A de Gaulle-i gondolkodásmód más, mint amit ma az EU képvisel. Eric Zemmour újságíró Franciaországban is másképp gondolkodik, mint azt a Soros-NGO-k elképzelik. A nem éppen jobboldali Mandiner cikkét szemléztük…

- – – – – – – – – – – – – – – – -

Eric Zemmour: Magyarországnak és Lengyelországnak A-tól Z-ig igaza van 

 A francia újságíró szerint Magyarország a néphez közeli demokráciát képviseli, míg nyugaton a procedurális demokrácia nyert teret, aminek a lényege, hogy jogi úton kell mindent kontrollálni, magát a demokráciát is.

Kiállt Magyarország és Lengyelország mellett a jogállamisági vitában Eric Zemmour. A francia esszéista az egyik legnézettebb francia politikai magazinban, a CNews „Szemben az információval” című műsorának vendége volt, az adásról az Origo számolt be. Zemmour Európa egyik legolvasottabb esszéistája, a migránsválságot mintegy megjövendölő, 2014-ben megjelent Francia öngyilkosság című munkája csak Franciaországban több mint félmillió példányban fogyott el néhány hónap alatt, és hasonló sikere volt a 2018-as A francia végzet című, közel 600 oldalas esszéjének is.

Az újságíró-esszéista már néhány hete is kifejtette véleményét a „magyar kérdésről”. Szerinte teljesen hamis, ahogy beállítja a nyugati (és a francia sajtó) a magyar és a lengyel kérdést, mert kétfajta demokráciafelfogás létezik. Az első – és Zemmour ezzel ért egyet, és szerinte Orbán Viktor is ezt képviseli – a Lincoln által megfogalmazott demokrácia. A nép kormányzása, a nép által, a népért. De van egy másik, a procedurális demokrácia, ami a második világháború traumája nyomán jött létre, filozófusok is erősítették, például Habermas, és aminek a lényege, hogy jogi, bírósági úton kell mindent kontrollálni, magát a demokráciát is.

Zemmour úgy véli, Magyarország a legnagyobb jobb- , de a legnagyobb baloldali gondolkodókból is merít, amikor a néphez közeli demokráciát védi.

Orbán Viktor gondolkodása igen közel áll Charles de Gaulle demokráciafelfogásához, de Rousseau-éhoz is.

Rendkívül visszatetsző az, hogy az Európai Bizottság, Franciaország vagy Németország saját jogi berendezkedését, jogfelfogását rá akarja erőltetni a visegrádi országokra, és főleg azért kritizálják a magyarokat és a lengyeleket, mert nem engedik szabadjára az LMBTQ-lobbit, vagy a bevándorlókat.

Az aktuális eseményekről szólva Zemmour azt mondta, a két országnak három ügy fontos: a nemzeti szuverenitás, saját népének érdekei és az európai értékek – ezzel ő is csak egyet tud érteni. Hosszú monológját ezzel a mondattal zárta: a két országnak A-tól Z-ig (azaz mindenben) igaza van.

Eric Zemmour
forrás: https://mandiner.hu/cikk/20201119_zemmour_magyar_lengyel_veto_jogallamisag?fbclid=IwAR0T6kT_h_se8kXFykZ9hFqfy39TziE6NanrFura7XfWeQA6XtiibtduuLU