Mint ahogyan azt ígértem az előző, „Szenci választási hacacárék“ címet viselő írásomban, szóljunk pár szót a szenci magyarok önkormányzati választási lehetőségeiről és a polgármesteri rosádákról …

Az előző írásom óta letisztult a kép, látjuk az erővonalakat a képviselőjelölteknél.

2017-ben láttuk, hogy a megyei választásokon önmagunkat golyóztuk ki. Tanulván az esetből, ennek most nem szabadna előfordulnia. Ha egyszer már egy  politikus nem eléggé okos és megfontolt, akkor legyen már okos legalább a választója, akinek a város érdekét kellene néznie és nem a jelölt személyes problémájával foglalkoznia.

Az MKP szenci tagsága úgy döntött, hogy tudatosan nem használja ki teljesen a mandátumok számát az egyes körzetekben. Az 1-es körzetben a 10 helyre 5 jelöltet állított, a 2-es körzetben a 9 helyett csak 4 jelöltje van.

Első meglátásra ez úgy tűnhetne, hogy az MKP-nak nincs elég képviselőjelöltje, hogy feltöltse teljesen a listákat. Ha azonban megvizsgáljuk a stratégiai célt és a hozzárendelt, jól átgondolt taktikát, akkor látjuk, hogy okos döntés volt. Elsősorban figyelembe kell venni Szenc magyarajkú lakosságának az összlakossághoz képzett arányát, ami a 20 ezres városunkban már csak 10 % körül mozoghat. Ha ezt a kevés szavazót megosztjuk még a képviselőjelöltek teljes és lehetséges számával, nyilvánvalóan csökkennek a párt (és ezzel együtt a szenci magyarok) esélyei a nem teljes listához képest. Az MKP tudatosította, hogy ma már Szencen csak pártalapon nem lehet politizálni, ezért a mandátumok felét nem foglalta el, hanem lehetőséget ad a választónak, hogy kihasználva a maximális mandátumszámot (10, ill. 9), még más jelölteket is karikázhat - akár más pártból vagy a függetlenek közül is. A függetleneknél azért ajánlatos résen lenni, mert senkitől sem függenek, nem egy belőlük elszabadult hajóágyú módjára viselkedett eddig is, sőt vannak, akik trójai falóként támogatják polgármester-jelöltüket.

Ha a szenci magyarok erős képviseletet szeretnének (mert csak így lehet érdemben beleszólni a város életébe és kialakítani egy kiszámítható kapcsolatot a leendő polgármesterrel – bárki is legyen az), akkor számolni kell a függetlenként induló, velünk szimpatizáló (szlovák) képviselőjelöltekkel és más csoportosulások tagjaival is, mint pl. a  90301.sk csapata. Három képviselőjelölttel indul a Most-Híd is, tehát a magyarok szempontjából itt is lehet válogatni (mert mindig jobb egy igazi magyar Most - Híd-as mint egy szlovák gyüttmönt - már ami pl. a helyi problémaismeretet, stb. illeti). Ha utánaszámolunk a lehetőségeinknek, akkor a legnagyobb eséllyel elméletileg csak akkor számolhatunk, ha karikázzuk az összes MKP-s és Most-Híd-as jelöltet. Aki úgy gondolja, válogathat még a szenci magyarok számára elfogadható további jelöltek között, kitöltve a körzet maximális mandátumszámát.

Ilyen taktikáknak azonban csak akkor van sikerük, ha ezt tömegesen, szervezetten hajtjuk végre – tehát nem össze-vissza szavazunk. Az egyes jelöltek általában nem mind szimpatikusak mindenkinek, vélt vagy valós kifogást találni, fenntartásokat megfogalmazni és nem rájuk szavazni lehet, de nem hasznos! Így biztos a kudarc!

Itt önmérsékletet és közösségi akaratot kell tanúsítanunk, pragmatikusan kell gondolkodnunk. Minden párt képviselői és persze a „függetlenek“ is szeretnék saját maguk részére a maximumot kihozni. Nekünk most, szenci magyaroknak el kell döntenünk, hogy szétszavazunk és nagyon gyengén végzünk, vagy akár fogcsikorgatva és félretéve az évek alatt egymás felé felgyülemlett kifogásainkat, összezárunk és a lehető legtöbbet hozzuk ki így az önkormányzati választásokból.

Alapul véve a különösen hektikus elmúlt négy év tapasztalatait, szeretném felhívni a figyelmet, hogy most van az utolsó esélyünk arra, hogy városunk történéseit és életét igazából befolyásolni tudjuk. Ne csak mutatóba legyünk jelen a közgyűlésben, pl. egy-két képviselő súlytalan szavazatával!

Ez nem csak azokra a dolgokra vonatkozik, amit a szlovák anyanyelvű polgártársaink is akarnak (pl. a Poliklinika rekonstrukciója és kiszélesítése, új parkolók, elkerülő utak építése, a szociális gondozás javítása, stb...ezek természetesen számunkra is fontosak), hanem a magyarságunkból kifolyólag fontos és specifikus dolgokra is (pl. Csemadok és más magyar kultúra támogatása, iskoláink, óvodánk állapota...). Fontos dolgainkra mindig szövetséges képviselőket kell találni, akik értik specifikus problémáinkat. Ha kellő számú képviselőt juttatunk be a közgyűlésbe (és ezért a szavazásoknál is erősebbek vagyunk), annál hamarabb tudjuk az ilyen dolgokat simán és szőrmentén megoldani (lásd eddig a kulturális bizottság, pénzügyi bizottság, szerkesztőbizottság munkáját, stb.) amelyeknek több választási időszakban magyar volt az elnöke és sikeresen végezték munkájukat.

A polgármester választásnál egy kicsit más a helyzet, mert a szenci magyarok politikai képviseletei okosan nem indítottak polgármesterjelöltet. Számarányainkból kifolyólag eleve sikertelen lenne. Tanulva az elmúlt 20 év politizálásából pragmatikusan kijelenthetjük, hogy a szenci magyaroknak az erős jelöltet kell támogatni, hogy még erősebb legyen és nem a gyöngébbiket, aki még így is veszíthet a választásokon. Nézetem szerint nagy valószínűséggel a szenci magyarok magas  részvétele és megszervezett, egyirányú szavazata fogja eldönteni a polgármester személyét.

A Most-Híd Dušan Badinský-t támogatja. Az MKP közgyűlésén november 4-én (vasárnap  15:00-kor a kultúrházban) bemutatkozik mind a három polgármesterjelölt és a tagság utána eldönti, hogy kit fognak támogatni. Valószínűsíthető, hogy olyan döntés születik, amely városvezetési tapasztalattal rendelkező, a szenci magyarsághoz mindig pozitívan viszonyuló, a közvéleménykutatások szerint a legnagyobb eséllyel induló jelöltet fogja támogatni. A szenci magyarok nem szavazhatnak egy eleve vesztes jelöltre.  

Szerintem talán Szenc számára a legjobb volna, ha az egyik férfias polgármesterjelölt pl. tíz nappal a szavazás előtt visszalépne azzal, hogy szavazóinak tanácsolja a másik jelölt támogatását és így biztosítaná a polgármesteri folytonosságot. Aki visszalépne, óriásit nőne az én szememben! Ha a nevető harmadik győz (mint a gyászos megyei választásokon), nem érdemlik meg, hogy Szencen valaha is beszéljünk róluk!

Kevesen vagyunk, ezért még nyomatékosabban be kellene tartanuk a „járt utat járatlanért el ne hagyd!...“ bevált okos tanácsot.

A szenci magyarság számára (éppen a csökkenő lélekszámunk miatt) még soha nem volt ennyire fontos, hogy minél több képviselőnk legyen a városi parlamentben.

Mivel a választások általánosak és titkosak, nem lenne illő nekem pártalapon általános javaslattal előállni, hogy kire szavazzunk. Ezzel elsősorban a titkosság és az esélyegyenlőség elve sérülne. Azt azonban mint a www.szenc.sk oldal szerkesztője megengedhetem magamnak, hogy a titkosság elvét betartva általánosságban elmondjam, hogy én hogyan fogok szavazni: alávetem magamat pártom okos döntésének és a listát további számomra is elfogadható jelöltekkel töltöm fel. Ez az ajánlás persze nem kötelező – szabad választásokról van szó – de relatíve maximalizálja a szenci magyarok esélyeit a sikerre.

Ehhez nem kell más csinálni, mint november 10-én sokan, de nagyon sokan elmenni és okosan választani.

A MI VÁROSUNKÉRT így tehetjük a legtöbbet!

 P.S.: küldjük el ezt a linket ismerőseinknek. Azoknak pedig, akik nem használnak Internetet, szóban mondjuk el. Ez nekünk - szencieknek - nagy segítség lehet!

 

Agárdy Gábor ( a www.szenc.sk weboldal főszerkesztője)