Egyetlen magyar nyelven írt napilapunkat nem szoktam olvasni, pár éve olvashatatlansága miatt lemondtam. Nem mintha nem érteném a nyelvet, amelyen szerkesztik, hanem azért, mert nem magyaroknak írják… 

Az FB-n pedig kénytelen-kelletlen módon az orrom elé került ennek a napilapnak a február 12-ei számában Szalay Zoltán cikke: „Nem gyengítjük a képviseletet“ címmel, amelyben Fehér Csaba az MKDSZ-elnöke többek között ezt nyilatkozza: „...A Magyar Kereszténydemokrata Szövetség politikai ideológiáját tekintve az Esterházy János és Szüllő Géza által alapított Országos Keresztényszocialista Pártot, illetve a Magyar Kereszténydemokrata Mozgalmat tartja elődjének...“

Mint a (volt) MKDM elnökségi tagja, aki a megalakulás pillanatától az MKP-vá válásáig elnökségi tag volt, tiltakozom és visszautasítom ezt az összemosást! Ha MKDSZ utódnak tartaná magát, akkor az egységes szlovákiai magyar politizálás mellett tenné le a voksot, mert az MKDM ezt tette! Akkori elnöke hiúságból, sértődöttségből és önös érdekei miatt pár év után sikeresen verte szét ezt az egységes pártot, aminek a mai napig isszuk a levét. De az MKDSZ kicsit mást tesz: 0,1%...0,2%-os pártként az a feladata, hogy a parlamenti választásokon néhány tized százalékot vigyen el az MKP-tól és így ne lehessen parlamenti párt. Majd miután a mór megtette kötelességét, a mór mehet - az MKDSZ szépen lassan kimúlik.

Egy dologban lehet az MKDSZ elnökével egyetérteni. Arra a szerkesztői kérdésre, hogy „...a reálpolitika talaján maradva azonban azt is látnunk kell, hogy nincs annyi magyar szavazó Szlovákiában, hogy három pártot bejuttassanak a parlamentbe. Nem tartanak attól, hogy így tovább gyengülhet a magyar képviselet?..“ az elnök úr azt válaszolta: „...ettől nem tartunk. A magyar érdekképviselet nem attól gyengült, hogy mi létrejöttünk, hanem attól, hogy a magyar politikából hiányzik az őszinte együttműködési szándék...“

Nos, már „írtam vala“, hogy ha az MKDSZ együtt akar működni, akkor „...a közvélemény-kutatások eredményeinek fényében tisztességesebb volna az MKDSZ részéről, hogy felajánlja szavazatait: mivel semmi esélyünk, szavazzatok másra! Hogy kire, döntsék el ők!...“

Nos elnök úr, itt van az eb elhantolva! Bizony, gyengítitek!

                                                                                                                            Agárdy Gábor