Európát a „migrációs” fegyver segítségével próbálják meggyengíteni, Oroszországot pedig az Ukrajnában éppen négy éve kirobbantott „csinált forradalommal”, ami kezdettől fogva kiprovokált polgárháború…
Éppen négy évvel ezelőtt indult el az a láncreakcióra emlékeztető folyamat Ukrajnában, amelynek nyomán mindenki azt várta, hogy végre jóra fordulnak e sokat szenvedett ország dolgai, ám nem egészen így történt. Ami Ukrajnában végbement, az arra a régi viccre emlékeztet, amely a következőképpen hangzik: szörnyű, ennél rosszabb már nem is lehet, mondja a pesszimista. Dehogynem, mondja erre az optimista.
Amikor a dolgok rosszul állnak, talán valóban úgy tűnhet föl, hogy ez már olyan rossz, hogy ennél csak jobb jöhet, ám sokszor bebizonyosodik, hogy a változások mindig kétesélyesek, lehet jobb, de minden helyzetnél van rosszabb is. Legfeljebb másként rossz, de rosszabb, mert a történelmi rossz igen sokféleképpen jelenhet meg. Talán ma már az ukránok is rájöttek arra, hogyha az oroszbarát cinikus, gátlástalan oligarchákat elzavarják, és helyükre a nyugatbarát cinikus, gátlástalan oligarchákat ültetik, ettől még nem lesz néhány percen belül szabadság, jólét és demokrácia.
Ma már talán mindenki számára világos, hogy egyszerű világbirodalmi játszmáról van szó, amelynek lényege, hogy az amerikai világbirodalom igyekszik megakadályozni, hogy uralmának globális alternatívájaként értelmezhető eurázsiai együttműködési rendszer felépülhessen.
Ennek érdekében igyekszik mindhárom fő elemét, Európát, Oroszországot és Kínát destabilizálni, illetve a köztük kialakuló együttműködési rendszert szétzilálni.
Európát a „migrációs” fegyver segítségével próbálják meggyengíteni, Oroszországot pedig az Ukrajnában éppen négy éve kirobbantott „csinált forradalommal”, ami kezdettől fogva kiprovokált polgárháború. S „bónuszként” így a csupán elemi érdekeit megvédeni próbáló Oroszországot lehet „világháborút” kockáztató „agresszorként” beállítani, arra kényszerítve ezzel az Európai Uniót, hogy az erre hivatkozva bevezetett szankciókkal önmaga verje szét Oroszországgal kiépített, mindkét fél számára előnyös együttműködési rendszerét.
Az már csak hab a tortán, hogy az európai cégek így üresen maradt helyére azonnal benyomultak az amerikai cégek, mert szép dolog a demokrácia, de a profit azért még a demokráciánál is szebb. Egy kicsit, legalábbis. Mint ahogy Victoria Nuland helyére is benyomult az a Wess Mitchell, aki a térség világhatalmi megítélését illetően talán még Nulandnál is rosszabb, vagyis a világ mit sem változik.
Victoria Nuland az amerikai külügyminisztérium helyettes államtitkáraként még azt is megengedhette magának, hogy nyíltan beszéljen arról az ötmilliárd dollárról, amit az Egyesült Államok igazi hatalmi struktúráját kezében tartó „deep state” fordított az ukrajnai „csinált forradalom” kivitelezésére.
S el kell ismerni, professzionális munkát végeztek. Ennek bizonyítására csak két adat. Az egyik, hogy Ukrajna a térség egyetlen olyan országa, ahol harminc év elteltével alacsonyabb az egy főre eső nemzeti jövedelem, mint 1988-ban volt. A békét, szabadságot és főként jólétet áhító ukránok tehát nem a legsikeresebb módját választották az ország látványos felemelkedésének. A másik adat szerint Ukrajna szintén a térség egyetlen olyan országa, ahol most már évek óta kétszer annyian halnak meg, mint amennyien születnek, márpedig innen már elvileg is elképzelhetetlennek látszik a visszafordulás, ez a „point of no return” az angol szakzsargonban.
Ha egy kicsit a részletekbe is belemegyünk, tény, hogy az ukrán GDP 2008-ban egyszer már majdnem elérte az 1988-as szintet, ami húsz év után elég komoly teljesítménynek számított. Ám a 2009-es globális „csinált válság” (ezek a „csinált dolgok” már csak ilyenek) a térségen belül messze a legbrutálisabb visszaesést hozta Ukrajnában, egyetlen év alatt csaknem negyven százalékkal zuhant a GDP.
Összehasonlításul: Magyarországon hat és hét százalék között volt a visszaesés, de például Lengyelországban csupán egy százalék. Az ezt követő négy év során azonban több mint hatvanszázalékos növekedés ment végbe, aminek nyomán 2013-ban az ország már újra meghaladta az 1988-as szintet.
Azt már csak halkan teszem hozzá, hogy 2010-től az a Janukovics volt az elnök, akit aztán a 2014-es csinált forradalommal távolított el a világot irányító, nem létező „szuperstruktúra”.
Nyilván főként azért, hogy ne állhasson a még ennél is sokkal gyorsabb gazdasági növekedés útjába, gondolhatták a reménykedő ukránok, hiszen, folytatták tovább ezt a gondolatmenetet, ha az oroszok helyett Európát választjuk, akkor azzal csak jobban járhatunk. Hát, akár így is lehetett volna, de nem így lett. Hanem úgy lett, hogy – és ez szintén egyedülálló rekord a térségben – a „csinált forradalom” utáni két év során szabadesésben a felére zuhant az ukrán GDP, az addig egy-két százalékos infláció pedig hetven százalékra ugrott.
Ez önmagában is katasztrófa, de ráadásul nemcsak egyszerűen mennyiségi megfeleződés, hanem olyan minőségi romlás, amely főként abból következik, hogy teljesen szétzilálódott az ország egész társadalmi-gazdasági szövetrendszere.
A válság tehát nem egyszerűen gazdasági krízis, hanem olyan anyagi, fizikai (népesedési, egészségi), lelki, erkölcsi, szellemi szétzüllés, amire az ország elmúlt egy évszázados történelmének csak a legsötétebb időszakaiban volt példa.
És hogy egy vidám fordulattal zárjam le ezt a szívszorító történetet, a rendkívül optimista IMF már látja a fényt az alagút végén, és így most már nem zárja ki annak lehetőségét, hogy harminchárom év után, 2021-ben Ukrajna talán újra eléri az 1988-as szintet. Hát hajrá, Ukrajna, hajrá, ukránok!
Bogár László forrás: http://magyarhirlap.hu/cikk/108733/Ukrajna_az_alagut_vege