Ez nekik nem jó. De nekünk sem, mert nő a bizonytalansági tényező Európában. Vagy talán egykoron az FDJ-s uniformisban masírozó mór megtette a kötelességét – a mór mehet?…(szerk.)
Merkel és a normalitás
Amikor Jules Verne megírta a Nyolcvan nap alatt a Föld körül című rendkívül izgalmas regényét, álmában sem gondolta volna, hogy majd születik Magyarországon egy zseniális prózaíró, bizonyos Karinthy Frigyes, aki az Így írtok ti című paródiakötetében őt is tollhegyre tűzi, és éppen a Nyolcvan nap alatt a Föld körült pécézve ki, imigyen: A Csömöri úttól egészen a Filatori gátig.
Angela Merkel karriertörténetét is Karinthy Frigyesnek kellene megírnia, mondjuk ezzel a címmel: A Wilkommenskulturtól egészen a senki földjéig. Sajnos Karinthy nincs már közöttünk, beszéljenek hát a tények.
Bár még egy ideig kancellár marad, Angela Merkel politikai pályafutása véget ért. Dicstelenül ért véget. És Angela Merkel pontosan ezt a dicstelen véget érdemelte. Pedig sokáig úgy tűnt, ő a legnagyobb át- és túlélő. Nagyjából attól fogva, hogy legfőbb mentorát és támogatóját, Helmut Kohl kancellárt hátba szúrta és elárulta, minden sikerült neki. És a sikerektől felbuzdulva tökéletesen elhitte önmagát.
Olyannyira elhitte önmagát, hogy nagyjából 2015 környékén azt is elhitte, ő maga Európa. S az egykori evangélikus lelkész lánya, aki apja kezét fogva szembe ment a forgalommal, és Hamburgból „átszökött” az NDK-ba, magáévá tette a mainstream liberális politikai credót, amely egyetlen célt ismert és ismer: megváltoztatni Európát, azt az Európát, amelyet az „őslakosok” Európának ismernek, és fogadnak el.
Angela Merkel talán joggal bízott abban, hogy a német társadalom olyannyira agymosott lett a második világháborút követően, olyannyira fogja lett a lelkiismeret-furdalásnak és a negyedik generáció óta mesterségesen adagolt bűntudatnak, hogy gyakorlatilag minden ellenállás nélkül le lehet majd tolni a torkán a Wilkommenskulturt is.
És kezdetben rendben is ment minden. A német társadalom bambán, sőt lelkesedve szemlélte önnön felszámolását, és az elvétve szót emelőket kövezték meg inkább. Sokáig jobban hitt a többség a hazug, félrevezető szólamoknak, mint a saját szemének. De Merkelék nem tudták, hol a határ. Vagy komolyan vették a legvadabb migránssimogatók propagandáját, miszerint nincsenek határok. Túlfeszítették a húrt.
Még az agymosott, súlyosan beteg német társadalom is torkig lett hirtelen, és az örök időkre hatalmon maradni látszó CDU–CSU-, illetve CDU–SPD-nagykoalíció elveszítette támogatottsága jelentős részét. Az a német társadalom, amelyikkel elhitették, hogy mindenki náci, aki nem hajlandó naponta rituális öngyilkosságra és önszembeköpésre önnön németsége miatt, ez a német társadalom szépen csendben átállt a másik oldalra. Többféle másik oldalra.
Az eszement libsik és anarchisták és alternatívok kiábrándultak a számukra teszetosza és nem elég határozottan öngyilkos merkeli politikából, a teljesen csendes többség pedig elkezdett átáramolni az AfD-hez, vagyis végrehajtotta a legnagyobb lázadást, amit egy beteg országban egy megnyomorított lelkű nép egyáltalán megtehet: a normalitást választotta.
Angela Merkel pedig most ott találta magát a senki földjén. Nem veszett el teljesen a támogatottsága, de olyan mértékben meggyengült, hogy az már nem maradhat következmények nélkül. Örökös hintapolitikája teljes csődöt mondott, a hesseni választások után leköszön a pártelnökségről, és bejelentette, nem indul többé kancellárként sem.
Mert éppen ide vezet a sok-sok árulás. Merkel nemrég még Orbánt oktatta európaiságból, demokráciából, nyitott társadalomból, szolidaritásból, miegymásból. Most szépen összecsomagol, és talán visszatér az egykori NDK-ba. Jelen állás szerint szintén felkészül a csomagolásra: Macron. A normális világ berúgta az ajtót…
Bayer Zsolt https://magyaridok.hu/ahelyzet/merkel-es-a-normalitas-3621473/