Foto: Csemadok

Mint már arról hírt adtunk a XLVII. SzMAN nyitóünnepségeről szóló riportban, a Csemadok országos elnöke, Bárdos Gyula, 2016. szeptember 30-án Dunaszerdahelyen átvehette Szlovákia két EP-képviselőjétől az Európai Polgári Díjat, amit az Európai Parlament adományoz azoknak, akik hozzájárultak a közös megértés, a polgárok és a tagállamok közötti szorosabb integráció előmozdításához…/szerk.

Dionýz Hochel szlovákul és bár tört magyarsággal, de magyarul is köszöntötte „Európa barátait“, akik igyekezetét nagy tapssal hálálták meg. Az EP Szlovákiai Tájékoztatási Irodájának képviselője elmondta, hogy az Európai Parlament által 2008-ban alapított elismerést minden évben olyan kivételes teljesítményt nyújtó személyeknek és szervezeteknek ítélik oda, akik hozzájárultak a közös megértés, a polgárok és a tagállamok közötti szorosabb integráció előmozdításához, vagy az unió értékeinek képviseletére hivatott programokat alakítottak ki, hiszen mindez az európai szellemiség megerősítését célozza. A jelöléseket az EP-képviselőkből álló nemzeti zsűrik rangsorolták, majd az EP brüsszeli zsűrije döntött a díjazottakról.

Kiemelte: Csáky Pál jelölését Záborská képviselőasszony is intenzíven támogatta. Nekik köszönhetően a Csemadok is, akárcsak a többi 49 díjazott előbb a saját országában rendezett ünnepségen részesül a kitüntetésben, ám mindnyájan meghívást kaptak a brüsszeli díjátadóra is októberben. Végül ismét két nyelven gratulált a Csemadoknak.

MUDr. Anna Záborská is szólt a rendezvény résztvevőihez. Elárulta, hogy a felmenői között magyarok is voltak, és őt a családján belüli multikulturális helyzet is arra sarkallja, hogy az Európa sokszínűségét biztosító kisebbségeket is pártolja, akik nélkül, nyelvük és kulturális értékeik nélkül szürkébb és szegényebb lenne a vén kontinens.

Mégegyszer csak gratulálni tudunk a Csemadoknak!../zm

Európai Polgári Díj a Csemadoknak