Néha nem árt kicsit humorosra fogni a politikát, hogy igazán megérthessünk néhány fontos dolgot. Ez most Ungváry Zsoltnak – nagyon röviden – de sikerült (szerk)…

– A magyar kormánypártok egyszerűen nem értik a világos európai értékeket – nyilatkozta az Európai Értékeket Megmondó Szervezet elnöke. – Pedig annak, aki közénk akar tartozni, ezeket el kell fogadnia, és kevés annál egyértelműbb dolgot tudok elképzelni, mint az európai értékek.

Ha visszapillantunk a kontinens múltjára, világosan kirajzolódik, hogy alapvető érték a koronás fő tisztelete, a kiváltságos rendek gazdasági-politikai hatalmának megkérdőjelezhetetlensége. Egy igazi európai lelkesen kaszabolja a szomszéd várúr lovagjait, gyakorolja az első éjszaka jogát, elégeti a boszorkányokat, lenézi a parasztot. Ha viszont paraszt, akkor hasonló lelkesedéssel fizeti az adót, veri a feleségét, és nem pocsékolja a vizet mosdásra. Ugyancsak európai érték a nemesek, polgárok, papok lenyakazása Párizsban, amelynek aztán az eredménye Napóleon császár európai uniós egységesítő törekvése. Amit aztán a bécsi kongresszus kicsit módosít, nyilvánvaló európaiságnak nevezve a monarchiák visszaállítását és a korzikai emberevő száműzetését.

Valamirevaló európai hatalom más földrészek elmaradott, vadállati módon élő őslakóit rabszolgának viszi fejlettebb területekre, így szerezve számukra örömet és egyben érvényt a világ rendjének. De szintén európai érték az Osztrák–Magyar Monarchia elnyomott nemzeteinek felszabadítása, nem számítva a magyarokat, mert magyarnak lenni nem kifejezetten európai érték.

Hitler tűpontos megfogalmazása szerint európai érdek a bolsevizmus szétzúzása, de Churchill szerint még ennél is fontosabb a nácizmus szétzúzása a Szovjetunióval szövetségben, illetve később módosítva lehet, hogy nem is. Európai érték a NATO védőernyője, a berlini fal lebontása, pontosabban Európa egyesítése, amelyben nincsenek fehér keresztény férfiak és nők, csak transznemű muszlim négerek.

Úgy vélem, érthetően elmagyaráztam az európai értékeket. Hát tessék, ehhez csatlakozott Magyarország, úgyhogy tartsák is magukat ehhez a jövőben!

Ungváry Zsolt
forrás: http://demokrata.hu/velemeny/ertek