A Magyar Közösség Pártja bemutatta új óriásplakátjait és szlogenjét. A pártnak összesen 400 óriásplakátja van országszerte, ezekre kerülnek ki az új hirdetések…

Forró Krisztián kampányfőnök emlékeztetett az első körben nem a pártot, hanem annak egy kezdeményezését reklámozták az óriásplakátok segítségével. Az októberben indított petícióra hívták fel az akkori kampányban az emberek figyelmét. A népszavazások eredményének kötelező érvényűvé tételéért indított aláírásgyűjtés sikeres volt, hiszen azt több mint hetvenezren aláírták. A kampány második körének szlogenje a Közös akarat volt. Az MKP megnyitotta a listáját a civilek számára, a programot az emberek igényeire reflektálva fogalmazta meg, azaz a nép közös akaratát szeretné megvalósítani az MKP a parlamentben. A harmadik körben pedig a Szívünkben a döntés jelszavat választotta a párt. Ezzel is jelezve, hogy az MKP szerint politikát csak a polgárokkal együtt lehet sikeresen művelni. A szív tükrözi a választók közös akaratának megvalósítását. A plakátokon Berényi József pártelnökön és Bárdos Gyula első köztársasági elnök jelöltön kívül a régiós jelöltek is szerepelni fognak. A virágot és magot, azaz a megújhodást szimbolizáló népi elem továbbra is megtalálható a billboardokon, ezúttal szív formában.

 mkp_szivunkben600x400

Az MKP helyet adott a listáján a civil szervezetek képviselőinek is. Legnagyobb civil szervezetünk elnöke, Bárdos Gyula és rajta kívül több mint ötven Csemadok tag is szerepel az MKP listáján. Bárdos Gyula ezzel kapcsolatban elmondta, a Csemadok azt szeretné, ha a felvidéki magyarságnak erős érdekképviselete lenne, ezért kezdeményezte az összefogást. A Csemadok elnökének meggyőződése, hogy a nyitott listát sikerre lehet vinni, és együtt dolgozhatnak majd a parlamentben Dél Szlovákia felemelkedéséért. Aki elkötelezett a magyarság irányába az a Közös akarat listáját támogatja – mondta Bárdos Gyula.

Cziprusz Zoltán a Via Nova-ICs képviseletében kiemelte, az ifjúsági szervezet több kulturális és közösségépítő rendezvény szervezője. A legnagyobb ifjúsági szervezet, amely régen együtt dolgozik az MKP-val. Ennek köszönhetően több olyan önkormányzati képviselő is dolgozik az MKP színeibe, akik a Via Novának aktív tagjai. A mostani jelöltlistán a Via Nova-ICs 23 tagja indul. A szervezet programja az MKP programjára épül, de ki kell hangsúlyozni, hogy a fiatalok szülőföldön való boldogulása az elsődleges prioritása a Via Novának is. Cziprusznak meggyőződése, hogy az MKP méltón képviseli majd a magyar fiatalokat is a parlamentben.

 A Magyar Közösség listáján indulnak a Mi Magunk Mozgalom tagjai is. Somogyi Szilárd szerint az elmúlt negyedszázadban a kormányok nem figyeltek oda Dél-Szlovákiára, mivel nem várhattak a támogatásokért cserébe szavazatokat, hiszen ez egy nemzetiségileg vegyesen lakott terület. Somogyi szerint nekünk magunknak kell megoldanunk problémáinkat, amely egy kilencedik megye kialakítása lehet és az MKP is egy speciális megye kialakítását tűzte ki célul, ezért a közös cél elérése érdekében indulnak az MKP listáján a mozgalom tagjai. A kilencedik, dél-szlovákiai megyének speciális jogkörökkel kellene bírnia az adók és a kisebbségi jogok betartása terén.

 Németh Gabriella az MKP szociális ügyekért felelő alelnöke a Házasság hete programsorozatról szólt, amelyet Szlovákiában magyar egyesületek szerveznek meg. A program a családok fontosságára irányítja a figyelmet. Ezzel kapcsolatban ismertette az MKP családokat segítő programját is, amely adó- és járulékkedvezményeket vezetne be, bevezetné az állapotos nők támogatását is. Az alelnök a fogyatékos gyermeket nevelő családok helyzetének javítását a szociális szolgáltatások kiterjesztésében látja. Olyan intézményeket kellene létrehozni, amelyekben a tanulási nehézségekkel és fogyatékkal élő gyermekek is megfelelő ellátást, képzést kaphatnának.

 Neszméri Tünde
 Forrás: szabadujsag.com