Világunk - kívülről úgy látszik, hogy egy mérföldkőhöz érkezett. A dilemma nem akármilyen: betartani a Tízparancsolatot : szeresd felebarátodat mint önmagadat, vagy védeni Európa több évszázados filozófiai, kulturális, társadalmi és szociális értékeit: az európai kereszténységet (ez nem függ össze okvetlenül a felekezeti hovatartozással)…
A keresztény egyházak és mások álláspontja is nagyjából világos: a háborús menekülteken, akik az életüket mentik, segíteni kell, lehetőleg a hazájukhoz legközelebb lévő területen, hogy a helyzet konszolidálása után hazatérhessenek. Ez vitán felül áll! Nincs róla disputa! Európa ezért Michelangelo, Kálvin, Goethe, Kossuth, Petőfi, Arany, Adenauer, Eistein, Neumann, Varhol, Szentgyörgyi és Rubik Európája is! Azonban az is igaz, hogy Európa nem a semmittevők szociális intézménye, hogy itt bárki részesüljön abból az évszázadok alatt felépített társadalmi tőkéből, amit Európa háborúk, betegségek, forradalmak és nyomorúság során – tapasztalatként megtanulva – a magáévá tett, mint társadalmilag kötelező szabványt (eltekintve néhány tragikus kivételtől az elmúlt két évezredben). Tehát aki gazdasági migránsként, kihasználva az európai szokásjogot, akarván részesülni a szociális ellátásban csak azért, mert okmányok nélkül, illegálisan, átlépve a tiltott zöldhatárt, embercsempészek hálójában szerencsétlen flótásként, a jobb élet reményében jön Európába, annak otthon a helye! A népi mondás szerint: „aki nem dolgozik, ne is egyék!“
A migránsok pedig ezért az Európáért semmit sem tettek. A keresztény erkölcs ugyanis kötelez minket a legközelebbi felebarát felé is – főleg az olyan hatalmi átalakulásban, amikor a világ vagyonának több mint a felét az Föld összlakosságának nagyjából 5 százaléka birtokolja. Ilyen esetben pedig ez a felelősség nem megvalósítható – pont a gazdasági bevándorlás miatt. Ez az invazív tömeg (mert most már erről van szó) nem fog integrálódni, vallást, kultúrát, sok esetben nyelvet váltani, hanem megpróbálja a saját képére átformálni a betegesen vergődő, szaporodásra képtelen és alkalmatlan, a befogadó balliberális médiumok hatása alatt álló európai társadalmat. Erről Böjte Csaba mondta ki a megcáfolhatatlan igazságot:“... én nem a bevándorlóktól féltem Európát, hanem a lagymatag keresztényektől. Az a természet rendje, hogy az a népcsoport, amely vegetál, amely nem alkalmas rá, hogy az életet továbbvigye, elsorvad, kihal, lehúzzák a lefolyón, és a helyüket elfoglalják azok a népek, amelyekben van életerő, lendület, bátorság…“.
Na, most legyünk okosak!
Érdekes figyelni a legfőbb európai korifeusok megszólalásait. Mindenki a kvótákról beszél, mennyi pénzt kell adni pl. Törökországnak, hogy féken tartsa a menekülthullámot és az inváziót, hogyan dőlnek dugába az eddig „szentnek hitt“ egyezmények (dublini, schengeni...)! Még Soros György multimilliárdos is megszólalt: euromilliárdokkal kell támogatni a bevándorlást, mert ez Európa távlati jövője (és egyben még távolabbi veszte is).
Arról azonban véletlenül még senki sem értekezett, hogy meg kellene oldani Európa demográfiai kérdését – szülessen több gyerek az elért viszonylagos jólét és önzés ellenére is! Na, itt van az eb nagyon mélyen elhantolva! Erre pedig tízmilliárdok kellenének! Ez a pénz rendelkezésre áll – csak politikai döntés kell a felhasználására. Ez pedig az önző Európában (egyelőre) nincs.
Most, ugye, meg kéne vizsgálni az európai kereszténység egyik nagy személyiségének, a Vatikán „főnökének“, valamint Róma katolikus püspökének és a katolikus világ pápájának szavait is. Ugyanis Ferenc pápa ezt mondta: „...gondoljatok bele, hogy egy nem házas asszony bemegy a templomba, s azt kéri, hogy kereszteljék meg a fiát. És az, aki éppen ott tartózkodik, azt válaszolja: nem lehet, mert maga nem házas. Figyeljük meg, hogy az az asszony, akinek volt bátorsága megtartani és megszülni gyermekét, mivel találkozik! Zárt ajtóval! Ha így folytatjuk, nem teszünk semmi jót az emberekkel, Isten népével. Jézus hét szentséget alapított, de mi ilyen magatartásokkal egy nyolcadikat találunk ki: a „lelkipásztori vám” szentségét!... Aki közeledik az Egyházhoz nyitott ajtót kell, hogy találjon, és nem a hit ellenőrét… Szükségünk van reverenda és fátyol nélkül szentekre. Szükségünk van farmeros és tornacipős szentekre. Szükségünk van szentekre, akik moziba mennek, zenét hallgatnak, és barátaival sétálnak. Szükségünk van szentekre, akik Istent teszik első helyre, de az egyetemen is kitűnnek. Szükségünk van szentekre, akik időt találnak a mindennapi imára, és képesek a tiszta szerelemre, vagy a tisztaságot megszentelik… Szükségünk van korszerű szentekre, XXI. századi szentekre, akik erre korszakra alkotják meg a lelkiségüket. Szükségünk van olyan szentekre, akik el vannak kötelezve a szegények iránt és a szükséges szociális változások iránt. Szükségünk a világban élő szentekre, a világban megszentelődő szentekre, akik nem félnek a világban élni. Szükségünk van kólát és hot-dogot fogyasztó, internetező és Ipod-ot használó szentekre. Szükségünk van olyan szentekre, akik szeretik az Eucharisztiát, és nem szégyellnek a hétvégén sört inni vagy pizzát enni barátaikkal. Szükségünk van olyan szentekre, akik szeretik a mozit, a színházat, a zenét, a táncot, a sportot. Szükségünk van társaságot kedvelő szentekre, akik nyitottak, normálisak, barátságosak, vidámak és jó barátok. Szükségünk van olyan szentekre, akik e világban élnek, és meg tudják ízlelni a világ jó és tiszta dolgait, de mégsem világiasodnak el…“. Legyünk hát ilyenek! (A „Mi canto es oración” című honlapról).
Nos, rajtunk a sor! Ha nem tesszük meg azt, amire a (filozófiailag) keresztény Európa predesztinált minket, megérdemeljük a megszűnést, tehát ennek a múlt két évezredet alakító társadalmi formációnak (és saját társadalmunknak) az eltűnését.
Agárdy Gábor