Foto: GIMI, Tóth Katalin

A szenci Alapiskola énekkara, valamint a Közös Igazgatású MTNY Iskola óvodapedagógia és nevelői szakos diákjaiból álló kórus is részt vett 2018. május 23-án Érsekújvárban a szlovákiai magyar gyermek- és ifjúsági kórusok országos seregszemléjén…/ sze, nk 053 

A II. VOX IUVENTUTIS elnevezésű rendezvény fő szervezője a Csemadok, védnöke Klein Ottokár, Érsekújvár polgármestere volt. A kórusokat Józsa Mónika és Stubendek István karnagyok értékelték, és látták el tanácsokkal a karvezetőket. 
Nagy örömünkre szolgál, hogy Alapiskolánk felső tagozatos gyermekkarát - a Gombocskát – tavalyi megalakulása óta először szakmai zsűri értékelte. Erre a Vox Iuventutis seregszemle adott lehetőséget, hiszen a fellépések után, a karnagyok és a zsűritagok beszélgetésekor megszívlelendő tanácsok, biztatások hangzottak el. Az énekkart nagyon pozitívan értékelték, kiemelték tiszta hangzását, gazdag repertoárját.
Az egész napos programban nemcsak a kóruséneklés kapott helyet, hanem a népzene, a néptánc is. A seregszemlét ünnepélyes gálaműsor zárta, melynek legvégén több mint száz gyermek hangján csendült fel három felvidéki népdal.  

Az érsekújvári kórustalálkozó: