Foto: Agárdy Gábor

Ősz Sándor Előd kolozsvári református lelkész és levéltáros „Szenci Molnár Albert és Erdély“ című előadásával a Múzeumban, majd az Alapiskolában megtartott záróünnepséggel fejeződtek be a XLIV. Szenci Molnár Albert Napok. /ag105

 A diákok irodalmi műsora után Écsi Györgyi és tanítványai mutatkoztak be, majd Bárdos Gyula, a Csemadok országos elnöke mondott ünnepi záróbeszédet, amit a kulturális, oktatásügyi, társadalmi és politikai szervezetek koszorúzása követett. A záróünnepség egyben az „Adalékok Szenc helytörténetéhez“ című, a diákok által összeállított könyv bemutatója is volt, amit meg is lehetett vásárolni. A tartalmas és színvonalas műsor után a Csemadok Területi Választmánya és helyi Alapszervezete egy kis frissítőre hívta meg az egybegyűlteket. 

A záróünnepély képei: