Aggódva figyelem Európa öngyilkossági kisérletét. Nem vagyok az ügyben optimista, mert a nyugati jólétben szocializálódott, háborút nem megélt, javarészt kontraszelektív (és korrupt), senki által nem megválasztott (és így évtizedek alatt degenerálódott) EU-s vezetők nem tudnak itt és most döntést hozni az újkori bevándorlást illetően. Fontos lenne a józan és mérték- valamint értéktartó kommunikáció: 

Az utóbbi pár nap hírei, az MO-ra rányomuló napi 2-3 ezres migráns tömeg és annak kezelése  azonban ad némi optimozmusra okot, ha pl. olyan kommentárok is segítik mint Gottwald Péteré:

- – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – 

Kommunikációs felelősség 

 Amikor számtalan vádat emeltek a magyar kormány ellen, másoknak ezt szóvá sem tették. Mi „kettős mércéről” beszéltünk, holott ez maga volt a diszkrimináció. De nem mertük kimondani, pedig ezt minden nyelven megértették volna.

Most eszkalálódik a népvándorlás. Aggodalommal nézzük. A híradások egyre nagyobb részét foglalja el ez a téma. Naponta ezernél is többen tekintenek minket átjáróháznak. Nem ismerik a nemzeti és állami létezés egyik alapvető ismérvét: az országoknak kijelölt határaik vannak. Évszázadokon át véres harcokban védték ezeket elődeink. Nem azoktól, akik elfogadták, hogy hasonulniuk és alkalmazkodniuk kell hozzánk, ha közénk akarnak tartozni. (Szent István „nemes és bölcs” „jövevényekről” és „vendégekről” szólt Imre hercegnek szánt intelmeiben.) De már sokan vannak a cenzorok, akik csak a befogadás puszta készségével példálóznak – feltételek nélkül.

Hallgatom Magyarország hírrádióját. Egy ötperces híradásban beszámolt a „menekültek” számára létesített tranzitzónákról. A „menekült” szó minden mondatban elhangzott. Talán ötvenszer is. Egyre jobban sajnáltam őket, mert menekültnek lenni az emberi létezés megalázását jelenti. Riportok is elhangoztak. Köztük ilyen is: „Olyan aranyosak, nem bántanak senkit.” Más nyilatkozókra is átragadt a „menekültek” iránti elérzékenyülés. Ezen elgondolkodtam. Valóban űzött vadakról van-e itt szó, akik most Magyarország védőszárnyai alá bújtak? Merthogy a mikrofonba mondott vélemények ilyen gondolatokat ébresztenek. 

Jönnek a menekültek ezrével. A menekültekről gondoskodni kell. Szegény menekülteket nem szabad arra figyelmeztetni, hogy nekünk itt ezeréves kultúránk és jogrendünk van. Be és el kell fogadni őket. Megilleti őket az egykori köztársasági elnökünk látogatása is. Ez már-már olyan romantikus és szép, aminek nyomát sem láttuk eddig saját hajléktalanjainkkal kapcsolatban. Persze rájuk nézve nincsenek nemzetközi egyezmények.

A mostani látogatóinkról viszont gondoskodik az 1951-ben elfogadott Convention relating to the Status of Refugees (menekültügyi egyezmény), és az ezt kiegészítő 1967-es Protocol. Régi egyezmények, régi viszonyokra. Akkor talán tényleg azok kértek menedéket, akiket ez bizonyíthatóan megilletett. A rosta is igen szigorú volt. Aki átment, az valóban „menekült” volt. Arról pedig szó sem lehetett, hogy Németország befogadjon akár egy jól képzett értelmiségit egy olyan kommunista országból, ahol ő ott származási vagy más politikai okból nem érvényesülhetett. Magyarország is biztonságosnak tekintett ország volt. Innen csak úgy lehetett „bevándorolni”, ha apai ágon a felmenők valamelyike a háborús időkben bizonyíthatóan a Vaterlandot védelmezte.

Sokakat befogadtak 1956-ban. Osztrák lágerekben kellett megvárni, hogy ki megy át a rostán. Szempont volt az ember értéke, képzettsége és használhatósága is. Európa gazdag országai most ugyanígy válogatnak. Szelektálnak, diszkriminálnak. Arcpirulás nélkül. A kevéssé, vagy egyáltalán nem használható tömegeket visszatoloncolják. A jobbak, a képzettebbek, akik az eredeti hazájukat talán szolgálni lennének képesek – oda már soha nem jutnak vissza. Az elhagyott országok fejlődése is megnehezül majd így. 

Jól jön most a visszatoloncolóknak ehhez a dublini egyezmény. A használhatatlannak látszókat visszakapja Magyarország. Mert itt léptek be az unióba. Büntetésnek is jó ez, merthogy nem védtük hatékonyan a schengeni határt. Az nem baj, hogy előtte ez a néptömeg már más uniós vagy tagjelölt országokon is átjött. Ha hátranéznek, már nem is látták volna az üldözőiket.

Ködösítés folyik arról, hogy ezek az országok biztonságosak-e. Pedig mind aláírták az 1951-es és a hatvanhetes egyezményt is. Háború sincs most ott. Felvételüket is kérik az unióba. Persze nem szabhatjuk meg, hogy ki és meddig érzi magát üldözöttnek. Milyen messzire fut a veszélyek elől. De azért mégiscsak furcsa, hogy ez a néptömeg a végső biztonságot csak a legfejlettebb országokban véli megtalálni.

Eltekintve az életét mentő csaknem elenyésző kisebbségtől, szerencsétlen emberekről van szó, akik a saját illúzióiknak lettek az áldozatai. Nekivágtak a „menekülés” útjának – de valójában a német, francia, angol és svéd jólétből akarnak részesedni. Képesek ezért egymást agyontaposva feljutni a Magyarország felé tartó vonatokra. Terhes nők is elindulnak – nem baj, hol és hogyan kell megszülniük gyermeküket.

Európa felelőssége, hogy évekig hagyta megindulni a hatványozottan növekvő létszámú tömeget. Nem tett semmit az illúziók eloszlatásáért, és hagyta, hogy milliók váljanak embercsempészek és saját felelőtlenségük áldozataivá. Azért sem tett semmit, hogy egyes országokból ne kelljen elmenekülni. A mai szelektáló magatartásával pedig még rontja is a helyzetet. 

Azt sem ismerte fel, hogy erre az óriási tömegre a meglévő egyezmények már semmiképpen sem alkalmazhatók. A dolog elszabadult. Európa hagyta.

Mi pedig legyünk csak szépen tárgyilagosak. Ami itt zajlik, az mégsem milliók menekülése, hanem egy hatalmas népvándorlás. És ez a mérhetetlen, hatalmas tömeg nem a „menekültek” áradata. Nem fedi a valóságot, hogy menekülteknek tekintjük őket, és ekként is viszonyulunk hozzájuk. A kevés kivétellel szemben viszont helye van a legmélyebb emberi együttérzésnek.

A többiek viszont tömegével migránsok, félrevezetett, felelőtlen, szerencsét próbáló bevándorlók.

Gottwald Péter

forrás: http://magyarhirlap.hu/cikk/34006/Kommunikacios_felelosseg#sthash.PANMLb4k.dpuf