Foto: Agárdy Gábor

A 45. Szenci Molnár Albert napok keretében Bereményi Géza Eldorádó című filmjének színpadi változatát láttuk csaknem teltházas látogatottságnál a Komáromi Jókai Színház előadásában…/ag. 

A darab főszereplője, Monori a Teleki téri piac mindenki által ismert, nagynevű kereskedője. Sanyi bácsi, ahogy mindenki szólítja, a budapesti Józsefvárosban olyan, mint egy igazi falusi családfő. Mindenkit ismer, mindenkiről tud mindent, s egyengeti a családja sorsát, persze mindezt a saját szájíze és értékrendje szerint. S közben Monori egész életében Istennel harcol, azt hiszi, Istent is megveheti kilóra. Hiszen így ragadja ki a halál torkából diftériás unokáját is.
A háború után, hogy bebiztosítsa magát, aranyat vásárol. Csakhogy hiba csúszik a számításba, mert az arany ára már nem a régi. Az idő múlásával egyre rosszabbul megy az üzlet, Monori kénytelen bezárni a boltot, s elrejteni aranyát, amit az egyetlen értékálló ingóságnak tart a romlott világban. Egy nap mégis úgy dönt, hogy visszaveszi kezébe a sorsát: csinál egy utolsó nagy üzletet…

Monori szerepében Tóth Tibort láthattuk, további főbb szereplők voltak: Holocsy Krisztina, Bandor Éva, Tar Renáta, Fabó Tibor és Szabó Viktor. Az előadást Bagó Bertalan rendezte.

Az előadás fotói: