Igor Matovič (OĽaNO) kormánya még mindig nem mutatta be a programját. Az előzetes bejelentések szerint azt az áprílis 16-ai (csütörtöki) kormányülésen kellett volna elfogadni...

Veronika Remišová (Za ľudí) beruházásokért és digitalizálásért felelős miniszterelnök-helyettes a TASR hírügynökségnek megerősítette, hogy a dokumentum végső formája még nem készült el. Az alkotmány értelmében a kabinetnek a kinevezését követő 30 napon belül a Szlovák Nemzeti Tanácsa elé kell terjesztenie a programját, és bizalmat kell kérnie a törvényhozó testülettől. Zuzana Čaputová államfő március 21-én nevezte ki a kormányt.

A kabinet korábban április 13-ra tűzte ki a kormányprogram előterjesztésének határidejét. Ezt a határidőt végül nem tudta tartani, újat pedig nem tűzött ki. Boris Kollár (Sme rodina), a parlament elnöke a napokban kilátásba helyezte, hogy a kormány a hétfőn (április 20.) kezdődő ülésen fog bizalmat kérni a parlamenttől.

Eduard Heger (OĽaNO) pénzügyminiszter a csütörtöki kormányülés előtt kijelentette: a késedelem a világjárvány miatt kialakult helyzet számlájára írható. Ugyanakkor biztosított mindenkit arról, hogy a kormány idejében a parlament elé terjeszti a dokumentumot.

A kormányülés után a miniszterelnök is megerősítette, hogy tartani fogják a hétfői határidőt. A csúszást azzal magyarázta, hogy a minisztereket teljesen kimeríti a koronaválság. Cáfolta, hogy a kormányprogram összeállítását viták nehezítenék. Hozzátette: a kabinet legkésőbb vasárnap (április 19.) délelőtt fogja jóváhagyni a kormányprogramot.

A miniszterelnök szerint a kormányprogram a koalíciós megállapodásra fog építkezni. Ez utóbbit a koalíciós pártok és mozgalmak vezető személyiségei mellett csaknem minden koalíciós képviselő is aláírta.

forrás: TASR, https://parameter.sk/matovic-kormanya-meg-mindig-nem-mutatta-be-programjat