Foto: Németh Tibor

Szent Márton püspök és áldozó pap születésének 1700 éves évfordulója alkalmából meghirdetett Szent Márton év alkalmából a pozsonyi főegyházmegye szenci és somorjai esperességek magyar zarándokaival és lelkiatyáival telt meg a pozsonyi Szent Márton Székesegyház…/nti 100 

A híveket először személyesen Stanislav Zvolenský pozsonyi érsek-metropolita köszöntötte, majd Haľko József pozsonyi segédpüspök részletesen ismertette a Szent Márton Székesegyház – koronázó templom történetét (például a Szent Márton szobor áthelyezésének viszontagságait, Mária Terézia királynő megkoronázását, Kempelen Farkas legendás sakkozógép-feltaláló megkeresztelését, Hétfájdalmú Szűz mellékoltár jelentőségét, Pázmány Péter prímás, esztergomi érsek sírjának megtalálását) valamint a névadó Tours-i (Túri) Szent Márton püspök és áldozó pap életét, tanítását és üzenetét – a mai rohanó világban is nagyon aktuális, amelyet talán egy mondatban így lehetne leírni „Mégha sietve is mész Isten útján előre, ne felejts el nézni, látni és segíteni…”

A rózsafüzér közös imádkozása után következett az ünnepi szentmise, majd a Szent Márton püspök ereklyéjének személyes tisztelete.

Természetesen alkalom nyílt Haľko József pozsonyi segédpüspök által magyar nyelven megjelentetett Szent Márton Székesegyház történetét bemutató könyv megvásárlására is illetve annak dedikálására.
A zarándokok mély, erős lelki felüdüléssel távozhattak.

(köszönet Németh Tibornak a tudósításért) 

A Szent Márton-év eseményei