Szent István király ugyanis nem azt hagyta örökül utódaira, hogy boldog-boldogtalant engedjünk be az országunkba, csak azokat fogadjuk be, akik arra érdemesültek...
A franciák nincsenek abban a helyzetben, hogy önálló véleményt alkossanak. Ezt én mondom, egy századrangú magyar újságíró. Kétségtelen, hogy idézőjelbe kellett volna tennem a mondatot, hiszen nem az én fejemből pattant ki, én csak az értelmi szerzőt, Vera Jourovát, az Európai Bizottság alelnökét idéztem, aki mirólunk, magyarokról ejtette ki a száján az immár elhíresült mondatot. A nálunk tomboló diktatúra ugyanis szerinte meggátolja, hogy az egyszerű magyar ember gondolkodásra képes lehessen.
Ám az élet nem áll meg. Történt ugyanis egy különös eset, amelyből csak azt a következtetést vonhatjuk le, hogy a franciák sem állnak jól az önálló véleményalkotásban, ám ezt nemigen teszi szóvá Jourová asszony. Avagy nem mer tőlük véleményt kérni ez idő tájt, mikor is a minap egy roppant demokratikus és liberális fejlevágás történt az országban. Mert a modern gondolkodású, nagyon, de nagyon liberális és demokratikus Franciaországban, ahol bizonyos őslakos sárgamellényeseket, mert romló életkörülményeik miatt tüntetnek, vízágyúkkal, könnygázzal kell elzavarni, lassan már az számít különleges napnak, amikor nem történik valami szörnyűséges bűntény, amelyet a szünet nélkül beözönlő migránsok valamelyike követ el.
Templomégetés, papgyilkosság, utcai késelés, szórakozóhelyeken történő bombamerénylet és így tovább. Pár napja pedig a fentebb említett újdonsággal kellett megismerkedniük, a fejlevágással.
Mindenki olvashatta, egy történelemtanáron, aki állítólag a Charlie Hebdo nevű újság iszlámellenes karikatúráiról beszélt tanítványainak a vélemény- és szólásszabadság jogát dicsőítve, úgy állt bosszút egy bevándorló, hogy mind közönségesen levágta a fejét az illetőnek. Arrafelé, magyarán Nyugat-Európában az ilyesmikhez, legalább is például Merkel asszony véleménye szerint hozzá kell szokni, pontosabban meg kell tanulni együtt élni a merénylet-félékkel. No meg a merénylőkkel. Neki legyen mondva! Azt persze sosem tette hozzá, miképpen kell mindehhez hozzászokni, hogyan lehet együtt élni vele, hogyan kell a ma divatos érzékenyítésnek nekikezdeni.
Józan ésszel eddig is nehéz volt felfogni, hogy ha egy ország úgymond bevándorláspárti, és szüksége van a messziről jött azonosítatlan, különös emberekre, akkor legalább annyit miért nem tesz meg, hogy bizonyos mértékig tiszteletben tartsa kultúrájukat. A korábbi, sok áldozatot, egészen pontosan a Charlie Hebdo munkatársait halálba küldő merénylet idején sem értettem s azóta sem értem, hogy ha nekem szükségem van valakire s a házamba édesgetem, akkor miért is gondolom, hogy obszcén karikatúrákkal gyalázhatom őt és a hitét? Mert ennek volt a következménye a legfrissebb merénylet. Ez lenne a sajtószabadság? Gyalázni a másikat?
Miért gondolja a beképzeltségre oly hajlamos francia vezető politikusi réteg, de bárki más is, hogy ezt megteheti? Ők mernek rendre kioktatni bennünket a befogadás „tudományából”? Micsoda tudatlanságra vall ez a befogadottak életmódját, filozófiáját, hitét illetően! Vajon kíváncsiak-e arra például, hogy most mit gondolnak a lefejezett tanár tanítványai a korlátlan szólásszabadságról?
Abban viszont biztosak lehetünk, hogy mécseségetés lesz vagy már volt is a merénylet helyszínén. Mert arrafelé ennyiben merül ki a szolidaritás mostanában.
Nekünk, magyaroknak, hajdani világutazóink, valamint a ma is velünk élő Közel- és Távol-Kelettel foglalkozó nagyszerű tudósaink sok-sok olyan könyvet hagytak ránk, amelyekből alaposan tájékozódhatunk arról a világról, amely ezeket a helyeket jellemzi. Ők ilyenek. Svédországi mérnök házaspár barátaimtól tudom, hogy amikor a családfő pár évig egy fontos mérnöki munkán dolgozott az arab világban, ők és kicsi gyerekeik mind öltözködésben, mind a mindennapi szokásokat illetően betartották az ottani szabályokat. Egy szép napon az arab főnök odament a svédországi mérnök úrhoz, és azt mondta, estére elvárja őt és helyettesét a főtérre, mert karlevágás lesz (arrafelé a tolvajt így büntetik). Az illető szelíden azt válaszolta, elnézést, ők egy más kultúrából jöttek, ezt nem képesek végignézni. A válasz az volt: uram, ez nem kérés, ez az önök kötelessége. Ott ez a szabály.
Ami a franciákat és általában a migránssimogató országokat illeti, róluk elmondható, hogy még saját váteszeiknek, gondolkodóiknak, tapasztalt utazóiknak sem hisznek. Például a néhai sztárújságírónak, az olasz Oriana Fallacinak, aki már tizenhat éve meghalt, de utolsó könyvében megjósolta a ránk váró apokaliptikus éveket, ahogy ő mondta a ránk váró poklot. Nem hittek a francia írónak, Houellebecqnek sem, aki kitűnő regényében, a Behódolás című írásban jósolta meg a muzulmán világ eljövetelét. Korábban egyébként még fajgyűlölettel is megvádolták. Érdekes lenne hosszan elemezni, miből tanult az emberiség történelme folyamán s miből nem. A mai helyzetet elnézve s megtapasztalva nemigen mondhatjuk, hogy megfogadta volna a bölcsek intelmeit.
Akár még Szent István királyig is visszamehetünk az időben, mi, magyarok. S akár figyelmébe is ajánlhatjuk a „művelt” Nyugatnak az ő örökségül hagyott szavait. Szent István király ugyanis nem azt hagyta örökül utódaira, hogy boldog-boldogtalant engedjünk be az országunkba, hanem éppen ellenkezőleg, csak azokat a jövevényeket fogadjuk be, akik arra érdemesültek. E gondolat bővebb kifejtését Bakay Kornél régész, történész könyveiben bárki megtalálhatja.
Jourová némiképpen módosított szavait megismétlem: a franciák nincsenek abban a helyzetben, hogy ki merjék mondani önálló véleményüket, ami aligha lehet más, mint az, hogy egyszer s mindenkorra elegük van a no go-zónákból, a merényletekből, az életüket felforgató migránsáradatból. Szinte biztos, hogy e követelés ellen legfeljebb a mécsesgyártók tiltakoznának.
Kondor Katalin forrás: https://www.magyarhirlap.hu/velemeny/20201021-liberalis-fejlevagas