A 2020-as évbe léptünk, másfél hónap választ el minket az országos parlamenti választástól Szlovákiában. Az idő szűkös, így a kampányidőszak nagyon kiélezett és parázs hangulatot teremt majd...

A legtöbb politikai párt ilyenkor semmit sem hagy a véletlenre, a választási programok bemutatása, a lakossági fórumok, illetve a szociális hálókon való hirdetések már javában zajlanak. A nagyobb politikai erők videókon keresztül is igyekeznek eladhatóbbá tenni politikai üzenetüket.

Az SaS és a PS-Spolu már több videót is megosztott a nyilvánosság előtt. Az ötletes videók a jelenlegi kormánykoalíció hibáira és korrupciós botrányaira mutatnak rá (ez főleg az SaS újévi videóján látható). A PS-Spolu pártkoalíciónak pedig sikerült egy önironikus kisfilmet készíteni, ami arra mutat rá, hogy mindenki hibázhat, de alázatos munkával mindent véghez lehet vinni.

Az ellenzék ötletes videói könnyedén emészthető termékek a Smer-hez képest. A kormánypárt nagy lendületet vett, negatív kampányvideósorozataival nem kímélve senkit, az ellenzéket figurázzák ki. A Smer arra próbál rámutatni, hogy a jobboldali ,,tákolmány“ a színes felhozatal miatt képtelen a kormányzásra, és az ezzel járó veszély káoszt, anarchiát hoz magával.

A negatív kampány ugyan egy ideig hatásos, de attól is függ, hogy milyen a válaszreakció, illetve milyen hatást kelt az emberekben. Ha ugyanis nem mozgat meg széles tömegeket, akkor könnyen elhalnak ezek a próbálkozások.

A mérkőzés korántsem lefutott

A februári parlamenti voksolás végkimenetelét még nem látjuk. Ám azt igen, hogy három lehetséges forgatókönyv körvonalazódik. A legvalószínűbb variáció egy jobboldali kormányt eredményezhet.

A Kuciak-gyilkosság óta az ellenzék a választásokon dominálni tudott. A helyi és regionális választásokat megnyerve gyakorlatilag uralták a közbeszédet. Az idő haladtával azonban a lendület és a hatékonyság mintha kezdene alábbhagyni az ellenzéki oldalon.

Mindezt alátámasztja a PS-Spolu pártkoalíció legutóbbi közvélemény-kutatási eredményei, ahol csökkenő tendenciát figyelhetünk meg. Az európai parlamenti választások óta a liberálisokat hozták ki győztesen a különféle közvélemény-kutatások. Sokan előre azt is megkockáztatták, hogy az ellenzék miniszterelnökét a PS-Spolu pártkoalíció adja majd. Az elmúlt időszakban a párt nem tudott új témákkal előállni, ráadásul a húzónevek és a tapasztaltabb szakemberek a brüsszeli parlamentben tevékenykednek.

A jelenlegi listavezető Michal Truban, akitől egyelőre nem látunk túl meggyőző teljesítményt, az őszi marihuanás botránya miatt nehezen találta meg a magabiztos listavezetőhöz méltó egyéniségét. A PS-Spolunak az sem jött jól, hogy nyáron Andrej Kiska zászlót bontott. Az ellenzéki oldal így továbbosztódott és a liberálisok szavazóbázisa megosztott lett. Kiskáék szintén nagy támogatással bírnak, ami egyrészt megerősíti az ellenzéket, másrészt viszont bizonyos értelemben konkurenciaként funkcionál Trubanék számára. Az ellenzéki oldalon a történet pedig nem kétszemélyes.

Ne feledkezzünk meg az ellenzék többi tagjáról sem, akiknek nem feltétlenül az lesz a céljuk, hogy a jobboldal győzteseként kerüljenek ki. Számos párt számára létfontosságú, hogy az 5%-os veszélyzónát elkerüljék, ugyanis előfordulhat, hogy az ellenzéki pártok közül nem mindenki lépi át a bejutási küszöböt.

Ez pedig könnyen azt eredményezheti, hogy a demokratikus ellenzék nem fog tudni kormányt alakítani.

A Magyar Közösségi Összefogás is az ellenzéki oldalt erősítené. Gyakorlatilag a demokratikus kormányváltó pártok és az MKÖ egymásra vannak utalva, minden apró tényező jelentősen befolyásolja az ellenzék szerepét.

Az alternatív végkifejlet egy elsöprő Smer győzelmet hozhat. Ez abban az esetben válhat reálissá, ha a Smer toronymagasan megnyeri a választásokat, illetve az SNS stabil parlamenti párt lesz. Végeredményben nem biztos, hogy ez elég lesz Pellegriniék végzetéhez, de könnyen elképzelhető, hogy az ellenzéki oldalról sikerül valakit elcsábítani.

Kicsi a valószínűsége, de a legnagyobb esélyes erre a Boris Kollár vezette Sme rodina, akik ugyan kizárták a Smer-rel való kormányra lépést, de ugyanolyan kritikusan viszonyulnak az ellenzék felé is, így ők könnyen meghatározó tényezői lehetnek a kormányalakításnak.

A harmadik végkifejlet egy patthelyzetet hozhat. Ez abban az esetben válhat reálissá, ha az ellenzéknek, illetve a kormányoldalnak sem lenne elegendő felhatalmazása arra, hogy kormányozzon.

Fontos megemlíteni egy tényezőt, ami ezt a helyzetet előidézheti. A Kotleba- jelenség nagy kihívást jelent mindenki számára. A szélsőségesek támogatottsága meghaladja a 10%-ot, ami eléggé ijesztő előrejelzést hozhat hosszútávon Szlovákiára.

Kotlebával szinte senki nem hajlandó együttműködni. Minél jobb eredményt érnek el a voksoláson, annál nagyobb az esély arra, hogy előrehozott választásokra kerül sor. Vannak olyan feltételezések is, miszerint a Smer hajlandó lenne Kotlebáékkal társulni. Erre nagyon kicsi az esély, hiszen ha ez megtörténne, akkor a Smer-ből távoznának a mérsékeltebb politikusok, európai szinten pedig a Smer-t kizárnák a szociáldemokraták pártcsaládjából. A szakértői kormány tulajdonképpen egy ideiglenes fegyverszünetet teremtene, addig a pártok feszülten és felkészülten várnák a következő megmérettetést, amikor is új lapokat osztanak ki.

Hajtman Gábor
forrás: https://ma7.sk/tollhegyen/a-februari-valasztas-lehetseges-forgatokonyvei