Ünnep után nemigen lehet másról beszélni, mint arról, hogy miért is különleges a tegnap...

Karácsony volt. Röpködtek az egyre inkább kiüresedő szavak: áldott, boldog, békés, szeretet, család, születés. Magabiztosnak tűnő mondatokkal erősködtünk, erőt akarván nyerni magunknak a betlehemi gyermek példájából. Amíg csak beszélni kell róla, sima ügy, ám ha valóban hisszük a Megváltót, minden más fontosabb, mint a szavak. A keresztény hitet is éppen úgy, mint bármelyik más, emberen túli világokba vezető utat csak a tetteink által élhetjük meg őszintén.

Az Európában élő százmilliók nagy magabiztossággal kiabálják tele a világot a keresztény kultúra nagyszerűségéről, ám valójában éppen Európában számolják fel módszeresen és elszántan a kereszténységet. Negédes műangyalkák és muszlim terroristák pusztítják az ünnepet. Az igen okos módszerekkel elbutított Nyugat szinte hivalkodva lobogtatja azt a zászlót, amelyre a hét főbűn szavait festették: kevélység, fösvénység, bujaság, irigység, torkosság, harag, a jóra való restség. Minden ember esendő, így hát ezért az úgynevezett művelt Nyugat emberei sem vizslathatók nagyképű gőggel: lám, ott a bűnös, degenerált jólétbe beleszédült népség. A Megváltóhoz mérve mindannyian ilyenek vagyunk. 

Ezért is ébred fel sokunkban a születésnapja körüli időkben a bűntudat, és igyekszünk úgy tenni abban a néhány napban, ahogy életünk minden egyes napján kellene tennünk. Szeretni, lehetőleg szavak nélkül. Megélni, megtanulni és megtanítani a cselekvő szeretetet. Ez nagy mutatvány, sok lemondást, türelmet és erőt követel. Ebből aztán az következik, hogy például nem hazudhatjuk fehérnek a feketét, ahogy ezt tőlünk Nyugatra a haladónak mondott politikai erők teszik. Szó szerint értendő ez az ócska hazugság, hiszen egy bármilyen jó szándékkal is útnak induló afrikai ember – politikailag inkorrektül néger – sohasem illeszkedhet be teljesen ide. Ő olyan, mi ilyenek vagyunk. Az Isten sokfélének teremtette a világot. Ahol mindenki elfér, és ahol sokmindenféle módon élhetünk, csak rendetlenségben nem. A mostanában Európára ráerőltetni akart multikulturalizmus pedig éppenséggel a lehető legnagyobb rendetlenséget jelenti. Ez nyilván sok embernek kedvez, lényegesen könnyebb a zavarosban halászva nagy zsákmányra szert tenni, mint tiszta viszonyok között tisztességgel megszerezni a javakat. 

A katolikus egyházfő, Ferenc pápa karácsonyi beszédében a világ összes szenvedő gyermekéről szólt, aprólékos gonddal felsorolva az összes kontinensen ínségben, háborúban, veszélyek között vergődve élőket. Venezuelától Szíriáig, Mianmartól Palesztináig sorakoztak az országnevek. 

Holnap, december 28-án az aprószentek ünnepe következik. Azokra a kisgyerekekre emlékezünk, akiket Heródes király, hatalmát féltvén a zsidók új királyától, a betlehemi csillag alatt született Krisztustól, katonáival lemészároltatott. A Szent Család, a kis Jézus, Mária és József Egyiptomba menekült a gyilkosok elől, hogy Isten akaratát beteljesítve, Krisztus aztán élete feláldozásával megváltsa az embereket bűneikből. 

Amikor a magát kereszténynek gondoló bárgyú nyugati civilizáció elpusztítja magát, hiszen arra az egyszerű akcióra sem képes, hogy önmagát, létszámában legalábbis újrateremtse, valóban nagy a baj. Kényelemszeretetből, lustaságból, a főbűnök zászlaját lobogtatva virágoztatta fel az élet-halál üzletet. Több tízmillió meg nem született kisgyerek, tengernyi aprószent figyelmeztet a teremtett világ rendjére. Meg arra, hogy ideje leszámolnunk a Heródesekkel.

Dippold Pál
forrás: http://magyarhirlap.hu/cikk/106631/Herodesek