Talán már itt az ideje, hogy a nyílt társadalom koncepciójával és a koncepció prófétáival szembeszálljunk, amire a brüsszeli gazdasági fórumon elmondott Soros-beszéd jó alkalmat is kínál…
Érdemes a definíciókkal kezdeni. A Karl Popper által kifejlesztett és Soros által megvalósítani kívánt nyílt társadalmat maga Popper a mágikus, törzsi vagy kollektivista társadalom ellentéteként határozta meg, amelyben az egyéneknek csak személyes döntéseikkel kell szembesülniük, és amelyben a demokrácia intézményi mechanizmust biztosít arra, hogy a szükséges reformok vagy a vezetés megváltoztatása vérontás, forradalom vagy államcsíny nélkül menjen végbe. Popper elmélete szerint a tudás ideiglenes és nem tévedhetetlen, ami azt jelenti, hogy a társadalomnak nyitottnak kell lennie az alternatív nézetekre.
A nyílt társadalom egyik hazai prófétája, Kis János megfogalmazása szerint a nyitott társadalomnak nincs szüksége egyöntetűségre ahhoz, hogy tagjai politikai közösséget alkossanak. Ha a hit, a világnézet, az életfelfogás és a kultúra nem is fogja össze őket egyetlen közösségbe, állampolgárokként mégis közösséget alkothatnak egymással, amíg közös alkotmányukhoz valamennyien lojálisak. Soros mindezt úgy fogalmazta meg saját előadásában, hogy a nyitott társadalomban a nép által választott vezetők a nép érdekeit szolgálják, míg a zárt társadalomban a vezetők a saját érdekeiket követik. A zárt társadalom totalitárius állam, amelyet ma leginkább maffiaállamnak lehetne nevezni, amely fenntartja a demokrácia látszatát, de a médiát, a jogrendszert és a befolyásolás más eszközeit az uralkodó réteg ellenőrzi annak érdekében, hogy gazdagítsa magát és fenntartsa uralmát.
Soros az Orbán-kormány Magyarországát tartja maffiaállamnak, de ezt a vádat még a Popper–Kis–Soros-definíciók alapján is vissza lehet utasítani. Tekintsük például a médiaszabadság kérdését. Hasonlítsuk össze a magyarországi sajtó helyzetét a nyugat-európaival vagy az amerikaival. Ha becsülettel megszámoljuk, nálunk a kormánykritikus lapok még mindig túlsúlyban vannak, szemben az euroatlanti térség sajtójával, ahol a média szinte teljes egészében az uralkodó elit ideológiáját közvetíti. Ráadásul a más véleményt képviselőket megfélemlítik, mint nálunk a kommunizmus hajnalán. Vajon hol érvényesül inkább a Popper-féle alternatív nézetekre való nyitottság például a bevándorlás kérdésében?
A Pew Research Center egy 2016-os vizsgálata szerint az európaiak hatvan százalékának az a véleménye, hogy a tömeges bevándorlás fokozza a terrorveszélyt, és ötven százalékának, hogy gazdasági terhet jelent. Ennek ellenére az unió vezetése szorgalmazza a bevándorlást, és elítéli azokat az országokat, amelyek nem akarnak migránsokat befogadni. Vajon ezzel az unió vezetése a nép érdekeit szolgálja? Az elmúlt nagyjából másfél évtizedben népszavazáson minden brüsszeli kezdeményezést elutasítottak, ennek ellenére az európai uralkodó elit keresztülvitte szándékát, mint például az alkotmány esetében is, amelyet két elutasítás ellenére lisszaboni szerződés néven mégis bevezettek.
A korrupcióról is beszélhetnénk. Például minek nevezhető az, amikor a pártokat nyíltan támogatja a nagytőke, és cserébe a nagytőkének kedvező intézkedéseket hoznak a nagy többség rovására? Mennyire nyílt az a társadalom, ahol a legbefolyásosabb üzleti, politikai, média-, tudományos és egyéb vezetők évtizedek óta a nyilvánosság teljes kizárásával, titokban tanácskoznak (Bilderberg-konferenciák)? Összeegyeztethető-e a nyílt társadalom eszméjével az, ha egy társadalom kulturális és politikai életét külföldről finanszírozott csoportok akarják meghatározni?
Mint látható, Soros tevékenysége még a saját eszméi alapján is visszautasítható lenne, és ily módon támadni őt nemzetközileg sokkal hatásosabb volna, mint plakátkampányt folytatni ellene.
A Soros-beszéd túlnyomó részét azonban nem az Orbán-kormány, hanem az Európai Unió kritikája tette ki. Soros semmi olyan megállapítást nem tett, amely korábban, évtizedekkel ezelőtt ne lett volna ismert, beszédének érdekessége inkább abban állt, hogy ezt most nem az unió kritikusai vagy a szélsőjobboldal, hanem az unió egy nagy barátja és támogatója mondta el. Soros szerint az unió, illetve elődje, az Európai Gazdasági Közösség jól működött, egészen a közös pénz bevezetését megalapozó maastrichti szerződésig. Ekkor nemcsak monetáris uniót (vagyis közös pénzt), hanem fiskális uniót (tehát közös költségvetést) is létre kellett volna hozni. Ezzel elkerülhetők lettek volna azok a bajok, amelyek különösen a 2008. évi pénzügyi krízist követően az unió gazdaságát jellemezték. Ez sem új gondolat, már az integráció költségvetési feltételeit tárgyaló 1977-es MacDougall-jelentésben is benne volt, amelyet azóta uniós körökben teljesen elfelejtettek, noha például a kevésbé fejlett országok alapvető érdeke lenne a jelentésben foglaltak uniós vitákban való felhasználása.
Soros helyesen állapítja meg, hogy az unióban létezik egy olyan rejtett feltételezés, hogy valamennyi ország, eltérő sebességgel ugyan, de ugyanazon végpont, az egységes európai állam felé halad. Szerinte ezt az elképzelést fel kell adni, a többsebességes (multi-speed) Európa helyett egy több útvonalas (multi-track) Európát kell létrehozni, amely működőképes lenne, mert a választások széles skáláját tenné lehetővé az egyes országok számára. Soros itt egy platformra került a hasonló elképzelést hangoztató Marine Le Pennel, de persze ez a gondolat is évtizedes, egy flexibilis Európára vonatkozó koncepciót még 2000-ben dolgozott ki két svájci professzor.
Soros három alapvető problémát lát, amelyet az uniónak meg kell oldania. Ezek közül az egyik a közös menekültpolitika, de ennek mibenlétéről nem beszél. A másik a Nagy-Britanniától való békés elválás (szemben a jelenlegi büntetéspárti megközelítéssel), a harmadik pedig egy gazdasági növekedési politika, amiről szintén nem mond sokat, de korábban emlegeti a valamikori Marshall-tervet.
Szemben az unió külső és belső ellenségeiről mondottakkal (ezek közé sorolja – többek között – Oroszországot, Egyiptomot, sőt a Trump elnökségével fémjelzett Amerikát, továbbá Magyarországot és Lengyelországot), ami színtiszta ostobaság, Sorosnak az unió gazdaságáról alkotott kritikája alapvetően helyes, de nem több, mint amit számos, az integráció valós lehetőségeit tárgyaló szakértő korábban már elmondott. Ez egyben lehetőséget is ad arra, hogy a Soros-féle gondolatokkal versenyző, de sokkal átfogóbb koncepciót alakítsunk ki. Nem kell egyebet tenni, mint a már meglévő elgondolásokat egy koherens rendszerbe összefoglalni, és azt uniós szakmai és politikai fórumokon népszerűsíteni. Ezt ki lehet egészíteni egy növekedésserkentő politikával, amelyre egyébként volt is elképzelés a 2003-as olasz elnökség idején, de senki sem tud róla, mert a kétszázmilliárd eurós infrastruktúra-fejlesztési tervnél az uniós sajtót jobban érdekelték Berlusconi magánügyei. Ami viszont keményebb dió, az az uniós értékek felülírása, amelyre az európai kultúra fennmaradása érekében mindenképpen szükség van. A jelenlegi uniós „értékek” a frankfurti iskola kultúrmarxizmusából származnak, és lényegük a tradicionális európai értékek megkérdőjelezése. Ugyanakkor a közvélemény-kutatások – például a már említett Pew Research Center 2016-os vizsgálata – azt mutatják, hogy a lakosság túlnyomó többsége ragaszkodik a tradicionális értékekhez, a családhoz, az anyanyelvhez, a szülőföldhöz, a nemzeti kultúrához. E téren a Soros által is támogatott kultúrmarxista értékrenddel úgy szállhatunk szembe, ha a lakosság tényleges, közvélemény-kutatásokkal alátámasztott értékrendszerét – az ezen értékeket képviselő civil szervezetek bevonásával – szakmai és politikai fórumokon népszerűsítjük.
Filozófiával szemben filozófiát, egyetemmel szemben egyetemet, hálózattal szemben hálózatot kell állítanunk, hogy eredményesen vehessük fel a harcot azzal az áfiummal, kábító anyaggal, méreggel, amelyet a kozmopolita európai vagy még inkább euroatlanti elit George Sorossal egyetemben képvisel.
Lóránt Károl forrás: http://magyarhirlap.hu/cikk/90166/Sorosafium_ellen_valo_orvossag?utm_source=mandiner&utm_medium=link&utm_campaign=mandiner_201706#sthash.dpwp8ICp.dpuf