A liberalizmusnak, mint eszmerendszernek is változik a tartalma, korszaktól, földrésztől függően. Emlékezzünk csak vissza a klasszikus magyar liberalizmusra, amelyet Széchenyi István és Kossuth Lajos képviselt a 19. század elején. Ady Endre is liberálisnak tartotta magát, mindemellett több verse állítja pont az ellenkezőjét…
A mai Európa háború utáni fellendülése a keresztény gyökerekben és a gazdaság liberális felfogásában keresendő. A hetvenes években azonban - mint megannyi dolog a világon - ez az irányzat is átesett a ló másik oldalára és neoliberalizmus néven vált híressé - hírhedté. Általában baloldali beütéssel párosult, de ez nem törvényszerű.
Ismeretes az a tény, hogy ma a legtöbbet szenvedő felekezet a keresztényeké. A világban a legtöbb gyilkosság, szenvedés, megaláztatás pont a keresztényeket éri, sajnos, már Európában is. Szaúd Arábiában és másutt is a keresztény tanok nyílt megvallásáért a sima és nyilvános lefejezés a "jutalom". Mellesleg ez az ország az USA egyik stratégiai partnere, az ENSZ emberjogi bizottságában éppen most kapott elnöki tisztséget!
Vannak azonban olyan kritikusai a liberalizmusnak, akik egyből elutasítják ezt az ideológiát, gyakran mondva-írva olyanokat is, amely a klasszikus liberalizmussal nem fér meg egy lapon. Lássuk az egyik internetes blogoldal által publikált véleményt "Az ateizmus apró örömei" címel (forrás: http://tutiblog.com/11610-2/):
(...)
"A liberalizmus nevű pszichiátriai tünetegyüttes egyik legérdekesebb eleme a túlbuzgó ateizmus. Korunk harcos ateistái meghatározó tényezői a libnyafként ismert közéletnek. Mindenhol felbukkannak, ahol a vallásos embereket lehet megalázni. Persze, ne hallgassuk el, ilyenkor csak és kizárólag keresztényekről, leginkább katolikusokról van szó. A többi vallás tiszteletet érdemel, azokat még kritizálni is intoleráns, megvetendő magatartás.
Korunk ateistái a klerikális reakció ellen harcolnak bőszen, istentagadásuk jobb ügyhöz méltó buzgalma minimum tizenkilencedik századi, (katolikus) egyház és ellenségképük pedig a francia forradalom nyaktilós hevületét idézi, de mindeközben igyekeznek úgy tenni, ők csupán racionálisan gondolkodó tudósok volnának, akik a progresszív gondolatok mentén jutottak arra, hogy Isten elmulasztotta átadni nekünk a létezésének egyértelmű és empirikus bizonyítékait, tehát így járt.
De a fő kérdés az, egyes rendkívül progresszív racionalisták miért válnak még mindig hisztérikussá a kereszténység létezésétől, egy keresztény emberrel való mindennapi találkozástól? Miért van az, hogy haladó értelmiségünk legkedvesebb szórakozása – kvízmestertől kezdve a retardált politikusokig bezárólag – az, hogy a kerkókat csesztesse?
Egyrészt azért, mert a liberálisok a társadalom legerkölcsösebb és legetikusabb csoportjaként szeretnék meghatározni önmagukat és ebben a keresztények fenemód akadályozzák őket.
Másrészt azért, mert úgy érzik, Isten léte korlátozza őket szabadságukban. Ha van Isten, akkor az értelemszerűen korlátozza az ember és az egyén tökéletes és végtelen szabadságát. Egy szabadságfetisiszta bagázs számára pedig feldolgozhatatlan, hogy az erkölcs és az etika ne az ő nagy szabadgondolkodóiknak elmeszüleménye legyen, hanem holmi Isteni iránymutatás.
A liberalizmus műveléséhez elengedhetetlen sekélyességből következik az a pszichológiai csapda, ami a jól ismert harcos, akcionista, „pride” jellegű ateizmus mögött áll. A libnyaf képviselői lelkük mélyén nem tudnak szabadulni attól a félelmetes gondolattól, hogy Isten létezik, nem fikció csupán. Beteges elutasításuk oka, hogy ők képtelenek lennének egy létező Istennek megfelelni – na persze nem szabadságvágyuk miatt -, mert az isteni parancsolatokból következő kötelezettségek és felelősségek megharcolásához gyengék.
A liberalizmus a gyengék vallása. Egy olyan ideológia, amely a problémák eltagadása útján menekül meg kihívások elől (lásd még: merkelizmus), hogy sose kelljen végül harcolnia az igazáért, adott esetben éltéért is.
Ez a sose a lényeg. Ez nem a bátrak pacifizmusa, ez a gyávák büszkesége, a gyávaság megünneplése. A gyávaság megideologizálása, a minden erőfeszítés nélkül megszerezhető tökéletesség birtoklásának öröme és egyúttal minden emberi és ebből kifolyólag tökéletlen kizárása ebből a birtoklásból.
A liberálisok rettegnek, félnek és gyűlölnek egy szerintük nem létező Istent. Van ennél szánalmasabb?"
Van a szövegben némi igazság, némi túlzott általánosítás, mint pl., hogy a liberális az egyben ateista is, holott ez nem szükségszerű. Máshol a progresszív racionalisták tűnnek fel keresztényelleneseknek. Ez végképp nem általánosítható.
Egyet azonban el kell ismerni: mégpedig azt, hogy mindaddig mindenkivel jóbarát lesz egy (neo)liberális, amíg igazat adunk nézeteinek. Ha ellentmondunk neki, azonnal ránk okádja az össze fasiszta, antiszemita, náci, homofób, xenofób meg ki tudja milyen jelzőket...
Európa sorsa azon áll vagy bukik, hogy milyen mértékben sikerül mérsékelni (kordában tartani) a (neo)liberális eszméket. Látni ezt a migráshullám kialakulásában és kezelésében is. Míg valaki e sorok íróját antiliberálisnak minősítené, gyorsan le kell szögezni, hogy a liberalizmusra szükség van. Ugyanúgy mint a baloldaliságra vagy a nép-nemzeti eszmerendszerre is (amely általában középjobb). A baj ott van, amikor egy eszmerendszer magáénak tud egy egész hatalmi ágazatot: Európában ennek ékes példája a sajtó és a médiumok majdnem teljes skálája. Ha sikerül ezen változtatni, van remény Európa megmenekülésére. A szélsőliberálisokról már nem is beszélve! Veszélyesebbek mint a szélsőjobb ill. szélsőbal, mert egyáltalán nincsenek gátjaik - azért szélsőliberálisok.
Agárdy Gábor