Közelednek az EP-választások. Hogy milyen „colorit“ övezi ma a nyugati demokráciát és a németországi állapotokat a talán sorsdöntő szavazások előtt, azt az alábbi cikk mutatja be, amelynek lényege inkább a Ludas Matyi oldalait bővíthetné (a korábban születettek tudják, hogy mi volt a Ludas Matyi-szerk.)…
- – – – – – – – – – – – – – – – – -
A statisztikák szerint ma Európában mintegy tizenötmillió afrikai származású ember él. Ők az afroeurópaiak. Ez már az a kritikus tömeg, amit nem szabad figyelmen kívül hagyni. Az Európai Parlament felszólította a tagállamokat, hogy lépjenek fel a rendszerszintű rasszizmus ellen, és mindent tegyenek meg az afroeurópai identitás erősítése érdekében.
Kapóra jön, hogy jövőre ünnepli a világ Ludwig van Beethoven születésének kétszázötvenedik évfordulóját. A zeneóriást szeretné mindenki egy kicsit a magáénak tudni: a flamandok, mert apai ősei Németalföldről származnak, az osztrákok, mert többnyire Bécsben élt, mi, magyarok a martonvásári szerelem okán, és persze a németek is, mert Beethoven a német kultúra ikonikus alakja. Beethoven ismert siketsége a fogyatékkal élőkhöz való tartozását mutathatja, nőtlensége miatt pedig a melegek tarthatnának rá igényt. Ha bizonyítanánk afrikai gyökereit, akkor Beethovennel az Európai Unió himnuszát is magukénak érezhetnék az afroeurópaiak, mi pedig megtaláltuk globális, multikulturális világunk legkisebb közös többszörösét.
A negyedévezredes évforduló méltó ünnepléséhez az előkészületek máris elkezdődtek. Tudjuk a tervezett koncertek helyét, idejét, ismerjük a kiállítások kurátorait, a hanglemezpiac is felpezsdült. Németországban film készül Beethoven életéről, tucatnyi játékfilm után végre igazi, német gyártású film. Ugyanis eddig csak angol, amerikai, francia, osztrák etc. játékfilmek készültek, amelyek talán nem valódi arcát mutatták minden idők legnagyobb zeneszerzőjének. Merthogy Beethoven valódi arca fekete.
Legalábbis a megbízást kapó nagy hírű, progresszív rendező interpretációja szerint. Michael Simon de Normier mountainbike-versenyző, valamint menekülteket segítő, maga is menekült híres aktivista. Állítása szerint ő volt az öt Oscar-díjra jelölt Felolvasó című film társproducere, bár neve a stáblistán sehol nem szerepel. A jelölés és önfényezés ténye viszont elegendő oknak látszik a mai világban, hogy a jubileumi évre tervezett, nagyszabású film rendezője lehessen. Kellett persze hozzá a haladó szellemű forgatókönyv, amit párhuzamosan írt Beethovenről szóló regényével. És kell hozzá a német adófizetők pénze.
Normier valami ütős dolgot akart, és alaposan utánanézett a rendelkezésre álló friss információknak. Felhasználta például az önjelölt Beethoven-szakértő fekete aktivisták kutatási eredményeit. Eszerint Beethoven afroeurópai, hiszen apai ágon Németalföldről származik, és tudvalevő, hogy itt évszázadokig a spanyol Habsburgok uralkodtak. Spanyolországban az arab megszállás idejéből sok szerecsen maradt, akik kolóniát alkotva elárasztották Flandriát is. A szerecsenek észak-afrikaiak, onnan már csak egy ugrás Etiópia, ahonnan szerintük Beethoven szépanyja származik. Beethoven néger eredetét a kortársak jellemzése is igazolja, hiszen zömök, izmos testalkatúnak írták le, nyaka rövid, az orra húsos, szája vastag, szemöldöke bozontos és bőre meglehetősen sötét volt. Normier a halotti maszkot is megvizsgálta, és megállapította, hogy Beethoven orra, hát, nem éppen görögös szabású volt. Akinek ez sem elég, nézzen utána Beethoven zenéjének, ha az nem hordoz afrikai elemeket, akkor semmi sem! Világzenei ismeretek nélkül is megállapítható, hogy műveiben tudatosan használt poliritmust, ez pedig a Guineai-öböl térségében élőkre jellemző igazán. Talán ennek a felismerésnek köszönhető, hogy az Any francia lemezkiadó 2015-ben Beethoven szonátáit Beethoven Was African (Beethoven afrikai volt) cím alatt adta ki.
Egy másik városi aktivista narratíva is Beethoven afrikai származásáról szól. Eszerint valójában lelencgyerek volt, méghozzá a valószínűleg homoszexuális porosz király és egy szerecsen szobalány titkos liezonjának gyümölcse. Hogy hogyan került a porosz udvarból Bonnba, a Beethoven családhoz, örök rejtély marad.
Normier alapos ember, minden fellelhető bizonyítékot összegyűjtött. Azt, hogy Beethoven tizenhatod részben lett volna néger, egy Nobel-díjas dél-afrikai írónő, Nadine Gordimers kései novellájára alapozza. Bár a novellában szó sem esik Beethovenről, a címe magáért beszél: „Beethoven tizenhatod részben néger volt”. Normier olvasta a Beethoven-szakértő és zongoraművész, Alfred Brendel versét is, amely arról szól, hogy bizony Mozartot Beethoven tette el láb alól. Amikor Mozart egyszer, egy rendezvény után fáradtan a fűbe heveredett, Beethoven Salierinek álcázva magát, halk léptekkel megközelítette, és a fülébe lassan ölő mérget öntött. A gyilkosság oka pedig nem más volt, mint az, hogy Mozart Beethovent a nyilvánosság előtt lenégerezte. A történetből kimaradt, hogy a néger szó a korabeli bécsi szlengben olyan embert jelentett, akinek titkolni való, sötét ügyei vannak.
Normiert azonban nem a faji identitáskeresés, hanem a művészi szándék vezérli. Saját elmondása szerint nem érdeklik Beethoven valódi gyökerei. Története fikció, szerelmi háromszög, amelyben Elise, a Für Elise ihletője nem őt, hanem a háromszög harmadik szögét választja házastársul. Egy másik zenészt, aki ugyanolyan tehetséges, mint Beethoven, de hajlandó feladni karrierjét, hogy önmegvalósító neje megvalósíthassa önmagát. Erre az egocentrikus, indulatos, alkalmazkodásra képtelen Beethoven nem volt képes. A rendezői koncepció képi eszközökkel ábrázolná a másságot, az idegenséget, ami Beethovenből áradt. Erre egy fekete bőrű színész tudná leginkább felhívni a figyelmet. A castingot is e szerint írták ki: afronémet színészt keresnek Beethoven megformálására.
(A Magyar Állami Operaház Porgy és Bess előadása hasonló gondokkal küzd éppen, afroamerikai származásukról nyilatkoztak a magyar szereplők! Merthogy a gershwini hagyaték szellemében az opera szerepeit csak feketék játszhatják. A pozitív diszkrimináció jegyében. Mi lenne, ha mi európaiak kikötnénk, hogy az európai kultúra nagy alakjait mindenkor csak fehér ember jelenítheti meg?)
Rendezői koncepció ide vagy oda, ez a történet egész másról szól. Még el sem terjedt Európában az afroeurópai névhasználat, amikor a németek élen járva a harcban, már „Afrodeutsche”-ról beszéltek. Bekerült a nagy Duden 2006-os kiadásába, hogy kiváltsa a színes, fekete, néger etc. diszkriminatív kifejezéseket. Az Afrodeutsche eredetileg a szubszaharai feketékre vonatkozott, ma viszont már az egész kontinensről érkezőket értik alatta. Csaknem használhatják a német rendőrszleng „Nafri” szavát az észak-afrikaiakra! Mert a szlengben ez egészen pontosan észak-afrikai bűnelkövetőt jelent.
Az egész befogadási kultúra szép, humánus dolog, de a mai formájában kész öngyilkosság. Európa és különösen Németország történetében 2015 fordulópont volt. A németországi lakosok egynegyede már migrációs hátterű, és nagy részük nem az európai kultúrkörből érkezett. A politikai elit nem hajlandó látni a társadalmi problémákat, a média a befogadás szükségességét hirdeti. Aki ellene szól, azt azonnal nácinak minősítik, ez a legnagyobb szitokszó a német világban.
Mellé jön még a populista, a rasszista, a kirekesztő és a szélsőjobbos bélyeg. Ezért aztán az emberek szép csendben meghúzzák magukat, és csak nézik, nézik megváltozott, új világukat.
A beethoveni példa az önfeladásról szól. Ha a németek Goethe mellett legnagyobb nemzeti büszkeségük sosem volt afrikai gyökereit keresik az eltúlzott tolerancia jegyében, akkor önként számolják fel saját identitásukat.
Rab Irén forrás: https://www.magyarhirlap.hu/velemeny/20190417-beethoven-az-afronemet