Az MKP és a Híd tárgyalásai eredményre vezettek. Erről a két párt az alábbi közös sajtónyilatkozatot adta ki:…


Közös javaslattal zárultak a Híd, MKDSZ és MKP delegációi által a héten folytatott intenzív tárgyalások.

A felek megegyeztek abban, hogy a 2020-as parlamenti választásokon közös választási párt listáján indulnak, amelyet az MKDSZ hoz létre, és amelynek neve Régiók Pártja Híd MKP (szlovákul: Strana regiónov Most MK) lesz.

menyhart-bugar-pravda

                                                                            fotó: Pravda
  
A delegációk egyebek mellett arról is megegyeztek, hogy a pártok közös kampánystábot és közös választási programot hoznak létre. A listára kerülők el kell, hogy fogadják a pártok értékrendbeli különbségeit, és egymás ellen nem kampányolhatnak. A felek kvótát biztosítanak egyéb nemzetiségű jelöltek számára is. A parlamentbe jutás után a bejutott képviselők közös frakciót hoznak létre. A pártelnökök megegyeztek, hogy nem vezetik a listát.

A következő lépésben az egyes pártok elnökségei megvitatják a javaslatot. Elnökségeik pozitív döntése esetén a felek közösen tárgyalnak majd további pártokkal.

Simon Zsolt, a Most-Hídból kiugrott Magyar Fórum elnöke közleményben reagált az MKP-Most-Híd paktumra. A Magyar Fórum pártja a választásokban „a tisztesség nem eladó” alapelvvel vesz részt.  Prioritásunk a magyar választási lista. Olyan alternatívát kínálunk a magyar nemzetiségű és magyar érzelmű választóknak, amely biztosan a jó oldalon fog állni, és nem a Smer kosarában végzi. Pártunk és választási listánk nyitva áll mindenki előtt, aki értékeinkkel és céljainkkal egyetért, és a jó oldalon kíván állni. Készen állunk a választásokban történő megmérettetésre, hogy feltartóztassuk a rosszat, munkánkkal pedig hozzájáruljunk a kormányváltáshoz – olvasható a szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményben.

Kérdésünkre, hogy a 150-es választási listán mennyi hely jut a Hídnak, mennyi az MKP-nak, nem kaptunk konkrét választ. A későbbi tárgyalásokra meghívót kap az Összefogás is A pártelnökségi üléseket a jövő héten megtartják. „Utána a pártok országos tanácsának kell jóváhagynia a jelöltlistát” - magyarázta Bugár Béla, a Híd elnöke. További pártokkal csak ezt követően fognak tárgyalni. Bugár hozzátette: a későbbi tárgyalásokra meghívót kap az Összefogás. 

forrás: https://felvidek.ma/2019/10/egyutt-indul-az-mkp-es-a-hid/?fbclid=IwAR0hFmgWIefxH3TNMRhsvsKvb1_9RG3xabFNZee_E3tBscn56lRhB7kCHZI

(U.I.: hozzuk – minden kommentelés nélkül – még korai lenne. szerk.)