Foto:  Neszméri Tünde, Agárdy Gábor, Alapiskola (időkapszula)

Alapiskolánk háború utáni 65. évi fennálását ünnepeltük. Képviseltette magát az ünnepségen Magyarország pozsonyi nagykövetsége, valamint Pozsony-megye és városunk tanügyi hivatala is. Ott voltak a volt pedagógusok is és mindazok, akik szívükön viselik az iskola sorsát…/ag

Mint elsős diák, Polák Margitka mondta el  érdekfeszítően elsős és későbbi élményeit. Majd frappáns kultúrműsorral mutatkozott be az iskola diáksága. Utána a jelenlévőket meghívták egy kis frissítőre – betekinthettünk a modernül felszerelt konyhába is. Megtudtuk, hogy délelőtt a kopjafa előt az iskolakertben egy időkapszulát helyeztek el a földben, amely csak 35  év múlva lesz kinyitható. Nyitva volt a csillagvizsgáló is, megnézhettük a 35 ezer km átmérőjű napfoltokat is.

Hatvanöt éves az Alapiskolánk