Az antiszemitizmus, a holokauszt tagadása vagy a pedofília is helyesen főbenjáró bűn tájainkon. Mikor lesz így pl. az antikrisztianizmus (keresztényellenesség) esetében is, hiszen versengés folyik abban a „sportágban“, hogy ki tudja jobban megalázni a keresztény hívőket…(szerk.)

A minap Blaszfémia a bolognai egyetemen címmel közölte a Magyar Hírlap a hírt, miszerint a szeplőtelen fogantatás ünnepén (december 8.) istenkáromló összejövetelre toboroztak az ottani egyetemi szervezetek. A blaszfémia, magyarul istenkáromlás célja – a cikk szerint – Mária szüzességének kifigurázása volt. A meghívó például a Szűzanyát óvszeresőben ábrázolta. Nem folytatom. Mármint a szélsőséges „diákok” mocskos ötleteinek sorolását. Az ominózus meghívót szétküldték, s mert nyilván azokhoz is eljutott, akik megbotránkoztak az olasz jobboldalt nyíltan támadó, provokatív célzatú rendezvényen, s tiltakoztak, az egyetem bölcs vezetősége törölte az eseményt. Az ötletgazdák persze felháborodtak, elnyomást emlegetve. Én meg a buliszervezők azonnali eltávolítását szorgalmaznám, ha lenne rá módom.

Nem tudom, kik, miféle gyáva alakok tanítanak manapság a híres olasz egyetemen, de hogy nincsenek a helyükön, azaz nem állnak a helyzet magaslatán, az biztos. Vajon mivel magyarázzák, hogy azok a roppant liberális gondolkodású hallgatók, akik mindenkitől elvárják, hogy nézeteiket – például a szexuális szabadosságot, a gátlástalan viselkedést, mások véleményének, vallási meggyőződésének folytonos kigúnyolását – kötelezően elfogadják, nos, azok mindent megtehetnek? Például szándékosan más emberek lelkébe taposhatnak, kigúnyolhatnak mások által vallott szent elveket, s megbotránkoztatásra törekedhetnek? Vajon mi az az erkölcsi alap, amely mindezt megengedi a másság tiszteletét oly nagyon szem előtt tartó Európában? Annak is abban az országában, amely a kereszténység egyik bölcsője, s ahol a Szűzanya tisztelete évezredes hagyomány.

Bologna! Európa legrégibb egyeteme, 1088-ban alapították. Magyar rektorai is voltak, és persze diákjai is. Nem hiszem, hogy világhíres jogi karán valamikor is arról okították volna a hallgatókat az elmúlt évszázadokban, hogy miképpen lehet megsérteni embertársaink hitét. Már csak azért sem, mert a város szebbnél szebb templomokkal, palotákkal s ezekben lenyűgözőnél lenyűgözőbb festményekkel és szobrokkal büszkélkedhet. Szentekről készített festményekkel és szobrokkal, többek között. Mementó mind, egy semmit nem tisztelő kor számára. Michelangelótól, Guido Renitől, Lorenzo Costától, Raffaellótól és másoktól. A kigúnyolandó Szűz Mária alakját ugyancsak számos gyönyörű kép, szobor őrzi. Lehet, a legközelebbi botrányparti szervezői e csodás alkotások elé hívják majd díszes társaságukat. Mert megtehetik. Mert a bolognai tanárok és a hívő katolikusok nem merik a kufárokat kiűzni onnan, ahol nincs keresnivalójuk.

A „Szeplőtelen fogamzásgátlás” elnevezésű, egyelőre meghiúsult buli hírére (legalábbis az erről szóló rövid magyar tudósítások szerint) a Vatikán nem reagált. Erre sem, mint oly sok más vallásgyalázó eseményre. Pedig versengés folyik. Már jó ideje. Mégpedig abban a „sportágban”, amelynek az a célja, hogy ki tudja jobban megalázni a keresztény hívőket. Efféle bolognai performance-okkal, papok legyilkolásával, templomok felgyújtásával, gúnyversekkel, és így tovább. Közben pedig, akiknek a leghangosabban tiltakozni kellene, azok hallgatnak.

Csak egy másodpercre gondolkodjunk el azon, mi történne, ha mondjuk a debreceni egyetem hallgatói nyilvános előadásban gúnyolnák ki például Conchita Wurst osztrák transzvesztita énekes és a bécsi polgármester együttes megjelenését az egyik elit – ha jól emlékszem – szilveszteri bálon. Ami olyan fontos esemény volt, hogy szinte az egész világ sajtója hírt adott róla. Lenne ám rasszistázás, valamint rögvest homofóbiával vádolnák a diákokat, és szélsebesen megérkezne a nemzetközi tiltakozás is. Még tán az Európai Unió is elítélne bennünket. Ebben amúgy van elég jártasságuk. Egy magyar egyetemista persze nem tenne ilyet, a vastagnyakú és hála Istennek tényleg makacs kálvinisták városában semmiképpen.

Íme tehát az európai – bolognai – élet egy szelete. Nem válik dicsőségünkre. Meglehet, a karácsony közeledte hozta fel az egyetemistákban a Szűzanyát meggyalázó ötletet. S az ünnep elmúltával jöhet majd az új, mondjuk az új esztendőre.

Helyszínnek ajánlanám a bolognai San Giacomo Maggiore-bazilikát. Abban ugyanis van egy freskó az Apokalipszis kísérteties látomásairól. Hátha rájönnek, hogy már benne vagyunk. Többek közt a hozzájuk hasonlóknak is köszönhetően. Hogy mi jöhet még? A Bibliában van erről eligazítás. Keressék meg!

Kondor Katalin
forrás. https://www.magyarhirlap.hu/velemeny/20191213-mi-johet-meg