Ismeretlen tettes letépte a Vajanský utcát jelző kétnyelvű táblát, a tartóoszlopot kihúzta a földből…

„A város feljelentést tesz ismeretlen tettes ellen” – nyilatkozta lapunknak Vysztavel Csaba, Szenc szóvivője. Eddig összesen 12 táblát tettek tönkre ismeretlen tettesek, a kár nyolcszáz euró. Július végén hasonló eset történt Szencen, akkor lefestették a magyar feliratot a Hurban utca tábláján. A megtisztítást a város kasszájából finanszírozták. „A táblák egy részét még idén felújítjuk. A többi rekonstrukciójára csak a jövő évi költségvetés elfogadása után juthat pénz” – tette hozzá a szóvivő.

Két éve fogadta el a képviselő-testület az utcák és közterületek magyar megnevezéséről szóló határozatot, a táblák cseréje azóta is zajlik. Az azóta épült utcák táblája automatikusan kétnyelvű. Több városi képviselő is a magyar táblák kihelyezése ellen szavazott, arra hivatkoztak, hogy a legutóbbi népszámlálási adatok szerint a magyar kisebbség aránya kevesebb mint 15 százalék a városban. Ha ez a tendencia folytatódik, a következő népszámlálásnál elvész a kétnyelvűségre való jogosultság. Ha ez bekövetkezik, akkor is dönthet úgy az önkormányzat, hogy a kétnyelvű táblák továbbra is a helyükön maradnak

forrás: Szakál Kinga (www.ujszo.com), kezdőkép: ujszo

Szerk.: Sajnos, nagy az Isten állatkertje és alacsony a kerítés. Pedig a múlt (és annak ismerete) nélkül nincs jövő.