Zajlik a politikai élet Németországban, már a CSU elnöke Seehofer is bejelentette távozását. Érdemes elolvasni Nagy Ervin cikkét, aki a merkeli kereszténydemokráciát tette nagyító alá (szerk.)…
A Merkel-korszak lassacskán véget ér – sokan már értékelnek is. Habár még nem tudni, mit hoz a jövő, hogy hónapjai vannak csupán hátra a kancellárnak, esetleg „béna kacsaként” eltotyog a következő választásokig, de hogy véget fog érni belátható időn belül egy hosszú politikai éra, és ezzel együtt számos társadalompolitikai cél is megváltozik, azt biztosra vehetjük.
Közhely, hogy a jobb- és a baloldali társadalomtervezés és a politikafilozófia gyakorlati megnyilvánulása a normák tekintetében mára összekuszálódott. Használjuk ugyan a közéleti vitákban az „oldalak” meghatározást az egyszerűség kedvéért vagy a választási attitűd meghatározásában és persze a politikai térkép megrajzolása miatt, de maguk a klasszikus bal- és jobboldali értékek már nem igazán különülnek el egymástól a kormányzati cselekvések és a pártok által megfogalmazott célok mentén. Hasonló a helyzet a különböző ideológiák dimenzióiban. A hagyományos szociáldemokrata értékek sokszor megjelennek az úgynevezett „pragmatikus konzervatívoknál” és fordítva. A modern liberalizmus pedig számtalan módon és szinte leírhatatlanul sok politikai közösségben üti fel a fejét – önmaga által megfogalmazott célokat „progresszív útnak” tartva, valamiféle kizárólagos igazságra törekedve Európa-szerte. A politikai törésvonalak leírása tehát ismét megoldandó és fontos feladata lett az eszmetörténetnek és a politikafilozófiának.
Ha a gazdaságpolitikai célokra és az ezekkel kapcsolatos cselekvésekre gondolunk, akkor a lokálpatriotizmus és a globalizmus áll egymással szemben. (Előbbi általában a konzervatívok, utóbbi a progresszív neoliberálisok szótárában jelenik meg pozitív előjellel.) Ha a szimbolikus – ugyanakkor rendkívül fontos – társadalompolitikai kérdéseket nézzük, akkor a biológiai és társadalmi nemiség, azaz a „gender kontra hagyományos nemi szerepek” közötti elméleti küzdelmet és a családmodellek jogi értelmezésének különbözőségét láthatjuk leggyakrabban. De új törésvonalat hozott a bevándorlással kapcsolatos véleménykülönbség, a nemzeti szuverenitás megőrzésének és az európai föderáció megteremtésének ellentétes igénye, végül pedig a multikulturális társadalomról kialakult vita is.
Ha visszatérünk az Angela Merkel által fémjelzett korszakra, és megpróbáljuk a legfontosabb politikai döntéseket a klasszikus ideológiai értékek mentén értelmezni, akkor azt kell mondanunk, hogy a meghatározó kormányzati döntéseknek nem túl sok közük volt a konzervativizmus, de még kevesebb a kereszténydemokrácia értékeihez. Merkel és adminisztrációja több mint egy évtizedes regnálása csak névlegesen volt kereszténydemokrata. Sőt! Sokkal inkább a modern liberalizmus „progresszív” értékeit és a globalizmus szereplőinek érdekeit segítette, képviselte és építette Európa-szerte.
Mert hogyan is lehetne kereszténydemokratának nevezni azt a pártot, amelyik politikai döntéseivel egyre inkább feloldotta a klasszikus család fogalmát. Amely lépéseket tett a homoszexuális kapcsolatok családként való értelmezéséért. Amely egyre kevésbé támogatta a keresztény egyházakat abban, hogy fontos társadalmi feladatokat lássanak el a kormányzat mellett, esetleg helyett. De miként is lehetne kereszténydemokrata az a kormányzat, amely saját országára és Európára szabadította az idegen kultúrájú, sokszor ellenséges bevándorlók tömegét. Vagy az, amely a multikulturális társadalom hasznosságában hitt és hisz máig is. Végül pedig mit is mondhatnánk azokról a politikusokról, akik a lokálpatriotizmus helyett jobbára a globális gazdaságfilozófiát és a neoliberális logikát kezdték el lépésről lépésre képviselni.
Tény, hogy Merkel gazdaságpolitikai lépései megvédték Németországot a válságtól. A munkanélküliség még mindig alacsony, a makro- és mikrogazdasági mutatók magasan szárnyalnak. Németország megtartotta, sőt megerősítette vezető szerepét a globalizálódó világban. Mindeközben modern liberális („progresszív”) társadalomfilozófiát követett és erőszakolt rá több európai országra, erodálva a kontinens hagyományos értékeit és magát a kereszténydemokrácia fundamentumait. Azaz a Merkel-korszak nem volt érdemben kereszténydemokrata időszak.
Arról nincs vita, hogy Merkel távozása mögött a szerencsétlenül (és a jövő szempontjából életveszélyesen) megfogalmazott migrációs politika áll. (És cseppet sem vagyok benne biztos, hogy az ezzel járó történelmi felelősséget felfogta a kancellár.) De bárhogy is értelmezzük és értékeljük most az elmúlt időszakot, egyben biztosak lehetünk: Merkel óriási problémahalmazt hagy majd maga után, és idővel mindenki úgy fog rá emlékezni, mint arra a politikusra, aki feláldozta a kereszténydemokrata értékeket a pénzügyi érdekek oltárán, Európára pedig rászabadított egy beilleszkedni nem tudó és sokszor nem is akaró idegen néptömeget, amely veszélybe sodorta civilizációnk jövőjét.
Nagy Ervin http://magyarhirlap.hu/cikk/133371/Merkel_csak_nevleges_keresztenydemokrata_volt