Sokan reménykedtünk, hogy mint 2016-ban, most is megtörténik a csoda, és a józanság, a hagyományokhoz, a nemzeti érdekekhez való ragaszkodás győz a globalista érdekek felett, de nem így történt...

Amiből az az eddig is nyilvánvaló tanulság vonható le, hogy csodákban lehet ugyan reménykedni, ám bízni nem.

Az amerikai választás nemcsak Amerikáról szól, hanem magáról a nyugati világról, amelyről Spengler már egy évszázada megírta ugyan, hogy hanyatlik, de mi, akik most benne élünk, a nyilvánvaló jelek ellenére sem akarjuk ezt elfogadni, az életösztön még megmaradt bennünk.

Amikor 1956. november 4-én a szovjet tankok eltaposták a magyar forradalmat, biztos voltam benne, hogy egyszer elmennek, hiszen százötven év után a törökök is elmentek, de úgy gondoltam, hogy azt én már nem fogom megérni. Hát megértem. Most azt szeretném megérni, hogy szabaduljunk ki a nemzetállamokat és az egész nyugati kulturális örökséget felszámolni kívánó globalista világhatalom hálójából, vagy legalábbis függetlenedjünk tőle, amennyire az egyáltalán lehetséges. Ma már közel a nyolcvanhoz nem nagyon bízhatom abban, hogy ilyen fordulatot megérek, ám dum spiro, spero, az utolsó pillanatig nem fogom feladni.

A kínaiaknak van egy nagyon okos közmondásuk, hogy ha a tigrist le akarjuk győzni, előbb elméletben kell legyőzni. A ma a Nyugatot uraló szélsőséges ideológia nem máról holnapra került hatalomra, hanem hosszú utat tett meg az első világháborút követő kommunista próbálkozások bukásától a frankfurti iskola megalapításán, majd a hatvanas évek neomarxista diáklázadásain keresztül az intézmények elfoglalásáig. A frankfurti iskola tanítása a maga kritikai elméletén keresztül alapvetően kérdőjelezte meg a hagyományos – és a többség által képviselt – értékrendet és ezzel az egész nyugati világ kultúráját, szembeállítva vele a mindenfajta kisebbségek (feketék, homoszexuálisok, bevándorlók) vélt érdekeit. Míg a frankfurti iskola tanítása elsősorban a meglévő lerombolására irányul, Karl Popper „nyílt társadalma” a régi romjain az új társadalmat kívánja felépíteni, amelyben az embereket más nem köti össze, mint bizonyos törvények általános elfogadása.

Karl Popper legjobb tanítványa, George Soros a maga összespekulált vagyonával ezt a társadalmat kívánná megvalósítani, ám a megvalósuló új társadalom – már korai jeleiből is láthatóan – korántsem lenne nyílt, hanem hasonlóan elődjéhez, a megvalósult szocializmushoz nagyon is zárt, egy szűk elit életidegen ideológiáját kényszerítve a többségre.

Hogy ez a társadalomromboló ideológia hogyan vette át az uralmat a baloldali pártok felett, és hogyan fonódott össze a globális tőke érdekeivel, arról John Schindler, az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség korábbi munkatársa írt a The Federalist nevű konzervatív internetes portálon Ki nyerte meg a hidegháborút valójában címmel.

Schindler rámutat arra a folyamatra, ahogy a régi baloldal helyét az általa kulturális baloldalnak nevezett eszmei irányzat elfoglalta, amelynek célja már nem a jövedelmek igazságosabb elosztása, mint a hajdani baloldali pártoké volt, hanem a multikulturalizmus, a genderideológia és más hasonlók képviselete és másokra kényszerítése. Ez az ideológia párosult a nagytőkés jobboldallal, amely már nem a tradicionális jobboldali értékeket, hanem csak a saját profitérdekeit képviseli, például a korlátlan és sokszor illegális bevándorlás támogatásával.

Tehetünk-e bármit is a kulturális baloldal és a multinacionális tőke összefonódása ellen? Mint alapvetően műszaki beállítottságú ember az egyetemen nem különösebben érdeklődtem az ideológiai tárgyak iránt, az élet azonban rádöbbentett, hogy minden hatalmi törekvést valamilyen ideológia támaszt alá. E téren a kulturális baloldallal szemben egyelőre vesztésre állunk, nincs megfelelő hatékonyságú válasz például a frankfurti iskola vagy Karl Popper tanításaira. A frankfurti iskola kritikájával kapcsolatban csak egy tanulmányt ismerek, az orosz Jurij Davidovnak még 1982-ben kiadott könyvét, amely a klasszikus marxizmus alapján kritizálja a frankfurti iskolát. Ám Davidov megállapításai – marxista gyökerei ellenére – a mai napig érvényesek, sőt még nagyobb a jelentőségük, mint a könyv írásakor volt, mert amit akkor még csak egy szűk szélsőbaloldali csoport képviselt, az mára sok nyugati országban kormánypolitikává vált.

Mivel e szélsőség választások útján nem juthatott hatalomra, és ezt maguk is jól tudták, a hatalom megszerzésének eszközévé az intézményekbe való hosszú menetelés vált, mint ahogy azt a baloldali német diákvezér, Rudi Dutschke ajánlotta nekik. A hosszú menetelők már az intézmények birtokában nem feledkeztek el a háláról: utcát neveztek el Rudi Dutschkéról. A Rudi Dutschke Strasse Berlinben a branderburgi kaputól egy rövid sétaútra található, és jelképes módon az Axel Springer Strasséból nyílik.

Az intézményeket és főleg a sajtót máról holnapra nem tudjuk visszafoglalni, viszont ki tudnánk dolgozni alternatív filozófiákat, amelyek a múlt tradícióiban gyökereznének, de szólnának a mai fiatalokhoz is, hogy ha eszmélnek, ne csak az ő eszméik jussanak eszükbe. Ez egy nemes feladat lehetne filozófiai vénával megáldott tollforgatóink számára.

Az európai együttműködés jövőjével kapcsolatban, ami szintén fontos terület a háttérhatalommal folytatott küzdelemben, Ursula von der Leyen épp ez év januárjában hirdetett egy konzultációs folyamatot, amely a tervek szerint két évig tartana. A konzultáció keretében európaiak széles körét tervezik megkérdezni az unió jövőjével kapcsolatos gondolataikról. Természetesen ez csak egy ürügy arra, hogy az unió vezetése a saját szándékait ilyen módon legitimáltassa a „néppel”, ha már nyílt szavazásokon (például az alkotmányról tartott voksoláson) rendre alulmaradt a nép-akarattal szemben. A két évre tervezett, de a koronavírus-járvány miatt elakadt konzultáció eredeti szándéka ellenére jó alkalom arra, hogy a velünk hasonlóan gondolkodókat egy széles együttműködő táborba szervezzük.

Valamikor – 2002-ben – egyszemélyes civil szervezetként úgy vettem részt az Európai Konventen, hogy egy közvélemény-kutatást tartottam (itthon a hazai civil szervezetek körében) arról, milyen Európát akarunk. Arra a kérdésre, hogy egy európai egyesült államokban gondolkodjunk vagy a nemzetállamok együttműködésében, a válaszadók nyolcvan százaléka az utóbbit választotta, közöttük még az akkor legbaloldalibb szervezetek is. Az Eurobarometer felmérései szerint is az európaiak 80-90 százaléka elsősorban a saját nemzetéhez és csak másodsorban az unióhoz tartozónak tartja magát. Mindez alapot ad arra, hogy kidolgozzunk egy olyan uniós együttműködési keretet, amely a nemzetállamok együttműködésén alapszik. Nem új a gondolat, De Gaulle vetette fel még a hatvanas évek elején (Fouchet-terv), és ma is számos híve van nemcsak Franciaországban, de más országokban is. Nemzetközi összefogással lehetne egy ilyen elképzelést kialakítani, és azután, amennyire lehet, széles körben népszerűsíteni.

Az Európai Bizottságról és egyes uniós szervekről, különösen a gazdasági és szociális bizottságról és a régiók bizottságáról tudni kell, hogy azok sok esetben messze nem osztják az unió hivatalos véleményét. A bizottságban ugyanolyan emberek dolgoznak, mint mi, teljesen tisztában vannak az unió valós problémáival, de a helyzetük nem engedi meg, hogy a hivatalitól eltérő álláspontot képviseljenek. Más a helyzet az említett két bizottságban, mert azoknak közvetlen kapcsolatuk van a társadalom szélesebb rétegeivel, és szabadabban képviselhetik nézeteiket. Igaz, csak véleményező szerepük van, mégis fórumot adhatnak alternatív nézeteknek.

Hasonlóképpen, bár a háttérhatalom már az összes ismert médiumot felvásárolta, a közösségi médiában – megfelelő szervezéssel – lehetőség van a nézetek terjesztésére. Itt vannak is „partizánkezdeményezések”, ezeket kellene némi támogatással reguláris erőkké formálni.

Végül szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy itt az alapvető ellentét nem a hagyományos bal- és jobboldal között, hanem a háttérhatalom, a globalista erők és a hagyományaikhoz, nemzetükhöz ragaszkodó emberek között van, ezért a háttérhatalom elleni küzdelmet olyan széles alapokra kell helyezni, amilyenre csak lehet.

Lóránt Károly: (a szerző közgazdász, a Nemzeti Fórum tanácsadója)
https://www.magyarhirlap.hu/velemeny/20201112-gyozott-a-hatterhatalom-mi-a-teendo