Foto: Barta Zsolt

Szenc város a Csemadok helyi szervezete képviseletében részt vett szeptember 23-án azon az emlékpark-avatáson, amelyet az 1946-48-as években kitelepített jánossomorjaiak emlékére tartottak. Természetesen ott voltak az akkori Csehszlovákiából betelepített lakosok községeinek képviseletei és a kitelepített németek delegációi is… /ej 102

A megnyitó beszédet Dr. Nagy István országgyűlési képviselő mondta. A szenciek véleményét és köszöntőjét Erdélyi Júlia a CSEMADOK Szenci Alapszervezetének elnöke tolmácsolta.

Az emlékparkavatás után sor került a Testvértelepülési Találkozóra és az Elszármazott Jánossomorjaiak Találkozójára. A köszöntőt Lőrincz György polgármester mondta.

A találkozó célja t.k. az is volt, hogy az idő enyészete, valamint a lakosság rövid történelmi emlékezete ne hagyja feledni azt a sok kínt és megpróbáltatást, amin a teljesen ártatlan ki- és betelepülők átmentek.

Erdélyi Júlia beszédének szövege:

- – – – – – – – – – – – – – – – – – – – -

Tisztelt Hölgyeim és Uraim,

Szomorú eseményre emlékezünk ma. A felvidéki magyarok jogfosztására, amelynek következtében a felvidéki magyarság elveszítette értelmiségét, lelkét, és évekre az állampolgári jogaitól is megfosztotta. Arra kényszerítették a csehszlovákok a magyarokat, hogy őseik földjén váljanak árulókká, vagy hagyják el otthonukat.

A magyar iskolákat bezárták, a magyar szóért büntetést szabtak ki.

A jogtalanságnak törvényi keretet szabtak, amely Beneš dekrétumok néven híresült el.

Csehszlovákiában az első jogfosztó intézkedéseket már 1944-ben meghozták a hatóságok.

Az 1945. április 5-én kihirdetett kassai kormányrendelet, a Beneš dekrétumok pedig a német és a magyar lakosságot megfosztotta állampolgárságától. Ezzel elindult egy olyan folyamat, melynek következményeit a felvidéki magyarság a mai napig nem heverte ki.

A magyar és csehszlovák kormány – nemzetközi nyomásra - közvetlen tárgyalásokat kezdett, mely tárgyalások 1946. február 27-én a Lakosságcsere Egyezmény aláírásához vezettek. Mivel Magyarország vonakodott a végrehajtástól, így a csehszlovák hatóságok, a magyar lakosságot csehországi kényszermunkára hurcolták el, ezzel zsarolták ki a magyar féltől a szerződés végrehajtását.

A szerződés I. cikkelye mondta ki a magyarországi szlovákok önkéntes áttelepülési lehetőségét, míg a szlovákiai magyarság kitelepítését az egyezmény V. cikkelyében találjuk, mely szerint a szlovák hatóságok jelölik ki az áttelepítendő családokat.

Popély Árpád, történész kutatásai szerint Csehszlovákiából a lakosságcsere keretén belül, ill. azzal párhuzamosan összesen 89 660 magyart telepítettek át Magyarországra, Magyarországról ezzel szemben 71 787 szlovák települt át Csehszlovákiába.

Pukkai László adatai szerint Szencről 203 más források alapján 235 családot telepítettek ki, de ezen felül is telepítettek ki magyarokat a bírósági ítéletek következtében. A Magyarországra telepített családok jó része – 50 család – Jánossomorjára került.

Az átélt borzalmakat, és a megfélemlítést jól szemléleti Vadkerti Katalin, történész által leírt eset „Egyedi esetnek számít, amikor a bevagonírozott személy menet közben kiugrott a vonatból, és gyalog ment át a határon. 1947. február 20-án jelentkezett a győri őrsparancsnokságon L. I. húszéves fiatalember, aki azért tagadta meg a közmunkát, mert az édesapját 1947. február 4-én, délután három és négy óra között, amikor Szencen a Bogár utcában ittasan magyarul énekelt, a csehszlovák csendőr, minden előzetes figyelmeztetés nélkül, harminc-negyven méter távolságból agyonlőtte.”

Minden nehézség és szomorúság ellenére, nagy öröm számunkra, hogy ma itt találkozhatunk, együtt emlékezhetünk, ezzel is bizonyítva, hogy a magyarság - határon innen és túl - összetartozik!