Foto: Neszméri Tünde 

Kedves Gyuszi, földink! Mi, Szenciek és környékbeliek (is), gratulálunk a „Magyar Érdemrend Lovagkeresztje“ kitüntetéshez!…/nt, ag088

 „A kitüntetés elismerés, de kötelez is, hiszen, aki magyar állami kitüntetéssel rendelkezik, annak felelőssége van az összmagyarsággal szemben” – ezekkel a szavakkal adta át kedden a magyar köztársasági elnök által adományozott kitüntetéseket négy felvidéki magyarnak Pető Tibor, az új pozsonyi magyar nagykövet. Az elismerésben Bárdos Gyula, Zsilka Tibor, Jarábik Gabriella valamint Jókai Mária részesült. 

BÁRDOS GYULA a Szlovákiai Magyar Társadalmi és Közművelődési Szövetség – Csemadok országos elnöke a felvidéki magyarság megmaradását, identitásának megőrzését szolgáló önzetlen közéleti és kulturális tevékenysége elismeréseként a Magyar Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetésben részesült.

Bárdos Gyula 1958. március 15-én született a mátyusföldi kisvárosban, Szencen. Alapiskolába is itt járt és a gimnáziumot is szülővárosában végezte el. A kultúra és a sport már iskolás korában meghatározó szerepet játszott életében. 1977-1982 között a pozsonyi Comenius Egyetem BTK hallgatója volt, ahol magyar-szlovák szakon tanári oklevelet szerzett. Főiskolásként a Csemadok Szenczi Molnár Albert Klubjának vezetője volt. Katonai szolgálata után, 1983-tól a Príroda kiadóvállalatnál megjelenő Szabad Földműves szerkesztője, 1991-től a Szabad Újság főszerkesztő-helyettese lett.

1992-94 között  a Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom sajtótitkára és szóvivője volt. Közben a közszolgálati Szlovák Televízió Tanácsának tagja volt. Bárdos Gyula 1994 és 1998 között a Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom tagjaként a Magyar Koalíció listáján lett parlamenti képviselő, a közigazgatási és nemzetiségi bizottságban dolgozott. Az egyesülés után a Magyar Koalíció Pártja listáján indulva 1998-2010 között volt a törvényhozás tagja, a párt képviselőcsoportjának a parlamenti frakcióvezetője. 1998-2002 között a kulturális és sajtóbizottság, az integrációs bizottság, a mandátumvizsgáló és mentelmi bizottság tagja, 2006-2010 között a mandátumvizsgáló és mentelmi bizottság, valamint a kulturális és médiabizottság tagja. 2010-ben az MKP Országos Tanácsának elnökévé választották.

Bárdos Gyula fiatal kora óta tagja a Csemadoknak. A szenci alapszervezetben vállalt és végzett munka mellett a 90-es évek elejétől elnöke a Csemadok Szenci Területi Választmányának. 2012. október 22-én a Csemadok Országos Közgyűlésén a Szövetség országos elnökévé választották. Ebben a tisztségében a 2016-ban, a Nagyfödémesen tartott XXIV. Országos Közgyűlésen megerősítették Bárdos Gyulát.

Tagja a Magyar Közösség Pártja Elnökségének, az MKP Pozsonyi Kerületi Tanácsának elnöke. Szerepet vállal a Szlovákiai Magyarok Kerekasztala munkájában, tagja  a kormány kisebbségi bizottságának. Szenc város MKP-s önkormányzati képviselője, a Városi Tanács tagja. Szlovákia történetében az első magyar nemzetiségű jelöltként 2014-ben indult a köztársaságielnök-választáson.

Bárdos Gyula a Csemadok közművelődési szervezet országos elnökeként közéleti és kulturális tevékenységével nagymértékben hozzájárult a magyar kultúra megőrzéséhez a Felvidéken.

Bárdos Gyula kitüntetése.