aki el merte mondani az igazságot: hogyan és mi vezetett a magyarellenesség generálásához (Cseh)Szlovákiában?...
Mit lehet kezdeni a magyarellenes propagandával? Miben tér el a propaganda a tényektől? Biztos, hogy a szlovákok 1918/19-ben kifelé törekedtek az ezeréves magyar hazából? Lett volna más útja is a szlovák nemzeti fejlődésnek az első világháború után, mint amire végül is lépett?
Ezekre a sokáig elhallgatott kérdésekre keresi a választ Ladislav Szalay 2018-ban megjelent kötete, amelyről Molnár Imre történész Tomáš Szalayval, a szerző fiával, Éhn László szlovák nemzettudat-kutatóval és Filep Tamás Gusztáv kisebbségkutató történésszel beszélgetett február 19-én Budapesten.
Nagyszombati illetőségű, magyar családi nevet viselő, ám vitathatatlanul szlovák identitású idős úr volt 2018-ban Ladislav Szalay, a szlovák nyelvű könyv magánkiadású megjelenésekor. A figyelmet felkeltő című kötetben: A propaganda diadala (Triumf propagandy) a szerző végigtekinti a szlovák nemzeti történelem és történetírás meghatározó mozzanatait 1848/49-től egészen Csehszlovákia második széthullásáig. A könyv magyar nyelvű fordítása a Gondolat kiadó gondozásában jelent meg. Sajnos nem tudta megélni a kötet bemutatóját a tavaly elhunyt szerző, aki szlovák létére olyan igazságokat mond ki a könyvében, amelyek még a jelenlegi szlovák történetírás és közgondolkodás számára teljesen idegenek.
Szalay ugyanis semmi szín alatt nem hajlandó az igazság elhallgatására, esetleg meghamisítására. Az általa kimondott igazságok mélyen sérthetik az uralkodó szlovák nemzeti érzületet. A hazugságon alapuló hamis mítoszok leleplezése, az igazság kimondása mindennél erősebb erkölcsi parancs a szerző számára.
A szerző például cáfolja azt a megkérdőjelezhetetlennek tartott nemzeti narratívát, amely szerint 1918/19-ben a szlovákok kifelé törekedtek az ezeréves magyar hazából. Szerinte a Felvidék szlovák, magyar, rutén és német lakosságú területeit nem a népesség szabad akarata alapján, hanem hatalmi eszközök erőszakos alkalmazásával kényszerítették be egy nagyhatalmi döntés eredményeként sebtében megalkotott „csehszlovák” államba, amelynek létrehozói és vezetői magát a szlovák nemzeti létet is tagadták. A Csehszlovákiával, illetve magával a „csehszlovák” nemzetfogalommal nem szimpatizáló szlovákokat a propaganda egyszerűen a dehonesztáló „magyarón” jelzővel illette, amely a nemzetárulásnak lett a szinonimája.
Molnár Imre elmondta hogy mivel Szalay a szlovák-magyar viszonyt kutatta, emiatt nem volt felhőtlen az élete. A tabudöntő könyvnek nem volt semmilyen szlovák visszhangja megjelenését követően.
A hogyan élte át a család a szerző kegyvesztésének időszakát kérdésre orvos fiának válasza az volt, hogy sehol sem publikálhatott édesapja, de mindig az írógép mellett ült. Kapta apjától folyamatosan a tanácsokat, hogyan kerülje ki azokat a csapdákat, amelyekbe ő esett. Azért lett orvos, mert orvosra minden rendszernek szüksége van. A szerző kényszerűségből életének utolsó éveiben fejezte be ezt a könyvét, halogatta, hogy egyéb más témáit befejezhessen. De ifj. Szalay szerint a szlovák légkör enyhült, már nem olyan magyarellenes, mint régebben.
Éhn László elmondta, hogy a szerzővel főiskolás korában akkor került kapcsolatba, amikor rájött, nincs semmi értelme a szlovák középiskolás történelem oktatásnak. Ennek kereste az okait saját könyvében is, amelyben a szlovák nemzettudat kialakulásával foglalkozott.
Molnár Imre szerint Szalay könyve azt bizonyítja, hogyan lehet teljesen kifordítani az igazságot. Feketéből fehéret csinálni. A csehek a szlovák nemzetet Tátra alatti törzsnek tartották, a szlovák nyelvet pedig egy nyelvjárásnak. A könyv szerint Beneš ennek ellenére azt állította, hogy a szlovákok a csehekhez akartak tartozni, Masaryk szerint is mindnyájan csehek vagyunk, és a két nyelvet közelíteni kell, hogy a szlovákok felejtsék el szlovákságukat. A lutheránusok képezték abban az időben a nemzeti elitet, de a tömegekre nem voltak nagy hatással. Ők soha nem érezték magukat szlovákoknak, állami ideológiává emelték a csehszlovák állameszmét.
Miért volt erre szükség? Filep történész szerint a békecsinálókat nagyhatalmi érdekek vezérelték. A monarchia nemzetiségi politikájának rossz hírét használták ki. A fő bűnük az volt magyaroknak, hogy szétszakították a szlávokat, akiket újra egyesíteni kell, oroszokat lengyeleket, délszlávokat és csehszlovákokat, akiknek útjában állnak a magyarok.
A beszélgetők megegyeztek abban, hogy a szlovák társadalom nagy többsége nem akart a magyaroktól elszakadni, 1918-ban még nem volt szlovák-magyar ellenségeskedés. Hurban szlovák nemzetébresztő költőnek „köszönhetjük” az ezeréves elnyomás szlogenjét és Bratislavát is. Éhn szerint Štúrékban már megvolt a mitologikus magyargyűlölet, de a szlovák nép akkor erre még nem volt vevő annak ellenére, hogy a szociális politika nem működött eléggé a monarchiában,1867 után nagy volt a kivándorlás a szlovákoknál.
Csak 1918 után jelent meg széles körben a magyarellenesség a cseh légiósok megjelenésével, az iskolai oktatás magyarellenes átalakításával, ami a mai napig is érezteti hatását. A két világháború között felerősödő „mindent vissza” magyar revizionista ízű politika is megtette a hatását a szlovákokban. Félelemmel töltötte el őket. Ekkor fordult át a szlovákságban a magyarokhoz való tartozás a magyarok iránt érzett ellenszenvbe. De ma már nyoma sincs a revizionizmusnak magyar részről, mégis van egyfajta ellenszenv, lásd a némasági törvény elfogadását, a beneši dekrétumokban kételkedők büntethetőségét.
A magyarok elleni mitologikus gyűlölet gyúrta nemzetté a szlovákokat és állította a csehek oldalára annak ellenére, hogy Csehország egykoron kolóniaként tekintett Szlovákiára, hátsó tyúkudvarként. Saját cseh hivatalnokok, erős szlovák vallási közegben ateisták lepték el a két világháború között a szlovák országrészt. Hiába akartak autonómiát, nem lehetett, mivel ezzel beismerték volna, hogy egy külön nemzet a szlovákság, és megdőlt volna a csehszlovakizmus eszméje.
„Nyilvánvaló, hogy a propaganda a 'magyarón' kategóriába sorolta mindazon szlovákokat, akik nem óhajtották Szlovákia egyesülését a csehekkel” – állapítja meg a szerző. A következő oldalon idézi Edvard Beneš 1918-ból származó egyik elvi utasítását: „Semmi szín alatt nem szabad megengedni, hogy Szlovákiában népszavazást tartsanak!” De vajon lett volna más útja is a szlovák nemzeti fejlődésnek a nagy háború után, mint amire végül is rákényszerül?
A szerző szerint a szlovákok számára előnyösebb lett volna megmaradniuk egy demokratikus Magyarország keretein belül, mintsem betagolódni a szabadkőműves Beneš és Masaryk mesterkedése következtében a csehszlovák államba, amely még a szlovák nemzet létét is tagadta és a nagyhatalmak – főleg a franciák – játékszerévé válni.
A szerző Andrej Hlinka és társai 1919. szeptemberi titkos párizsi útjával is foglalkozik. A szlovákság nemzeti életében megkérdőjelezhetetlen emblematikus emberként megnyilatkozó Hlinka lépése nem maradhatott visszhangtalan sem Párizsban, sem itthon. A Hlinka vezette szlovák küldöttség a békekonferencia elé szándékozott terjeszteni a szlovákok nemzeti memorandumát, amelyben tiltakoztak a „csehszlovák” nemzetegység ellen. A szerző idézi Hlinka egyik elhíresült párizsi kijelentését, amelyet Wilson amerikai elnök tolmácsa, Stephen Bonsal előtt tett: „Gazdasági téren, de mindenekelőtt a vallás kérdésében a magyarokkal sokkal jobban megértjük egymást, mint az istentelen, szabadgondolkodó csehekkel.”
A szerző idézi František Jehlička (nevezett szintén tagja volt az említett párizsi szlovák tiltakozó küldöttségnek) egyik megállapítását: „Mi nem szakadtunk el Magyarországtól. Bennünket kiszakítottak a magyar államból.
A közös jövőt firtatva ifjabb Szalay szerint Mečiar és Slota világa elmúlt, de nehéz megjósolni, mit hoz a holnap. Az internet világa, a Covidhoz hasonló járványok, a szólásszabadság elnyomása újabb bonyodalmat okozhat. Újabb ellenségképek merülhetnek fel, komolyabbak.
Kétségtelen, hogy valamilyen szinten továbbra is jelen van a magyarellenesség. A mai jelentős szlovák lapok nem foglalkoznak eleget a magyarokkal, ennek egyik oka a parlamenten kívüliség, az irántunk való érdektelenség. A magyarok pedig kevésbé ismerik a szlovák nép mentalitását. Közeledni kell, de ez nem megy parancsszóra.
Száraz Dénes forrás: https://ma7.sk/kultura/egy-bator-szlovak-aki-el-merte-mondani-az-igazsagot