Foto: Balogh István, Neszméri Tünde 

Az első és a második világháborúban elhunytakra emlékeztek a dunaújfalusi templomban és a hősök emlékművénél. A rendezvény szentmisével vette kezdetét. Klenko Gábor plébános a hősökre emlékezett prédikációjában…/nt 066

A megemlékezésen jelen volt - az összetartozás jegyében - a magyarországi Szil küldöttsége, Lengyel Ildikó és Perlaki Sándor, valamint Gujber László Pozsony megyei képviselő, Hegysúr község polgármestere is. Az emlékműnél Takáč Viola polgármester is a világháborúban eleset hősök tetteiről szólt. Neszméri Tünde alpolgármester Karinthy Frigyes szavait vette kölcsön, mely szerint: „Valamikor hallani fogsz az életnek egy fájdalmas csodájáról – arról, hogy akinek levágták a kezét és a lábát, sokáig érzi sajogni az ujjakat, amik nincsenek…” Lengyel Ildikó arról szólt, a magyarság akkor is összetartozik, ha a nemzetet szétszórták. A hősök Magyarországért haltak meg, és ezt szem előtt kell tartanunk. A szentmisén elhangzott a Boldogasszony Anyánk, míg a koszorúzás után a nemzeti ima. 

Koszorúzás Dunasápújfalun: