Foto: Neszméri Tünde 

Kibővített elnökségi ülést tartott a Magyar Közösség Pártjának járási elnöksége Egyházfán, melyen részt vett Menyhárt József elnök is. Az elnökségi ülést megelőzően a jelenlévők megtekintették a felújított templomot…/nt002

A tárgyalás után lakossági fórumon ismertették a Kárpát-medencei Óvodafejlesztési Program jelentőségét, amelynek köszönhetően az egyházfai óvoda is megújul. Az egyházfai kultúrház „dugig“  megtelt, ez jelezte a nagy érdeklődést is.

A rendezvényen Duray Rezső, az MKP Szenci járási elnöke, Németh Gabriella, az MKP szociális és egészségügyi alelnöke és Bárdos Gyula, az MKP Pozsony megyei elnöke is részt vett.

A Kárpát-medencei Óvodafejlesztési Programot a magyar kormány hirdette meg. Annak első körében 58 óvoda újul meg a Felvidéken, a program második ütemének köszönhetően további intézményeket újíthatnak fel, illetve bővítenek. A magyar kormány stratégiai partnere a programban a Magyar Közösség Pártja és a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége.

A rendezvényen a magyar állam által nyújtott gazdaságélénkítő csomagról is szó esett, valamint a most indított Köldökzsinór Programról is, amelynek köszönhetően azok felvidéki magyarok, akiknek van Magyar Igazolványuk, január 1-jétől igényelhetik a 2017. június 30-a után született gyermekek után az egyszeri anyasági támogatást és az életkezdési támogatást, az ún. babakötvényt. Azoknak sem kell lemondaniuk a támogatásról, akiknek nincsen Magyar Igazolványuk, hiszen a konzulátuson és a Szövetség a Közös Célokért irodáiban (www.szakc.sk) minden magyar igényelheti azt.

Az egyházfai lakossági fórumon az is elhangzott: március végéig még bárki aláírhatja a Minority SafePack - Egymillió aláírás az európai sokszínűségért elnevezésű petíciót, amelyet elektronikusan az alábbi linken: https://ec.europa.eu/citizens-initiative/32/public/#/ lehet aláírni.

Ruman István, a Magyar Közösség Pártja helyi szervezetének elnöke köszönetet mondott a magyar kormánynak az anyagi segítségért, amelynek köszönhetően az egyházfai magyar óvoda is megújul. 

Az MKP elnöke Egyházfán: