Szabadsád, egyenlőség, testvériség! (Liberté, Égalité, Fraternité!… ) .  A Francia Köztársaságnak az alkotmány 2. pontjába foglalt nemzeti mottója igencsak feladta azt a jogos kérdést, hogy ez ma mennyire lehet igaz Franciaországban és az EU központjában – Brüsszelben. A helyzet kisértetiesen hasonlít a Szovjetunióra és a korábbi vazallusok viszonyára. A felelet erre Petrin László alábbi elemző cikke…(szerk.)

- – – – – – – – – – – – – – – – – – –  -
Petrin László: Brüsszel és a globális gazemberség

 A globális gazemberség az eredendő oka a szűnni nem akaró illegális migrációnak. Ehhez asszisztál az igazság bajnoka szerepében tetszelgő Brüsszel

Hosszú évek óta szemet huny a volt gyarmattartó országok, köztük Párizs zsákmányszerző gazdasági agressziója felett, amellyel folyamatosan kifosztják az afrikai országokat. Franciaország kétségtelenül éllovasnak számít ebben a dicstelen versenyben. Talán erről kellene egyszer jelentést készítenie a brüsszeli LIBE bizottságnak.

Valójában az afrikaiak ma is csak vendégek a saját kontinensükön. Ezt az állítást támasztja alá a The Guardian 2013 májusában megjelent elemzése, amely az Afrikai Fejlesztési Bank (AfDB) és az Egyesült Államok kutatószervezete a Global Financial Integrity (GFI) közös jelentésén alapul. Ez a felmérés megdöntötte azt a hagyományos vélekedést, amely szerint a nyugati országok segélyeken keresztül csak a pénzüket fecsérlik el Afrikában anélkül, hogy bármit is kapnának érte cserébe. Ezzel ellentétben a kemény valóság az, hogy Afrika mintegy 1,4 billió dollárt veszített 1980 és 2009 között a nyugat felé irányuló illegális pénzmozgásokon keresztül, amelyek magukba foglalják a korrupcióval, megvesztegetéssel, adóelkerüléssel, bűncselekményekkel és csempészett árukkal kapcsolatos tranzakciók révén nyert pénzek átutalását. Ez a veszteség több mint kétszázszorosa annak a hatvanmilliárd dollárnak, amit a nyugati országok évi segélyként nyújtanak a fekete kontinens számára.

A jelentés szerint a kontinens hosszú távú nettó hitelezője volt, és ma is az, a világ boldogabbik felének. Összességében a vizsgált időszak alatt kiáramlott források Afrika jelenlegi GDP-értékéve megegyezőek, ezzel súlyosan aláásva annak fejlődési lehetőségeit. A felmérés konstatálja, hogy az ilyen jellegű illegális pénzáramlások manapság gyorsan növekednek és messze túlhaladják a kontinensre érkező források összegét. Az elemzők szerint a gyenge adózási rendszert kihasználva a multinacionális cégek sportot űznek az adóelkerülésből. Az ásványi nyersanyag kitermelő iparágak valós pénzügyi tranzakciói átláthatatlanok. Köztudottan az afrikai kontinens erőforrás-gazdag, és egyes elemzők szerint jó erőforrás-gazdálkodás és hatékony adórendszer révén képes lenne saját fejlődésének nagy részét finanszírozni.

A Nyugat arcátlan módon gyakran érvel azzal, hogy az általa nyújtott segélyek „függőséget” okoztak, ezért nem képes Afrika a tőle elvárható fejlődésre. Csakhogy egy olyan helyzetben, ahol egyes európai országok brutális eszközöktől sem visszariadva olyan vezetőket támogatnak, akik segédkezet nyújtanak Afrika kizsigereléséhez, nem függőségről, hanem sokkal inkább egy modern kori gyarmatosító zsákmányszerzésről van okunk beszélni. Valójában a volt gyarmattartók nem érdekeltek a földrész feltámasztásában. Minél lassabban lábadozik Afrika a gyarmati időszak romjaiból, annál tovább tudják kizsákmányolni azt. Hiszen, ha a volt gyarmattartó országok a gyarmatbirodalmak felbomlása után valóban és őszintén segíteni akartak volna Afrikának, akkor a földrésznek ma sokkal jobb formában kellene lennie.

A napnál is világosabb, csak hivatalosan Brüsszel sem meri beismerni, az illegális migráció legfőbb oka a volt gyarmatok függésben tartása, sarcolása, szabadrablása. E téren Franciaország, a liberális mintaország, éllovasnak számít. Noha a francia gyarmatbirodalom papíron már csaknem hat évtizede felbomlott, Párizs a mai napig kvázi gyarmati sorban tart tizennégy, a migráció szempontjából kulcsfontosságú afrikai országot (Benin, Burkina Faso, Bissau-Guinea, Elefántcsontpart, Mali, Nigéria, Szenegál, Togo, Kamerun, Közép-afrikai Köztársaság, Csád, Kongói Köztársaság, Egyenlítői-Guinea és Gabon). Ráadásul ezek közül öt ország a Száhel- övezetben fekszik, és ők alkotják a legnagyobb migráns kibocsátó régiót. Franciaország csak papíron ismerte el gyarmatai függetlenségét. Gazdasági és politikai erőfölényével visszaélve együttműködési megállapodást, vagy más néven gyarmati paktumot íratott alá velük, amelyet a franciák elme háborodott módon egyfajta kötelező szolidaritásnak titulálnak. A máig érvényben lévő megállapodások értelmében nem elég, hogy az oktatás és a közigazgatás nyelve a francia maradt, de az anyaország politikailag, katonailag és gazdaságilag is megőrizte gyámságát. François Mitterrand már 1957-ben megjövendölte: „Afrika nélkül Franciaországnak nem lenne történelme a 21. században.” Ez a liberalizmus valódi arca.

Néhány évvel ezelőtt nyilatkozta egyik ritka őszinteségi rohamában Jacques Chirac, volt francia államfő: „Őszintén el kellene ismernünk, hogy a bankjainkban lévő pénz nagy része pontosan az afrikai kontinens kizsákmányolásából származik.” Párizs szabad rablásának legfőbb eszköze a valuta. Az afrikai valutaközösségi frank (CFA Frank) árfolyamát előbb a francia frankhoz, majd az euróhoz kötötték, amellyel egyben annak konvertibilitását is garantálták. A tizennégy ország 140 millió lakója által használt valutának a kibocsátását nagy kegyesen és persze csupán baráti szívességből máig a francia nemzetgyűlés és a szenátus felügyeli. A konvertibilitásért cserébe az afrikai országoknak valutatartalékuk hatvanöt százalékát, hozzávetőlegesen évente mintegy 500 milliárd dollárt, a francia kincstár felügyelete alá kell helyezniük, a franciák szerint természetesen kamatmentesen. Ha idáig nem nyílt ki a bicska a zsebünkben, akkor most már biztosan bekövetkezik. Ugyanis ezeknek az országoknak egyéb pénzügyi kötelezettségeik okán még további húsz százalékot kell elhelyezniük a valutatartalékukból a francia központi bank ellenőrzése alá.

Vagyis ez a tizennégy afrikai ország pénzének évente csupán tizenöt százalékához férhet hozzá. Ha ennél többre lenne szüksége, akkor persze hitelként megkapja a saját pénzét a nagylelkű Franciaországtól, természetesen csakis igazságosan, piaci kamatok mellett, amit ő előtte a francia igazságosság jegyében kamatmentesen adott oda. Elképesztő az a további szabályozás, ahogyan a francia állam a tartalékokból évente felvehető pénzösszegnek is határt szab, ez nem lehet több a volt gyarmati ország előző évi állami bevételének húsz százalékánál! Amennyiben többre van szüksége az adott államnak, akkor az atyaian gondoskodó Franciaországnak vétójoga van a kölcsönnel szemben. Közben a franciaországi bankokban pihenő vagy éppen a franciák által nemzetközi tőzsdéken forgatott pénzükre rálátásuk sincs.

Miért is van az, hogy ezek után meg sem lepődünk, a huncut franciáknak elővásárlási joguk van minden természeti erőforrásra és nyersanyagra, ha pedig Párizs nem tart rájuk igényt, az afrikaiak akkor is csak az ő jóváhagyásával kereshetnek másik vevőt. A közbeszerzések esetében azzal az arcátlansággal szembesülünk, hogy az elméletileg autonóm kormányoknak a francia vállalatokat kell előnyben részesíteniük még akkor is, ha más országok cégei jobb árajánlatot adnak. Ennek következtében számos országban a franciák kezében vannak a főbb közszolgáltatások, mint a víz, áram, közlekedés, telefon vagy a pénzügyi intézmények. A paktum értelmében a volt gyarmatok csakis egykori gyilkos gazdájukkal léphetnek katonai szövetségre, vagy akit esetleg Franciaország engedélyez számukra. Párizs máig fenntartja magának a katonai beavatkozás jogát, bázisokat működtet, konfliktus esetén pedig bevetheti hírhedt idegenlégióját.

A franciák láthatóan megmondó szerepre vágynak a migrációs válság megoldásában. Párizsnak számos ütőkártyája van, hogy meggyőzze az afrikai vezetőket határaik őrzéséről és az unióból kiutasított állampolgárok visszafogadásáról, mégsem tesz ennek érdekében semmit. Persze ennek sikeréhez a brutális gyarmati paktum helyébe valós szolidaritáson alapuló megállapodások kellenének, amelyhez láthatóan nem fűlik a franciák foga. Mélységesen felháborító, hogy miközben Brüsszel az illegális migrációval kapcsolatban továbbra is összeurópai megoldásról, szolidaritásról harsog, eközben az unió egyik tengely országa minden politikai és jogi következmény nélkül megteheti, hogy hasznot húzzon volt gyarmatai kizsákmányolásából, ezzel nagymértékben gerjesztve az illegális migrációt. A franciák elnöke korábban ízléstelen megjegyzésével azt vágta a magyarok arcába, hogy Európa nem szupermarket.

Szerintünk Afrika sem az.

Petrin László
forrás: https://www.magyarhirlap.hu/velemeny/20190810-brusszel-es-a-globalis-gazemberseg