– Miért nem veszel egy rendes telefont – mondják kollégáim, miközben sajnálkozó félmosollyal nézik, miként pepecselek az üt.- kop. – peccs. fafűtéses, ősrégi Nokiámmal… 

Tényleg, miért nem? Hiszen mindennap megbámulom kezükben a csillogó, vékony csodákat, és ámulattal vegyes értetlenkedéssel hallgatom, amikor applikációról, csetelésről, android operációról beszélnek, miközben kezük úgy jár, mint a távirat, ha éppen üzenetküldésre vagy facebookolásra kerül sor.

Így aztán minden hónapban elhatározom, lépést tartok a fejlődéssel, és megveszem azt az okost, hogy a baby boomosok generációjának ősbölény tagja előtt, vagyis számomra is kitáruljon a világ. Aztán minden marad a régiben, s használom a butát. Magam sem tudom, miért, hiszen több nagymamát ismerek, aki almáspitesütés közben lazán letölt bármilyen alkalmazást.

Pedig ideje lenne váltani, nem vitás. Éppen most jött a hír, hogy 2012 óta kétszeresére nőtt a világon az okostelefont használók száma, s mára hetvenegy százalék az arányuk. Nálunk is hetvenegy százalékra kúszott fel az ilyen készülékek használata, s ez a 2012-eshez képest száztizenhét százalékos növekedést jelent. Ha hozzátesszük, hogy a mobillal rendelkező fiatalok kilencvenhárom százaléka okostelefont használ, belátható, nincs, ami megállítsa az elterjedését. És ez nem is baj. Változik a világ, az Y generációhoz már hozzátartozik ez a ketyere, jobban is áll a kezében, mint nekünk a határsáv-igazolvány vagy éppen az IKKA-csekk. Csak az a furcsa, hogy olyan felfokozott izgalommal várják egy-egy új típus megjelenését, mintha a szülőszoba előtt toporognának. Meg azt is komikus látni, amikor négy-öt barát összejön egy kiadós beszélgetésre, ami abból áll, hogy fehér abrosz mellett, egymásra se nézve, kánonban nyomkodják kütyüiket, olykor többszörösen szimpla tőmondatok mantrálása közepette. Majd felállnak, fizetnek, és ki-ki megy a dolgára, azzal a meggyőződéssel, hogy milyen jót dumált.

Szóval, kicsit félek hogy új készülékem más, általam ismeretlen dimenzióba röppent, az új idők új világába, ahol már nem a szemkontaktus, hanem a cset, nem az élő szó, hanem az SMS, nem agytekervények, hanem a lekérdezett adatok viszik a prímet.

A minap a metrón furcsa alakot láttam. Nem volt rózsaszínre festve a haja, nem hordott bakancsot sapka helyett, és nem húzott maga után mákdarálót sem. Csak ült a sok mobilját babráló utas között, és könyvet olvasott. A buta.

Forró Péter
forrás: http://magyarhirlap.hu/cikk/81599/Okosok_es_butak#sthash.xRcYBEHf.dpuf