A szobordöntögetés már az amerikai Kongresszust is elérte, ráadásul a demokratákkal együtt több mint 70 republikánus is megszavazta. Nyugat-Európában is templomokat gyújtanak fel és városokat zúznak szét. A kultúrkommunizmus-liberálfasizmus egyvelege megteremtette azt az ÁLLATOT, amely önmagát fogja felfalni. Erről ír Nagy Ervin…(szerk.)

- – – – – – – – – – – – – – –  -
Nagy Ervin: Az elnémítás kultúrája

 Ma azok, akik valaha a véleménynyilvánítás szabadságát helyezték minden érték felé, szembesülhetnek azzal, hogy milyen kireszkesztettnek lenni. A végtelenített – korlátok nélküli – szabadság átlépte a normalitás határát, és teremtője ellen fordult.

A szabadságból, korlátok híján, anarchia lett; a gondtalanul, akadályok nélkül cselekvő egyének csoportjából pedig vérszomjas csőcselék született. A „politikailag korrekt” szellemiség elvesztette kapcsolatát a valósággal, így történhetett meg az, hogy a közösségi médiában folyó politikai diskurzus, pletyka, babonákkal és összeesküvés-elméletekkel telített, mindenen felháborodó közbeszéd önálló életre kelt, és ma már a liberális gondolkodókat is megtámadta. A csőcselék szava, a „többség zsarnoksága” azokat a liberálisokat is utolérte, akik eddig az ész nélküli szabadságot erőltették. Most pedig nyílt levelet írogatnak, de kinek? Talán maguknak? A demokrácia első teoretikusa, egyben nagy kritikusa, Alexis de Tocqueville „a többség zsarnokságának” nevezett egy fontos jelenséget. Az Amerikába látogató Tocqueville, aki településről településre utazgatva vizsgálta meg a 19. század közepi, önkormányzatiságon alapuló demokrácia működését, felfigyelt arra, hogy a többségi rendszer önmagában még nem jelent biztosítékot az elnyomással szemben.

A demokrácia többségi koncepciója ugyanis egyrészt magában rejti a kisebbségek elnyomásának lehetőségét, másrészt pedig (és itt érkeztünk el a témánkhoz!) az elnyomást nem csak bizonyos egyének (császár, király, diktátor stb.) vagy államok (diktatúra) gyakorolhatnak, és nemcsak konkrét − foglalkozási, faji vagy kulturális – kisebbségeket fenyegethetnek, hanem létezhetnek olyan kisebbségek is, amelyek nem fogadják el a demokráciában mindenki számára „kötelezően előírt világnézeti premisszákat” (!), így az elfogadott kereteken kívül kerülnek. Sorsuk a kiközösítés, a számkivetettség lesz. Valami ilyesmi történt a második világháború után a konzervativizmussal, majd később a kereszténydemokráciával.

A liberális és a baloldali progresszió, amely kettéosztotta a világot ötven évig, sok dologban közös nevezőn maradt. Harcolt egymással a globális hegemóniáért, de ugyanúgy egy illuzórikus és ideális jövőt ígért, ahová majd „mérhető” fejlődés vezet. Kizárólagosan helyes út és fejlődés egy eszményi létezés felé – ez volt a progresszió. Továbbá mindkét oldal hitt a történelem végében, az egyik a liberális demokráciát, a másik pedig a létező szocializmust építette ennek szellemében. És mindkettő nemzetellenes volt, az első kozmopolita, az utóbbi internacionalista. De egymással „világháborút” folytattak.

A hidegháborút végül a kapitalista rendszerek, a liberális értékekkel feltöltött demokráciák csoportja nyerte a nyugati civilizációban. És ennek rendje és módja szerint – ahogy azt a háború győzteseitől megszoktuk – a saját szellemiségét erőltette rá a „vesztesekre”, akik kezdetben egy fontos és üdvös dolgot köszönhettek (és köszönhettünk mi, magyarok is) ennek: a szabadságot. De a szabadságnak korlát kell! Közösségi korlát. Ezt lenne hivatott meghúzni – egy nem a progreszsziót követő – nemzeti gondolat. Egy olyan szellemiség, amely hisz a természetes közösségekben, és megálljt parancsol az egyén szabadságának. A nemzet, a család és a hitbéli csoportok – hogy a legfontosabbakat kiemeljük. De ezek a közösségek a győztes liberális hegemóniának csak további akadálynak tűntek, így a szocializmus legyőzése után szisztematikusan kiközösítette az európai kultúra „elfogadott kánonjából” a konzervatív gondolatatot is. Mert az avítt, ósdi, sértő, és bántja az egyén szabadságát. Így megszületett a politikailag korrekt közbeszéd, amely a kirekesztés leghatékonyabb eszközévé vált irányítói kezében.

A nyugati civilizáció szellemiségét – a felvilágosodás óta – a progresszió keretébe erőltették. A „fejlődés” viszont „elszabadult”, és mint veszett horda szedi szerte a világon áldozatait. Olyannyira igaz ez, hogy a közösségi média terében a progresszió palackjából kiszabaduló szellem már a liberálisokat is kirekeszti. Már nem „csak” a konzervatív kapja meg az arctalan tömegtől a szokásos stigmákat, hogy „fasiszta”, „középkori”, „maradi”, hanem a liberális véleményformáló is megérzi, milyen számkivetettnek lenni. Milyen az, mikor az arctalan csőcselék, a végtelen és korlátok nélküli szabadságvágytól fűtve kígyót-békát kiált rá, mert ki merte azt mondani, hogy „a nő menstruál”. Ahogy ez tényleg megtörtént J. K. Rowlinggal, akit ominózus mondata után szinte kivégeztek az LMBTQ-mozgalom nevében a nagy névtelen senkik. Az elszabadult tömeg, amely zsarnokként vetette rá magát a Harry Potter írójára, csupán azért, mert a „menstruálás szabad jogát” elvette a többi „nemiségtől”, és kirekesztő módon „csak” a „női nemnek” tulajdonította azt. Mert ugye vannak „mások”… Őrület! (Megjegyzem, ez a homoszexualitás elfogadásának is többet árt, mint bármelyik homofób mondat!)

Több tucat ismert, jobbára liberális feminista vagy baloldali véleményformáló, köztük J. K. Rowling, Margaret Atwood és Salman Rushdie is aláírta azt a nyílt levelet, amely két hete jelent meg a Harper’s magazinban, és ami arról szól, hogy a világhírű írók aggódnak az úgynevezett „cancel culture”, vagyis az „elnémítás kultúrájának” elterjedése miatt. Szerintük ha nem lehet ütköztetni a különböző álláspontokat, azt megszenvedik majd a társadalmilag fontos ügyek, és sérül a véleménynyilvánítás szabadsága is. Mellettük az aláírók között ott van Noam Chomsky amerikai filozófus, Gloria Steinem amerikai újságíró, feminista aktivista és Garri Kaszparov orosz sakknagymester is.

A forradalom – ahogy az már sokszor megtörtént – felfalta önmagát. Akárcsak a liberális kígyó.

Nagy Ervin
forrás: https://www.magyarhirlap.hu/velemeny/20200724-az-elnemitas-kulturaja