A muszlim világ láthatóan megveti a gyenge Európát, ezért a megszállására készül...

Erdogan török elnök úgy nyilatkozott Európáról, hogy „elöregedett, hitetlen és gyenge”. Ez egy olyan fontos – és sajnos tűpontosan igaz mondat –, amit minden nyugat-európai vezető ki kell írjon a dolgozószobájába, hogy pontosan tudja, mi a valóság. A török elnök tart tükröt az alkonya végén lévő Nyugatnak.

A muszlim világ láthatóan megveti a gyenge Európát, egy szellemi-lelki-fizikai vákuumot érzékel, ezért a megszállására készül. Az elmúlt hetek borzalmas terrortámadásai, emberek brutális lefejezése és az arra adott PC-reakciók azt mutatják, hogy Európa nyugati fele nemcsak „elöregedett, hitetlen és gyenge”, hanem éppen ezek miatt védtelen és tehetetlen is.

Emberek kivégzése az utcán, a lefejezésük nem szólásszabadsági kérdés (még ha bizonyos vonatkozásban az is), ahogyan azt Macron francia elnök mondja, hanem kereszténység- és életellenes cselekedet. Az államok ma nem tudják és láthatóan nem is nagyon akarják megvédeni állampolgáraikat az ilyen rendkívül szélsőséges – a muszlim hit nevében elkövetett – gyilkosságoktól. XVI. Benedek emeritus pápa szintén világosan látja a világfolyamatokat, úgy nyilatkozott, hogy a „tolerancia korunk diktatúrája”. A volt egyházfő az egyház hitének meggyengüléséről vallott, amely maga után vonta a kereszténység egzisztenciális válságát. „Korunk társadalma elérkezett a relativista ideológia győzelméhez, amely kitagadással sújtja az ellenkező nézőponton lévőket.”

Ezt a liberális erkölcsi relativizmus érte el, amely szerint nincs bűn, minden megengedett, az egyén szabadsága/szabadossága felülírja a közösségi korlátokat. A gyökerében keresztény Európa a kereszténységet még a saját alaptörvényéből is száműzte, Szent II. János Pál pápa kifogásolta ezt a lépést.

A hitet már nemcsak a sekrestyébe kívánják beszorítani – ahogyan azt a kommunizmus/szocializmus tette – hanem az egyén legelrejtettebb szellemi/lelki zugába száműznék. A liberalizmus győzelméhez az vezetett, hogy a kereszténység, elsősorban az európai, magát azért még kereszténynek valló ember és az ő közösségei megfeledkeztek hitvalló kötelezettségükről. A hitvallás, hitünk megvallása a személyes meggyőződés feltárása saját közösségében és a nem hívők körében is azokban az esetekben kötelező, amikor a hívő élet gyakorlása megköveteli a „színvallást”.

A vallomásban a hívő ember nem csupán tételeket mond fel, amelyeknek az igazáról meggyőződött, hanem nyíltan kimondja Istenhez, Jézus Krisztushoz és az Egyházhoz tartozását, és ezzel igaznak vallja a hitvallása tartalmát. A hitvalló keresztény felfogás szerint a hit a legközösségibb magánügy és a legszemélyesebb közügy.

Pontosan tudjuk, hogy aki a hitét komolyan megvallja, az kockázatot vállal – a liberálisok szemében minimum a nevetségesség kockázatát –, de ennél többről is szó van, amikor egyes liberálisok még a keresztet is levetetnék az emberek nyakából. Ezzel ők azokhoz a muszlimokhoz csatlakoznak, akik követelték a nyugat-európai iskolák tantermeiből a keresztek levételét. Ez minimum a hit feladása volt a tolerancia jegyében, de szerintünk a hitetlenség bizonyítéka is. Ezeknek a követeléseknek az elfogadásával, ezzel a meghunyászkodással kezdődött minden. Ez vezetett el egy idős pap templombeli meg- gyilkolásáig (az Egyház miért nem nyilvánította a kereszténység mártírjává, és miért nem indították el a boldoggá avatási eljárását?), ez vezetett el imádkozó emberek megöléséig és lefejezéséig (ők is a kereszténység mártírjai, hiszen az imádkozó ember hitvalló keresztény, és sajnos belőlük is egyre kevesebb van).

A hitvalló keresztényt a keresztény Európában az állam nem védi, nem tudja, nem is akarja megvédeni. A legfelső állami vezetők sietve kinyilvánítják a tolerancia diktatúrája jegyében, hogy ezeknek a borzalmas tetteknek semmi közük a hithez és a hitetlenséghez. Ahogyan Sebastian Kurz osztrák kancellár a PC jegyében sietve kijelentette, hogy ami történik, az a civilizáció harca a barbárság ellen.

Saint-Exupéry írta nyolcvan évvel ezelőtt – mintha a mai időkről is szólt volna: „Ha az emberek istentelenek lesznek, akkor tanácstalan a kormányzás, határtalan a hazugság, számtalan az adósság, eredménytelenek a tárgyalások, hamis a felvilágosítás, a politikusok nem megbízhatók, a keresztények nem imádkoznak, az egyház erőtlen, az erkölcs féktelen, a divat szégyentelen, a bűnözés mértéktelen, a konferenciák végtelenek, a kilátás vigasztalan.”

Ezzel szemben Magyarországon a húsvéti – feltámadási – Alaptörvényünk azzal a mondattal kezdődik, hogy „Isten, áldd meg a magyart!” Ezt a liberális világ megtámadta, hiába mondtuk, hogy a magyar Himnusz kezdősora ez. Néhány – a kereszténységre vonatkozó – megállapítás az Alaptörvény Nemzeti Hitvallásából: „Büszkék vagyunk arra, hogy Szent István királyunk ezer évvel ezelőtt szilárd alapokra helyezte a magyar államot, és hazánkat a keresztény Európa részévé tette.” Megjegyzés: Európa már nem keresztény, a gyökerében sem. „Elismerjük a kereszténység nemzetmegtartó szerepét.” (…) „Valljuk, hogy a huszadik század erkölcsi megrendüléshez vezető évtizedei után múlhatatlanul szükségünk van a lelki és szellemi megújulásra.” Van-e még nemzet a világon, amelyik ezt a mondatot az alaptörvényébe véste?

Ennek jegyében dolgozik együtt egyház és kormány a templomok megújításáért, újak építéséért. (Megjegyzés: Európa nyugati felén templomokat bontanak, mecsetté alakítják át a kiüresedett templomokat, jobb esetben könyvtárrá, rosszabb esetben diszkóvá alakítják át azokat). Az Orbán-kormányok tizenöt éve alatt háromezer templom megújulását és százharminc felépítését támogatták, hiszen a miniszterelnök szerint a kormány dolga az épített örökség megvédése és a tettre kész gyülekezetek, egyházi közösségek támogatása.)

Mindehhez bátor kiállás is kell a hitünk, a kereszténység, a Krisztushoz tartozásunk megvallásával. Ahogyan Szt. Pál apostolnak a Timóteushoz írt levelében áll: „Hirdesd az evangéliumot, állj vele elő, akár alkalmas, akár alkalmatlan. Érvelj, ints, buzdíts nagy türelemmel és hozzáértéssel. Mert jön idő, amikor az egészséges tanítást nem hallgatják szívesen, hanem saját ízlésük szerint szereznek maguknak tanítókat, hogy fülüket csiklandoztassák. Az igazságot nem hallgatják meg, de a meséket elfogadják. Te azonban maradj mindenben meggondolt, viseld el a bajokat, teljesítsd az evangélium hirdetőjének feladatát, töltsd be szolgálatodat.”

A családodban, az iskolában, az utcán, társaságban, még a munkatársaid körében is. Akkor nem járunk úgy, mint Nyugat-Európa. Akkor megállítjuk az öregedést, felélesztjük a hitet, és erősek leszünk. Felszámoljuk a tolerancia diktatúráját.

László Tamás (a szerző építész, volt országgyűlési képviselő)
forrás: https://www.magyarhirlap.hu/velemeny/20201107-a-tolerancia-korunk-diktaturaja