Foto: Sebők György, Susla Béla 

Szeptember 20-án és 21-én a szenci Gimnázium 1963-ban, ill. 1978-ban érettségizett diákjai tartottak érettségi találkozót…/ag084

 50 éves találkozó:

Szeptember 20-án a tóparti kápolnában, az 1963-ban érettségiző Szenci Gimnázium volt diákjai szentmise keretében adtak hálát azért a sok kegyelemért, melyet az elmúlt ötven évben kaptak a mindenhatótól. Az 5 égő gyertya és fehér rózsa emlékeztetett azokra az osztálytársakra, akik már közülünk nincsenek az élők sorában. Zsidó atya a szentbeszédben kihangsúlyozta, hogy életünk alkonya felé, amikor már közeledik az Úrral való közvetlen találkozás ideje, milyen fontos szerepe van a mindennapi imának a vasárnapi templomba járásnak, vallási irodalom olvasásának.  Ezek azok az alkalmak, mikor az Úr békességet , szeretetet, örömet csöpögtet szívünkbe,  amikor lelki erőt ad, hogy teljesíteni tudjuk azt a küldetést, mellyel  az Úr megbízott bennünket. A szentmise után a 21 volt diák és Szarka Istvánné volt osztályfőnök a tóparti BAT-penzióban reggel 4 óráig szórakozva emlékeztek az együtt átélt évekre. /sgy

 

35 éves találkozó:

A szenci magyar gimnáziumban az 1978-ban érettségizett hölgyek és urak találkoztak szeptember 21-én. Először az Alma Mater épületében volt egy osztályfőnöki óra, majd a Nostalgia vendéglőben zajlott a bulizás. A két osztályfőnök -- Mázik Mária és Kovács László -- szintén jelen volt a 35 éves találkozón, s mind ők, mind pedig a jubilánsok nagyon jól érezték magukat. Sok-sok emlékezés, kacagtató sztorik... És Omega, Edda, Smokie, Boney M, ABBA... Velük együtt nosztalgiáztunk, kiváló hangulatban! Akkor következhet a negyvenes, vagy jöjjünk össze akár minden évben./sb

Fotók a két érettségi találkozóról: