Lassan a végéhez közeledik a parlamenti listák leadása, ez azt is jelenti, hogy a magyar pártok között nyár óta zajló tárgyalássorozat végére is pont kerülhet. Jelen állás szerint még nagyon sok kérdés nyitva maradt, de az biztos, hogy Bugár Béla alaposan megváltoztathatja a szlovákiai magyar közhangulatot… 

Soha nem volt még ilyen bonyolult és érthetetlen a felvidéki magyar politikai helyzet, mint az elmúlt fél évben. A szlovákiai magyar érdekeltségű szubjektumok mind elfogadják az együttműködés és az ,,összefogás“ igényét, de azt mindenki máshogy képzeli el. Ám, ha jobban belegondolunk, pontosabban a Híd víziója megtartani a veterán és leharcolt politikusokat.

Ők ugyanis azon az úton szeretnének továbbmenni, amelyen 2016-ban irányt váltottak és lefeküdtek a Smer-SNS koalíciónak. A Híd ezen döntésével gyakorlatilag elveszítette a szlovák szavazóit. A magyar választók egy része is kihátrált Bugár Béláék mögül, de maradt néhány törzsszavazó, akik hűségesek maradtak a párthoz még az áprilisi himnusztörvény ellenére is. A Híd támogatottsága azonban az idő múlásával csökken, ma már világos, Bugárék nem jutnak be egyedül a szlovák törvényhozásba.

A Híd mintha ezzel az információval megbékélt volna, ám úgy néz ki, új fordulatot vett a történet, amikor az Összefogás mozgalom színre lépett azzal a céllal, hogy összegyűjtse és egyesítse a magyar szavazatokat, továbbá azért küzdjön, hogy a két nagy szavazótábort: az MKP és a Híd választóit integrálja.

A kezdeményezőknek sikerült rövid időn belül annyi aláírást összegyűjteniük, hogy a mozgalmat bejegyeztessék a minisztériumba. Az emberek részéről igény volt arra, hogy egy össztársadalmi megmozdulás induljon el, egy alulról jövő kezdeményezés, amely új alapokra helyezi a felvidéki magyar politikumot.

Az MKP-val és a Magyar Fórummal folytatott tárgyalásokat követően a történet arrafelé haladt, hogy a felek létrehoznak egy választási pártot, amely ellenpólust képez Bugár Béláékkal és azon politikusokkal szemben, akik az elmúlt négy évben hozzájárultak az újabb Smer-kormány megalakulásához.

Csakhogy közben a rutinos politikus előrukkolt a szokásos taktikájával és a kétértelmű kijelentéseivel, így megfúrta az Összefogás tervét azzal, hogy az MKP-val kezdett tárgyalni az együttműködés lehetőségéről. Politikai szempontból be kell vallani, hogy ez egy ravasz és cseles húzás volt. Bugár Béla az elmúlt harminc év alatt tökéletesen elsajátította a politikai játszmák egyik legfontosabb stratégiáját: mindig légy egy lépéssel előbb az ellenfeleidnél. A Most-Híd elnöke pontosan tudta, hogyha most nem lép, akkor a magyar pártok kisakkozhatják és elküdik őt nyugdíjba. Nem így történt, Bugár Béla az MKP-n keresztül szeretett volna visszamászni a hatalomba.

A meccsnek még közel sincs vége

Joggal tehetjük fel azt a kérdést, hogy vajon egy ilyen választási listával mennyire lenne hiteles magyar képviselete a felvidéki magyarságnak, illetve miért nem nevezhetjük ezt a listát valódi összefogásnak?

E sorok szerzője többször azon a véleményen volt, hogy a két a meghatározó, a magyarokat megszólító párt külön nem jutott volna be a parlamentbe, ezért szükséges a szubjektumok közeledése. A közeledést már akkor meg kellett volna lépni, amikor még az árokásás elején tartott a történet. A gyűlölködés és a folyamatos háború következményeként alakult ki az a helyzet, hogy már-már áttekinthetetlenné vált a szlovákiai magyar politika. Emiatt ma már nehezen elképzelhető egy olyan Híddal összeállni, amely részese a korrupt és botrányokkal teli kormánynak, aminek a Kuciak-gyilkosság volt a tetőfoka.

Az MKP-nak azonban még mindig van esélye a változásra. Ha a párt tenni tud azért, hogy egy tisztességes magyar összefogással, egy új, fiatalos üzenettel, a magyar érdekeltségű pártokkal és civil szervezetekkel ki tud alakítani egy magyar bázist, akkor fel lehet venni a harcot Bugár ellen. Sőt mi több, nemcsak a megújulás, de a parlamentbe jutás is elérhető, ha a kampány erős üzenetet tartalmaz. 2016-ban ez azért nem sikerült, mert akkor az MKP elhitte, hogy elég erős lesz önmagában a civil szervezetekkel együtt véghezvinni a dolgot.

Egy új zászló mögött, fiatalos kampánnyal, hiteles, köztiszteletben álló személyekkel véghez lehet vinni a valódi öszefogást: a megújult magyar érdekképviseletet, a többi érdekeltségű magyar szubjektummal. Az MKP elnökségének tegnapi döntésével esély nyílik arra, hogy létrejöjjön egy tisztességes és megújult magyar választási lista. Egy erős kampánnyal és pozitív üzenettel a kívánt sikert is el lehet érni.

Hajtman Gábor
forrás: https://ma7.sk/tollhegyen/utkereses-a-magyar-egyseg-megujulasaban