Foto: Vysztavel Csaba 

A Szép Magyar Beszéd verseny kerületi fordulójának ismét iskolánk adott otthont.  2019. február 15-én a színháztermünkben gyűltek össze a verseny résztvevői, akik a Szenci járás és Pozsony magyar tannyelvű iskoláiból érkeztek…/vcs013

A megnyitó keretében bemutatkozott a zsűri, melynek elnöke dr. habil. PaedDr. Bárczi Zsófia, PhD. a Nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem Közép-európai Tanulmányok Karának dékánja volt. A zsűri két tagja pedig PaedDr. Bauko János, PhD. egyetemi docens és Ledneczky Gyöngyi, az Állami Pedagógiai Intézet magyar kisebbség művelődéséért felelős osztályvezetője volt.

A huszonegy versenyzőt három életkori kategóriába soroltuk, melyek az alapiskola 4. évfolyamától a gimnázium végzős diákjaiig terjedő korosztályokat foglalták magukba.

A diákoknak három feladattal kellett megbirkózniuk:
1 – Hozott szöveg hangsúlyos felolvasása,
2 – Öt téma közül kiválasztott témára fogalmazást készíteni és előadni,
3 – Ismeretlen, a versenyen kapott szöveg hangsúlyos felolvasása.

A zsűri értékelése alapján az első három helyezett jut az országos döntőbe, Kassára. A Szenczi Molnár Albert Alapiskolát az első kategóriában harmadik helyezett Sándor Laura és a második kategóriában első helyezett Korpás Johanna fogja képviselni a kassai országos döntőben. 

Szép magyar beszéd az Alapiskolában: