„A trehány az mindig trehány marad“ – mondogatta egy fél évszázaddal ezelőtt nagyapám akkor, amikor meglátott olyan csúnyán, rosszul kivitelezett műszaki dolgokat, amiket amúgy egy kis odafigyeléssel tökéletesen meg lehetett volna csinálni…
Kézműves bognár volt, császári kocsigyártó famíliából és ezért valahogyan a génjeiben volt a precizitás.
Ahogy e sorok írója is már második évtizede nagyapa-korban van és telnek-múlnak az évek, úgy veszem észre a butyutaságokat és a „trehányságokat“, amiket azelőtt nem nagyon regisztráltam. Talán fiatalon kevésbé volt a szemem ingerlékeny az összecsapott munkára, a nem-odafigyelésre.
Amit a minap tapasztaltam, azt már nem lehet szó nélkül hagyni (mert dermedne a csontvelő): az egyik áruházláncban vettem egy flakon penetráló oldatot, amivel nedvesség ellen lehet falakat szigetelni. A flakon formatervezője értette a dolgát és a flakon oldalán kialakított egy keskeny, függőleges csíkot, amely így egészen áttetszővé vált – így kényelmesen látni, hogy mennyi folyadék van a műanyag flakonban.
A „trehányság“ ördöge azonban nem aludt: pont erre a csíkra ragasztotta a gyártó a flakon címkéjét, így a „látod? – nem látod? – na látod!“ minősített állapotfelismerés esetével kellett találkoznom. A mellékelt kép szerint pedig ott a hely (lila csíkkal utólag jelölve), amit nem takarhat le a címke. Csak egy kis odafigyelés kellene! Ha meg már megtörtént a baj, a termék végső ellenőrzésénél észre kellett volna venni. De ott is „trehányok“ voltak.
Mit csodálkozunk? Az ilyen apró „trehányságokból“ vannak a nagyobbak meg a még nagyobbak. A háború elvesztése is egy kiesett patkószöggel kezdődött...
Agárdy Gábor