Foto: Agárdy Gábor

Immár több mint két évtizede a  Csemadok Szenci Alapszervezete rendezésében az idén is megvalósult az ünnepváró koncert, amelyen felléptek városunk oktatási intézményeinek diákjai és a meghívott vendégszereplők…/ag139  

Az idén városunkban üdvözölhettük a somorjai  Csalló zenekar, amely profi szinten kisérte végig a Kis- Möggyes és a Nagy-Möggyes előadását. A Nefelejcs-ház is kapott egy ajándékot Jascsek Erzsébettől, amely egy különleges eljárással készült festmény volt. Azon kívül a Nefelejcs-háznak a koncertet szervező szenci  Csemadok összegyűjtött és átutalt 200,-€ összeget, amit az előadás alatt és után sikerült összegyűjteni.
Köszönet a szervezőknek, a fellépőknek és a tanároknak a felkészítésért, valamint az adakozóknak is. A telt ház ismét bizonyított…

Csemadok: karácsonyi koncert