuk (értsd: megijedtetek), hogy fölösleges volt az egész és minden megy tovább.

 Talán ezután a népszavazás után lesz majd valami remény az EU bürokratizmusának és az ebből „fakadó“ költségeknek a mérséklésére.

 Az igazi kilépést ellenző fő okok a  fontossági sorrend nélküli felsorolásban ezek lennének:

-         A globális pénzügyi világhatalomnak szüksége van Nagy-Britanniára az EU keretén belül.

-         Az USA elvesztené egyik „egyenes ági“ irányítását az EU felett.

-         A német-francia tandemnek nem biztos, hogy sikerül az EU-t összetartania.

-         Megnőne Oroszország európai befolyása, ami az USA-nak egyáltalán nem hiányzik.

-         Kiesne egy fejlett ország az USA elsővonalas rabszolgaállamai közül (Kelet-Európa a másodvonalas).

-         Veszélybe kerülne az USA ukrajnai „rendcsinálása“, amibe nem kevés pénzt fektetett (Nuland: 5 mld. dollárt).

-         A PIGS-országok nagyon megsínylenék a tényleges kilépést, mert ma Nagy-Britannia nettó befizető ország, így kevesebb dotáció csordogálna be az államkasszáikba az EU költségvetéséből.

-         A font azonnali leértékelődése (nagyban növelhetné a brit exportot – ezt Soros is megjósolta a napokban 15-20% -os értékvesztésig).

Volna azonban néhány előny is: 

-         Nagy-Britannia megszabadulna az EU-ban szokássá vált hibás migránspolitikától és maga szabályozhatná a bevándorlást az EU-beli balliberális kórus üvöltése nélkül.

-         A londoni City pedig nagyobb függetlenséget kapna, nem lógna a Wall Street gatyamadzagján mint ma.

-         Elesne a kötelező befizetés az EU költségvetésébe.

-         Más országok is kedvet kaphatnának a kilépésre.  

 Ha a britek a kilépés mellett döntenek és pár évig okosan tárgyalnak, akkor ebből nem kevés hasznuk is származhat. Mivel nyakunkon egy újabb gazdasági válság, amit az USA közelkeleti és oroszellenes politikája generál, szabadon lehetne lebegtetni  az angol fontot. Nagy-Britannia eddig sem volt tagja a pénzügyi uniónak, de azért a tagsági státusz a szabad „pénzügyi manővereket“ némiképp fékezte, kordában tartotta.

 De ne legyünk naivak! A City urai nagyjából ugyanazok, akik a Wall Street-en is keverik a kását. Úgyhogy Brexit nuku!

                                                                                                      Agárdy Gábor