Foto: Neszméri Tünde

A magyar kultúra napját Szencen egy könyvbemutatóval és egy koncerttel ünnepeltük…/nt008

Csikmák Imre Erről, arról, azokról című könyvének bemutatójával vette kezdetét Szencen a kultúrházban a Csemadok által szervezett magyar kultúra napi rendezvény január 26-án. Az íróval Bárdos Ágnes beszélgetett.

A szerző az Erről, arról, azokról című könyvében felidézi azokat az éveket, amikor a (cseh)szlovákiai újságírás gyermekcipőben járt. Ír az újságíróképzésről, az újságíró-szövetség magyar szekciójáról, annak megalakulásáról, a felmerülő nehézségekről. A kötetben megjelent Csikmák Imre néhány régebbi cikke és a fotográfusokra emlékezve egy mellékletet is talál az olvasó a felvidéki magyar fotósok alkotásaiból.

A beszélgetés után Korpás Éva Fecském című koncertjét hallhatta a közönség. Korpás Éva meg is énekeltette a közönséget, az egyszerűség kedvéért, még a szöveget is lefénymásolta és kiosztotta. A zenekar tagjai is említést érdemelnek: Madarász András, Varjú Attila, Lelkes Tibor és Sipos Dávid méltán lehetnének világhírű zenészek. Korpás Éva és zenekara csodás hangulatot varázsolt.

A rendezvény végén a Csikmák családnak köszönhetően finom borokat is kóstolhattak a vendégek és mindenki jókedvűen ment haza. 

(P.S.: sajna, a www.szenc.sk nem tudott ott lenni, de baráti viszonyban lévő tudósítóink besegítettek. Köszönet érte! )

A magyar kultúra napja Szencen